| A gyülekezeti énekszerzés | TARTALOM | A szombatos énekek |
A kor egyetlen jelentékeny énekszerző-egyéniségének, az unitárius Bogáti Fazekas Miklósnak életéről és munkásságáról több tekintetben homályosak és ellentmondók az ismereteink. Az életrajzára vonatkozó források adatait ugyanis nem sikerült eddig kielégítően összeegyeztetni, s így már az a feltevés is felmerült, hogy két Bogáti Fazekas Miklós nevű író létezett. A költő kalendáriumi feljegyzései alapján bizonyosnak látszik, hogy 1548-ban – valószínűleg Tordán – született, itt 1577-ben megházasodott, később Kolozsváron (1580), Gerenden (1582), majd ismét Tordán (1584) lakott, míg végül 1585– 1591 között Kornis Ferenc udvari papja volt Homoródszentpálon. További sorsa ismeretlen, egyik versének záró strófája alapján 1598-ban még az élők sorában lehetett. Amennyiben az a Bogáti Fazekas Miklós, aki egy kéziratban maradt Apokalypsis-kommentárnak, valamint további kilenc csak hírből ismert prózai teológiai munkának a szerzője, azonos személy a költővel, akkor az 1580-as évek során több ízben Balássy János udvarhelyi székely főember szolgálatában állt, 1582-ben pedig radikális vallási meggyőződése miatt egy időre Baranyába kényszerült menekülni. Nem egészen világos Bogáti vallási iránya sem: az unitárius felekezethez való tartozása ugyan kétségtelen, vallásos műveit azonban elsősorban a szombatosok másolták, akik zsoltárfordítását istentiszteleti éneklés céljára is használták.
Tizenegy kétségtelen hitelű verses munkáját ismerjük, közöttük nyolc – nyomtatásban is megjelent – világi tárgyú históriát, melyet más összefüggésben fogunk bemutatni. Három terjedelmes vallásos tárgyú verses műve kéziratban maradt (Szenterzsébeti Bogáthi-k. 1607–1608, Kolozsvár EK), valamennyi egy-egy bibliai könyvnek a parafrázisa. Az Énekek énekének az átköltése 1584-ben, Jób könyvének a parafrázisa 1586-ban, az első teljes magyar nyelvű psalterium pedig ugyancsak az 1580-as években keletkezett. (A szintén neki tulajdonított Eszter dolga (Kolozsvár 1577) című bibliai históriát valószínűleg alaptalanul tekintik Bogáti Fazekas művének).
Bogáti sajátosan tudós költő. A bibliai könyvek verses átdolgozásakor forrásainak gondolatmenetéhez általában hűséges marad, felvesz azonban műveibe számos elemet a kor tudományos igényű bibliakommentáraiból is. A bibliai szövegtől független kiegészítések igen ritkák nála, költői invenciója inkább abban nyilvánul meg, hogy eredetijének jelzőit képekké, hasonlatokká bővíti és szinonimák sorával nyomatékosít az alapszövegben egyetlen szóval jelölt fogalmakat. Művei így minden esetben a bibliai könyvek terjedelmesebb, bővebb kifejtéseivé, szószerinti értelemben vett parafrázisokká válnak. Művészi színvonaluk, eltekintve a Jób-parafrázis egyes alaktalanul terjengős részleteitől, általában magasabb a szerző meglehetősen száraz, nehézkes előadásmódú világi históriáinál. Ez elsősorban a bibliai alapszövegek kvalitásainak köszönhető, hiszen a zsoltárok és az Énekek éneke az ótestamentum legköltőibb könyvei.
Bogáti zsoltárfordítása lényegesen különbözik a 16–17. század valamennyi hasonló jellegű magyar munkájától. Ő ugyanis nem a kollektív áhitat felkeltésére alkalmas motívumokra összpontosítja figyelmét, s nem is egyéni érzésvilágát vetíti bele a bibliai költeményekbe, hanem a zsoltárokat az ótestamentumi zsidó történelem belső összefüggéseiben igyekszik megérteni. Sajátos {509.} felfogását pontosan tükrözi a zsoltárkönyvnek egyes kéziratokban szereplő címe is: Magyar zsoltár, kit az üdőkbeli históriák értelme szerint különb-különb magyar ékes nótákra az Isten gyülekezeteinek javára fordított Bogáti Fazekas Miklós. A zsoltárokban található epikus, történeti jellegű motívumokat ugyanolyan figyelemmel tolmácsolja, mint a lírai szövegrészeket, s ezenkívül a legtöbb zsoltárnál kommentárszerű keretbe foglalja az alapszöveg parafrázisát is. E kezdő- és záróstrófákban előadja mindazt, amit a szöveg szerzőjéről, keletkezési körülményeiről, a bibliai zsidóság szertartásaiban betöltött funkciójáról a rendelkezésére álló magyarázatokból megtudott, gazdagon felhasználva a paralel ótestamentumi helyek tanulságait. Az epikus jellegű kommentár-anyag e bősége mellett annál feltűnőbb, hogy Bogáti parafrázisaiban sehol sem történik említés arról, hogy egyes részleteket már az újtestamentumi könyvek is Jézus Krisztusra vonatkozó jövendölésekként idéznek, s hogy a keresztény bibliakommentárok szinte minden zsoltárba beleértettek valamilyen újszövetségi vonatkozást.
E körülmények alapján valószínűnek látszanék az az általánosan elfogadott feltevés, hogy Bogáti különböző zsidó bibliakommentárok felhasználásával közvetlenül héberből fordította zsoltárait s két másik ótestamentumi parafrázisát. Az Énekek éneke versfőiben azonban bevallja, hogy nem tudott héberül, s így forrása csak egy filológiailag igényes, a héber szöveget is figyelembe vevő (de nem kizárólag arra támaszkodó) latin nyelvű fordítás, illetve kommentár lehetett. Ebben az ismeretlen latin ótestamentum-fordításban vagy kifejezetten zsidó vallási meggyőződés érvényesült, vagy pedig a bibliai szövegeknek olyan racionalista, történeti szemlélete, amely azokban semmiféle rejtett jóslalot nem feltételez.
Bogáti zsoltárainak esztétikai színvonala meglehetősen egyenetlen, éppen az eredetileg lírai költeményeknek históriaszerű felfogása miatt. Mivel a szerző elsősorban a deák jellegű epikus énekmondás hagyományaira támaszkodott, a tömör, fegyelmezett kompozíciót alig ismeri. A felhasznált dallamok és versformák felölelik a 16. századi magyar költészet szinte teljes formakészletét. A sokféle hangsúlyos strófaszerkezet ismeretén kívül figyelmet érdemel a 66. zsoltár mindenütt többé-kevésbé érzékelhető, egyes versszakokban pedig maradéktalanul megvalósított trochaikus ritmusa.
Legköltőibb művében, az Énekek éneke fordításában a bibliai szöveg parafrázisát Bogáti szintén kommentár-szerű keretbe foglalja, amelyből kitűnik, hogy ismeri profán szerelmi költeményként való – Sebastianus Castellio (1515 –1563) bázeli szabadgondolkodótól származó – értelmezését, de ugyanakkor az allegorikus interpretációnak egy sajátos, újszövetségi forrásokra is támaszkodó, de mégis bizonyos mértékig zsidózó színezetű változatát is. Mint teológus inkább az utóbbit fogadja el, e véleménye azonban csak a befejező rész elmélkedéseiben érvényesül. A bevezető versszakokban és magában a bibliai szöveg fordításában még kizárólag a világias szerelmi költeményként való felfogás uralkodik. A szerző ennek alapján – a magyar irodalom egykorú műfaji kategóriái szerint - az ókori zsidó költeményt "virágének"-nek nevezi. A fordítás magas esztétikai színvonalát éppen e virágénekként való értelmezésnek köszönheti: a szerelmi líra hagyományaira támaszkodva sikerült itt Bogátinak elkerülnie a többi művét terhelő epikus terjengősséget. Frazeológiájának leghatásosabb elemei a magyar szerelmi poézisből származnak:
| A kőpadokon nézek szépségedre, énekedet hadd halljam itt felfele. |
| Nekem mert te termeted igen tetszik, szemed és tested állása mind illik, |
| Beszédedben én lelkem gyönyörködik, ha ide jössz még közelebb, inkább tetszik. |
| A gyülekezeti énekszerzés | TARTALOM | A szombatos énekek |