A históriás ének formája

A most bemutatott krónikás, illetve regényes énekek szemléltető képet adnak a históriás ének átlagszínvonaláról, formai sajátosságairól. Az említett huszonhárom történeti-regényes história közül mindössze nyolcnak a dallama ismeretes, késői, 18. századi forrásból (Kákonyi, Nagybáncsai, Valkai: Az magyar királyoknak eredetekről, Görcsöni, Hunyadi Ferenc, Temesvári István, Temesvári János és Gosárvári énekéé). A többi éneket, nótajelzések hiányában, nem tudjuk az ismert, hasonló versmértékre alkalmazható dallamok egyik meghatározott darabjához sem kötni. E huszonhárom éneknek több mint a fele, tizenkét ének (Ilosvai: Nagy Sándor, Ptolomeus, Mádai,Szegedi András; Valkai öt éneke; Görcsöni; Hunyadi Ferenc és Gosárvári históriája) 4 X 11-es versformában készült, tehát a Tinódinál is uralkodó 11-es sorfajé továbbra is a vezető hely, utána a négysarkú 12-esek következnek (Istvánfi; Kákonyi; Ráskai; Varsányi; Temesvári István; Temesvári János; Béla király és Bankó leánya). Összesen hét ének készült 4 X 12-es formában. Ez a képlet a históriás énekirodalomban vált kedvelt "epikus" strófává. Innen örökölte Zrínyi, Gyöngyösi s rajtuk keresztül Petőfi és Arany is. A 4 x 12-es strófaképlethez tartoznak még ennek közeli variációi, a 3 X 12 + 13-as (Ilosvai Toldija) és a 4 X 12 + 13-as (a Nikolsburgi Névtelen éneke). A később Balassiról elnevezett strófa sorfajában, de belső rímek nélkül és négysarkú formában (4 X 19) írta Nagybáncsai Hunyadi-énekét. A Szilágyi és Hajmási históriájának strófaképlete a 3 X 16 (5 + 5 + 6) szótagú is eléggé elterjedt volt, de inkább a protestáns egyházi énekirodalomban.

Az énekes előadás hagyománya, a különböző típusú históriás énekek hasonló célzata kialakított bizonyos közös, szinte kötelezőnek tartott, stereotip formulákat. Különösen a históriás énekek bevezető sorai ismétlődnek, variálódnak énekről énekre. Istvánfi például így kezdi énekét:

Egy krónikát mondok, urak, hallgassátok!

Kinek talán mássát ti nem hallottátok,

Egy olasz leánrul, kin csudálkozhattok,

Asszony-házastoknak példájul adhatjátok.

{404.} Ugyanezek a fordulatok nemcsak Ráskai Gáspár hasonló versformában írt énekében térnek vissza csaknem szóról szóra, hanem a Szilágyi és Hajmásiról szóló história 16-os soraiban is:

Egy szép dologról én emléközném, ha meghallgatnátok,

Azkinek mását, nyilván jól tudom, ti nem hallottátok,

Török császárnak szép leányáról, kin csudálkozhattok.

Gyakori históriakezdő fordulat a Nagybáncsaié is: "Néktök emléközöm, ha meghallgatjátok jó Hunyadi Jánosról" – melyet Ilosvai variál: "Mostan emlékezem az elmúlt időkről, Az elmúlt időkben jó Tholdi Miklósról." Olykor pedig a megelőző históriáikra való hivatkozással kezdik versezetüket az ének-szerzők: "Sokszor szóltunk az régi nagy időkről" (Ilosvai), "Sok históriákat már mi magyaráztunk" (Nikolsburgi Névtelen). E stereotip bevezetéseket, a "hallgatókra" való utalásokat jórészt még az énekmondóktól kölcsönözték a deák-szerzők, a Tinódi, Ilosvai-féle énekmondó-deákoknál ezért különösen gyakoriak. Ez utóbbiak szerzeményeire igen jellemzőek a hideg szobájukra és üres erszényükre vagy borra szomjas torkukra emlékeztető – énekeik végén elhelyezett – szakaszok is: "Szerzé nagy buvában egy hideg szobában, Gyakran fú körmébe, mert nincs pénz tarsolyában" (Tinódi), "Ezt ki szörzé gondolkodék magában, bánkódik mert nincsen pénz tassolyában" (Szegedi), "Több kérdések más napra haladjanak, Ma az versszerzőnek innya adjanak" (Ilosvai).

A históriás ének fejlődésének főképp első felében, amíg a propagatív-oktató tendenciák is erősebbek voltak, a költői hangvétel, fordulatos nyelv, szabadabb alakító készség kevésbé érvényesült. Az énekek stílusát általában az egyszerű, képekben, hasonlatokban takarékos előadásmód jellemezte. Mégis már ezekben az énekekben megkezdődött a magyar epikai stílus bizonyos formai-nyelvi jegyeinek kristályosodási folyamata. Legelőbb az árnyaltabb érzelmi, hangulati elemek érzékletes motivációi, a vázlatos eseményrajzot megszakító lírai kitörések tűntek fel, majd egy-egy jelenet, leírás ötletes, találó megragadása és mind több stiláris kép, hasonlat és csattanó szólás élénkíti az énekeket.

A históriás ének a maga korában az irodalmi műveltség magyar nyelvű terjesztésének, bár nem egyedüli, de leghatásosabb eszközének bizonyult. Akár friss, akár régmúlt "lött dologról", "csudáról" szólt is az ének, a közönségnek mindenképpen újságot jelentett, mert ezekből értesült részben az egykorú eseményekről, másrészt azonban az addig számára ismeretlen, hozzáférhetetlen irodalmi alkotásokban: bibliában, ókori és újabb írók műveiben megörökített történetekről.

A 16. században minden más műfajnál jelentősebb szerepe volt az európai irodalom magyar nyelvű közvetítésében, mert a legkülönfélébb külföldi epikus, prózai és verses művek, sőt még drámai alkotások is nálunk, jellemző módon, mind a históriás ének alakját öltötték magukra. Ez az átmeneti műfaj ugyanakkor fokozatosan felemelkedett az oktató-moralizáló példázatok {405.} színvonaláról a művészi eszközökkel ható költői elbeszélések magaslatára. A históriás ének nemcsak sokoldalú előkészítője lett a magyar reneszánsz költészet kivirágzásának, hanem a műfaj regényes ága maga is azzal együtt borult virágba.