Házas-énekek

A legtöbb emlék a maguk idején divatos ún. házas-énekekből maradt fenn, melyeket korábbi deák előzmények nyomán a reformáció a régi római epithalamiumok mintájára, didaktikus modorban fejlesztett ki. Tartalmuk mindig a jó házasság dicsérete, illetve a házasfelek – elsősorban az asszonyok – oktatása. A házasének félig-meddig afféle – a reformáció által elfogadott, szentesített – szerelmi költészet, melybe a profán szerelmi versek szókincséből, frazeológiájából is átszivárgott valami; amennyit a vallásosság éppen megengedhetőnek tartott. Akárcsak a virágénekeknek, két válfajuk alakult ki: egy komoly hangú, amilyet először talán Batizi írt (Házasságról való ének) és egy másik, tréfás-csúfolódó, amelynek első példája Tar Benedek Házasságrul való dicsírete.

A komoly házas-énekek között akad még félig epikus jellegű is, Bessenyei Jakab tasnádi iskolamesternek saját esküvőjére írt Házasságról való szíp éneke (1562), amelybe az ovidiusi Ceyx és Halcyone meséjét szövi bele Stigelius német humanista nyomán, hogy ezzel is példázza, milyen egyetértés és szeretet szükséges a házasságban. A rendkívül hosszúra nyújtott, csupa erkölcsi intést tartalmazó énekben csak az élet elmúlása fölötti elmélkedés vált ki a szerzőből melegebb, hangulatosabb lírai sorokat.

Sokkal szebbek a tisztán lírai hangulatú énekek, mint amilyen a Nyilas István és Zsámboki Anna házasságára Nagyszombatban szerzett Házasok éneki (1548). Két részből áll: az első, "kísztő" részében a vőlegény mondja el {407.} érzelmeit és intését a menyasszonynak; a "felelő" énekben pedig "az virág ... szól viszontak szeretőjének" és tesz ígéretet a tanítás megfogadására. Mélyen vallásos polgári szellem s a tiszta szerelem érzése hatja át az éneket, melyben a vőlegény a szerelmes versek egy-egy kedves bókjával fordul menyasszonya felé: "Legyen nálad én zálogom, mint egy röjtett kéncs, Az te két szép szemeiddel gyakran rám tekints." Ugyanilyen hangulatú Sziráki Balázs besztercei polgár Ének az házasoknak (1550) című könyörgése, amelyben szerelmes társával kéri istent, hogy áldja meg "testi lelki jókkal víg társaságunkat". Mindegyiknek fölébe emelkedik azonban líraiságával Paniti János nagyszombati polgár Házasoknak könyörgési (1554) című éneke. A társára lelt boldog férfi köszöni meg benne isten gondoskodását, s kéri: erősítse meg őket egymás iránt érzett szerelmükben, hogy házasságuk mindenki előtt tükör és jó példa legyen. Paniti nemcsak ihletett szerző, de formai szempontból is kitűnő verselő:

Istennek szent lelke illette szívemet,

Nagy kegyelmessége elő vőn engemet,

Mikor társul ada énnékem tégedet,

És szent szerzésbe helyheztete minket.

A szatirikus-csipkedő vagy tréfás-csúfolódó házas-ének típust, amely később oly népszerűvé vált, ez időben mindössze két ének képviseli. Az első Tar Benedek Mezőszegeden, 1541-ben szerzett éneke. Intés, oktatás ez házasodni készülő mindkét nembeliek számára. Vágáns hagyományokra támaszkodó ének, már-már a nőgyűlölő versek hangját üti meg. Talán ismerte Tar Benedek szerzeményét a Szamosmenti Névtelen, aki az asszonyok intését (Adhortatio mulierum) énekelte meg 1550 körül. 16. századi énekirodalmunknak ez a gúnyolódva tanító darabja a kor legjobb versei közé tartozik. Az ifjú férj felsőbbségének és fölényének teljes tudatával leckézteti benne fiatal nejét. Előszámlálja neki, hogy mit nem szabad tennie; mikor hogyan kell viselkednie, nehogy megszólják mindkettőjüket. De ha nem fogadja meg a tanítást, isten sem menti meg bottul, pálcátul. A szerző rutinos verselő, könnyed, játékos ritmusba szövi mondanivalóját, s a refrénszerű fenyegetések szinte ostorként csattannak a versszakok végén. A refrénben felsorakoztatott csúfnevek: (szólhatatlan társ, kabalavezér, Simon biró stb.) jellegzetes népies ízt lopnak az énekbe.