Alkalmi oktató-mulattató énekek

A magánélet különböző eseményei, főként lakodalmak, keresztelők, nagy vendégségek alkalmára volt divat a tréfás hangú, de félig-meddig komoly tartalmú mulattató énekek szerzése. Ebbe a típusba tartozik Tinódi Sokféle részögösről (1548) írt, valamint Ilosvainak Sokféle neveknek magyarázatja (1578) címmel szerzett s már említett éneke. Az oktatás szándéka mindkettőben elegyül a mulattatáséval, az egybegyűlt társaság szórakoztatásáéval. A legjobb példa erre Tholnai Bálint dunántúli prédikátornak Kálmáncsai Pétör "házasságának tisztösségére" írt éneke (Historia de moribus in convivio (A társaságbeli helyes viselkedésről)).

{408.} Ez az alkalmi versezet, melynek pontos szereztetési idejét nem ismerjük, a lakodalomra egybesereglett "tisztöletös szömélyök"-nek, azaz a mezővárosok bumfordi polgárainak okulására elmondja, hogyan kell az összejöveteleken illedelmesen viselkedni. Éneke első részében a vendéglátók, második részében a vendégek kötelességeire figyelmeztet. Ahol a részegek különböző fajtáit írja le, Tinódinak Sokféle részögösről című szerzeményére emlékeztet. Nagy kedvvel merül el vaskos mozzanatokban: "Csudálom mely sokáig asztal fölött ülnek, Vas nekik az alfelök, hogy annyit ülhetnek, Semminemő szökségre onnét föl nem kelnek, Ha fölkelnek, elvégre árvizet eresztnek." Az alkalomhoz illően a prédikátor szerző az utolsó strófákban a szokásos énekmondói sablonnal él: "Ha kit én megbántottam az én énekömmel, Töltse rajtam bosszúját egy tele pint borral, Mert én már megfáradtam az énökmondással."

Talán szintén meghatározott alkalomra készült, de korántsem a szórakoztatás igényével, 16. századi költészetünk egyik érdekes darabja: Pesti György deáknak Cantio de imagine mortis (Ének a Halál képéről),(1560) című éneke. Ez a protestáns szellemű haláltánc az ifj. Holbein híres metszetsorozatán alapul, melyet 1538-ban francia verses magyarázatokkal, majd 1542-től kezdve Georgius Aemylius fordításában latinul is kiadtak. Pesti e latin kísérő szövegekre támaszkodva mutatja be "a halál képét". Megszólaltatva a halált, elmondatja vele, hogy mit tapasztalt, mikor megjelent a társadalom különböző rétegeinek képviselői előtt. Ennek során felidézi beszélgetéseit a pápával, királlyal, fejedelemmel (= urral), özvegyasszonnyal, szerzetessel stb. Mivel mindegyik szeretne egyelőre megszabadulni a haláltól, ez módot ad a szerzőnek, hogy fejükre olvassa bűneiket, s bőségesen zúdítsa rájuk a protestáns énekszerzőknél gyakori feddő-ostorozó, valamint gúnyos-szatirikus kifakadásokat. A házas-ének csúfolódó fajtája s Pesti György éneke már átvezet a gúnyversek csoportjához.