A legrégibb gesták kérdése

A 11–12. század történeti irodalmáról csak bizonytalan ismereteink vannak, e két évszázadból ugyanis egyetlen mű sem maradt fenn eredeti formájában. A korai magyar gesták létezését azonban kétségtelenné teszik a rájuk való hivatkozások, valamint az adataikat, sőt jelentős mértékben szövegeiket is megőrző későbbi gesta-, illetve krónikaszerkesztések. Ezekre támaszkodva, a forráskritikai kutatásnak sikerült az elveszett régi gesták számos részletének tartalmát rekonstruálnia, sőt–sok esetben – azok szövegét is kielemeznie. Különösen a bevallottan régi könyvekből összeszerkesztett Képes krónika őrzi a 11–12. századi gesták szövegének számos összefüggő részletét. Ezek elkülönítését nagyban megkönnyíti a rímes próza használata, a későbbi fogalmazások ugyanis már a ritmikus mondatvégeket, a cursust alkalmazzák.

Jóval nehezebb annak megállapítása, hogy a korainak bizonyult szövegek, szövegrészek mely gesták, gestaszerkesztések maradványai. Hiszen a későbbi {56.} krónikások nem illesztették bele munkájukba a régi gesták teljes szövegét, hanem válogattak azokból, rövidítették, kontaminálták őket.

11–12. századi gestairodalmunk fejlődését a hagyományos felfogás zárt folytonosság módjára képzelte el. Eszerint a 11. században keletkezett az első történeti feldolgozás, az ún. ősgesta, mely a magyarok származásától, őshazájától kezdve egészen a megírás korának eseményeiig előadta a magyarok történetét. Az ősgesta keletkezésének az idejét a kutatók vagy I. Endre korára, az 1050-es évek elejére, vagy Szent László idejére, az 1090-es évekre, vagy – újabban – Salamon uralkodásának időszakára, az 1060-as évek derekára próbálták rögzíteni. A későbbi királyok történetírói mind ezt a művet folytatták volna, hozzácsatolva az újabb és újabb események leírását. Mivel azonban a történetírás bizonyos jogok és politikai törekvések igazolására szolgált, a régebbi gestaszövegeket is újra meg újra átdolgozták, hogy alkalmasak legyenek az uralkodó vagy a mögötte álló feudális frakció időszerű érdekeinek alátámasztására. Ezért az ősgesta minden egyes folytatója egyúttal elődje munkájának az átdolgozója is, aki részben töröl egyes részeket, részben pedig utólagos betoldásokat (interpoláció) eszközöl. Ilyenformán egy egyre módosuló és bővülő, hivatalosnak számító gestakompozíció jött volna létre.

E felfogással szemben lehetséges viszont, hogy a 11–12. századi gesták önálló művek, kis monográfiák voltak, melyeknek írói nem a teljes magyar történetet kívánták nyújtani, hanem – miként azt később Anonymus tette – csak a magyar történet egyik-másik fejezetét dolgozták ki. A korai gestákra hivatkozó utalások általában nem egy, hanem több könyvet emlegetnek (antiqui libri de gestis Ungarorum), amiből szintén arra lehet következtetni, hogy nemcsak egy folyton bővülő gestakompozíció létezett, hanem több önálló mű. Az is lehetséges, hogy ugyanarról a témáról több – esetleg eltérő felfogású feldolgozás is keletkezett.

E bizonytalanság miatt pontosabb képet a korai gestairodalomról, annak fejlődéséről egyelőre még nem alkothatunk, s nem adhatunk feleletet az "ősgesta" kérdésére sem. A későbbi gesták és krónikák tanúsága szerint csak annyi látszik kétségtelennek, hogy létezett a 11. században olyan történeti mű, amely beszámolt a magyarok eredetéről, őshazájáról, a honfoglalásról, az államszervezésről. Írója mondai hagyományokból és külföldi forrásokból meríthette adatait: az előbbiek alapján talán megörökítette már a csodaszarvas- és az Álmos-mondát, s bizonyosan a fehér ló-mondát; az utóbbiak – Regino prümi apát évkönyvei és az Exordia Scythica (A szkíták őstörténete) című irat – nyomán pedig, a magyarokat a szkítákkal azonosítva, Szkítiát mint a magyarok őshazáját jellemezte. Az erősen dinasztikus szellemű s pusztán az Árpádház szerepét hangsúlyozó mű a jelek szerint Géza fejedelem uralkodását tekintette a nagy fordulat időszakának, de erőteljesen kiemelte István államszervező harcait is. A magyar őstörténet első feldolgozásának körülményeiről, idejéről semmi bizonyosat sem tudunk; szövegéből is csak törmelékeket őriztek meg a későbbi kompozíciók; önálló gestát alkotott-e? egy nagyobb és későbbi eseményekre is kiterjedő mű része volt-e? "ősgestá"nak tekinthető-e? – mind kérdéses. Az irodalomtörténeti tárgyalás kénytelen ezért azokra az összefüggő gesta-szövegekre szorítkozni, melyek keletkezése {57.} időhöz köthető, s melyekből egy-egy krónikásnak az arcéle is határozottan kibontakozik.