{400.} Regényes históriák

A regényes, költött elbeszélések, bár kezdettől fogva nem hiányoztak a históriás énekek sorából, sőt a jelek szerint éppen ezekkel kezdődött a műfaj kibontakozása, csak az 1560-as években kerekedtek a vallásosak fölé. Ettől kezdve a világi históriák nemcsak megszaporodtak, hanem a jórészt szerelmi történeteken keresztül a középkori életszemlélettel szemben mindinkább a reneszánsz felfogás népszerű és hatásos terjesztői lettek. E fejlődésnek csak első kezdeti szakasza esett a reformáció elterjedésének idejére, a regényes históriák végső kifejtésüket a következő periódusban, a magyar reneszánsz irodalom fénykorában érték el.

A legrégibb ránk maradt regényes históriák közül Tinódi bizonytalan keltezésű Jázon és Medeája után az első íratásának időpontja szerint ismert ének Istvánfi Pál († l553) baranyai alispán Voltér és Grizeldisz e. Istvánfi 1519–28 között Padovában tanult. János király párthíve volt. 1543-ban a török elől Ferdinándhoz menekült, az ő biztosaként vett részt 1549-ben az Erdély átvételéről folytatott nyírbátori tárgyalásokon. Fiai közül Miklós a 16. század legnevezetesebb történetírója lett. Istvánfi az elsők közül való az egyetemet végzett humanisták között, aki a latinon kívül már magyarul is verselt. Magas humanista műveltsége ellenére anyanyelvén az ő tolla is az énekes műfajra váltott át. A Historia regis Volter (Volter király története), azaz Voltér és Grizeldisz története egy Boccaccio-novella, illetve Petrarcának abból készített latin prózai átdolgozása nyomán írt regényes ének. Művét 1539-ben Istvánfi alighanem János király és Izabella esküvőjére szerezte, midőn "hertelen indula király örömében". Boccaccio a jellegzetesen feudális tendenciájú társadalmi témát reneszánsz keretben és szellemben, Voltér-ellenes éllel adta elő. Istvánfi közvetlen forrása, Petrarca azonban a férj kénye-kedvére kiszolgáltatott asszony mártíriumát és hűségét dicsőíti és egészen természetesnek találja azokat az embertelen "próbákat", amelyekkel Voltér feleségét gyötri. Istvánfi is mint a hűség és alázatosság női ideálját állítja Grizeldiszt "az urak" elé, azzal a célzattal, hogy "asszonyházastoknak példájul adhatjátok". A világi, költött tárgyú elbeszélés megverselésével Istvánfi újat teremtett, szemléletében azonban műve még merőben középkori nézeteket hirdetett.

Az időben soron következő regényes história, Ráskai Gáspár Vitéz Franciskója sem egyéb még, mint históriás ének formájába öltöztetett lovagi kalandregény. Ráskai Gáspár II. Lajos belső embere volt, részt vett a mohácsi ütközetben, de szerencsésen megmenekült, később nógrádi főispán lett. Ráskai énekét is alkalom szülte. Rokona, alsólindvai Bánffy István családjának és születendő gyermekének üdvözlésére készítette 1552-ben. Istvánfiéhoz hasonlóan, akinek énekét ismerte Ráskai, emezé is az asszonyi hűséget példázza. A nő társadalmi helyzetéről, szerepéről vallott felfogása azonban merőben más. Franciskó felesége álruhában indul elbujdosott férje keresésére, hogy felfedje előtte a csalást, amellyel félrevezették, és meggyőzze őt hitvesi hűségéről. Az asszony tehát nem passzív szereplője a történetnek, hanem nagyon is bátor mozgatója. Aktív, cselekvő lény, aki sokkal inkább központi alakja az eseményeknek, mint maga Franciskó; a reneszánsz emancipáltabb, önállóbb {402.} asszony-típusa jelentkezik benne udvari, lovagi környezetben. Ráskai nem mulasztja el, hogy Franciskó kalandos történetének tanulságait nyomatékkal hangsúlyozza: szórakoztatásra írt énekében is fontosnak érzi, hogy mindenkit figyelmeztessen: szerencséjében ne bízza el magát s becsülje azt, aki hűséggel áll mellette. A Franciskó-mesének a világirodalomban számtalan változata ismeretes. Ráskai közvetlen forrását azonban eddig nem sikerült megtalálni. Lehetséges, hogy hallomás alapján valamely délszláv változatból szerkesztette össze és helyezte át magyar környezetbe e történetet, Istvánfiénál nehézkesebb és bőbeszédűbb előadásban.

Istvánfi és Ráskai éneke nyomán a költőibb megformálás tekintetében két ismeretlen szerző lovagi históriája emelkedkedik ki. Bár mindkét éneknek van bizonyos történeti alapja, mindenik a már mondává alakult elbeszélést önti históriás ének formájába. A török császár fogságából a szerelmes császárlány segítségével kalandos módon megszabadult Szilágyi és Hajmási történetét Bebek Ferenc szendrői várában "egy poétának verséből" szerezte "egy ifjú" 1560-ban. A témának népköltészetünkből több variánsát, köztük két népballadává alakult változatát is feljegyezték. Átkerült a délszláv és cigány népköltészetbe is, de sem a magyar, sem a többi népi változatnak nem a históriás ének volt a forrása; alighanem a lovagi epikából erednek. A 16. századi magyar históriás ének két változata azonban alapul szolgált két szlovák fordítás, illetőleg műköltői átdolgozás számára. Az ének eseményeinek lelki motivációja, az ebből következő belső szerkezeti egység, az előadás drámai modora, nyelvi kifejezésének szépsége s a jó ritmusra való törekvés a század egyik legköltőibb alkotásává emeli Szilágyi és Hajmási históriáját. Az erdőben elrejtőzött császárlány például, midőn attól retteg, hogy a két magyar vitéz elpusztult az üldöző törökök kezétől, "azt mondja vala gyönge siralmában":

"Kegyelmes Isten! ím el-kijövék vitéz úrfiakkal,

Jaj hova legyek vadon erdőben nagy keserűséggel?

Szánom magamat, de sokkal inkább vitéz úrfiakat,

Szablyára hánták nagy kegyötlenül vajdák szegényöket,

Szörnyű halálra ezönnel adom éröttök magamat.

Ez vadon erdőn temető helyöm leszön mást énnéköm,

Vadak, madarak és az farkasok lesznek siratóim,

Csak te kezedben édös Istenöm ajánlom lelkömet!"

Vidám kicsengésű lovagi kalandról szól a Béla királyról és Bankó leányáról való ének. Ismeretlen szerzője 1570-ben Semptén fordította horvát eredetiből. Az eredeti, amelyből a magyar átdolgozás készült, ma már ismeretlen, de a délszláv népköltészetből a mondának több változatát is feljegyezték, ezek közül egyik sem tekinthető azonban a magyar história tartalmi megfelelőjének. Van magyar népballada-változata is, mely független a magyar históriás énektől. A történet ősforrása francia lovagi ének vagy ballada lehetett. Az ének szerint a vén Bankó annyira elnehezült már, hogy nem tud Béla király udvarlására menni. Fia nincs, így hát legkisebb leányát küldi Budára férfiruhában. A király gyanakszik, de a lány a próbákon egyszer sem árulja {402.} el magát, csak akkor fedi fel "két szép almáját", amikor a Duna közepén már hazafelé röpíti a könnyű sajka. A tréfás csattanóval végződő játékos történetet gyorsan pergő jelenetei avatják egyik leghatásosabb regényes históriánkká. A vén Bankó jó humorú, talpraesett leánya ugyanazt a vállalkozó szellemű nőtípust képviseli, mint Vitéz Franciskó felesége, csak nem egy komoly történet főszereplőjeként, hanem mint egy vidám történet bonyolítója. A Toldi-históriát megverselő Ilosvai mellett a reformáció évtizedeinek énekszerzői sorában még Valkai András írt regényes történeteket, krónikás tárgyúakkal vegyesen. Tinódi és Ilosvai után ő ennek az időszaknak a harmadik termékeny világi énekszerzője.