Árgirus históriája
A versbe szedett szerelmi históriák közül minden tekintetben kiválik a História egy Árgirus nevű királyfiról és egy tündér szűzleányról. (Első kiadása ismeretlen, lőcsei 17. századi kiadásának csak csekély töredéke maradt meg, első fennmaradt teljes kiadása: Buda 1749.) Szerzőjének nevét a versfőkből tudjuk, melyeket különbözőképpen értelmeztek, s a szerzőt Gergei, Gyergyei, Gergely, majd sokáig Gyergyai Albertnek emlegették. Legvalószínűbb a Gergei Albert névalak. Személyének kiléte, társadalmi helyzete nem tisztázott. Gondoltak már arra, hogy a szerzőt az alacsonyabb rendű énekesek körébe utalják, mivel a széphistória világos, egyszerű nyelvében a népköltészet stílusát vélték látni, s a színes történetben a népmesék hatását keresték. Újabban inkább a reneszánsz főúri lírával való rokon vonásait hangsúlyozzák, s íróját is e magasabb körökben sejtik. Nincsen tisztázva az sem, hogy melyik vidéken keresendő a keletkezés helye. Sokáig Erdélyre, a széphistóriák legtöbbjének szülőföldjére gondoltak, mivel az Árgirus egyik jelenetében (a menyasszony háromszori arculütése az esküvői lakomán) "eredeti" erdélyi főúri szokás leírását látták; s az erdélyi eredet mellett szólt volna a Gyergyai névalak is. Újabban ismét a Szepes megyei Gergei (másként Görgei) nemesi családdal hozzák kapcsolatba a széphistóriát, e családnak azonban nem volt Albert nevű tagja. Nem ismerjük pontos keletkezési idejét sem, mivel korabeli nyomtatott kiadása vagy kézirata nem maradt fenn. Nagy általánosságban a 16. század végére, legvalószínűbben a 70-es, 80-as évekre, tehát a regényes históriák virágkorára tehetjük keletkezési idejét.
Egyedülálló az Árgirus-história abban is, hogy műfaja tündérmese, tehát tulajdonképpen középkori, nem pedig reneszánsz műfaj. Árgirus királyfi elveszíti szerelmesét, a tündérleányt és keresésére indul, a keresés során felbukkanó akadályokat csodálatos módon győzi le, végül kedvesét egy nem evilági szférában találja meg. Az is jellegzetesen meséi szerkezetű, hogy az események legtöbbször háromszor ismétlődnek: Árgirus királyfi a csodálatos almafa háromszor való őrzésekor találkozik a királyleánnyal (mivel ő a har-{531.}madik, a legkisebb fiú), szerelmese háromszor keresi fel őt a csodálatos kertben, a szolgálók háromszor jelentik a tündérleánynak szerelmese megérkeztét. Mindez a magyar népmesék jólismert világa, de a részletekben is sok mesei elem van, mint például az álnok vénasszony kivégzésének módja. A bűnös asszony lófarkon való hurcolása majd négyfelé vágása gyakori motívum nemcsak népmesékben, hanem népballadákban is. A mese elsődlegesen szájhagyományban élő műfaj, mégsem valószínű, hogy Gergei Albert innen merítette volna tárgyát, vagy éppen egy magyar népmesét verselt volna meg. Szó szerint kell értenünk a szerzőnek azt a kijelentését, hogy a históriát "olasz krónikából" fordította. Ebben viszont ismét egyedülálló, mert mint említettük, a széphistória-szerzők általában nem fordultak nemzeti nyelvű forrás felé.
Az olasz eredeti mindmáig ismeretlen, de a nemzetközileg elterjedt Árgirus mesetípusnak sem találtak még egy olyan változatára, amely minden részletében megegyezne Gergei szövegével. Ezért arra kell gondolnunk, hogy Gergei a mesetípus egy olasz irodalmi feldolgozását fordította le. Ennek előzménye – a széphistória szereplőinek névalakjából következtetve – valamilyen görög szöveg lehetett, amely valószínűleg Velencén keresztül jutott olasz földre.
Az olasz eredeti ismeretének híján nem dönthető el, hogy Gergei Albertnek mennyi része volt a széphistória arányos, minden feleslegeset elkerülő és a részleteket az egésznek alárendelő szerkezetének kialakításában. Az mindenesetre az ő érdeme, hogy Árgirus históriája az egyetlen, amely mentes mindenféle magyarázkodástól, moralizáló betoldásoktól, mely egyébként a legsúlyosabb tehertétele idegenből fordított széphistóriáinknak. Az elbeszélő részek a lehető legtömörebbek, szívesen időzik viszont a fordító a színes, pompás leírásoknál. Itt azután Gergei remekelt! A tiszta, ragyogó színek kontrasztja például a tündérleány bemutatását az egyik legszebb reneszánsz leírássá teszik:
| Igen kellemetes meleg üdő vala, |
| Földig terjedt haja mint egy sátor vala, |
| Szép fényes tündöklő aranyszálú haja, |
| Szép gyenge személynek árnyékot tart vala. |
| Testén ingadozik testszínű ruhája, |
| Lengedező fátyol fejére borítva, |
| Gyenge zöld pázsitot az alja csapdossa, |
| Gyenge piros színe mintha mosolyogna. |
| Fejér gyenge lába, mint hattyúnak tolla, |
| Sarú az ő lábán akkoron nem vala, |
| Csak a lába feje mint hó látszik vala, |
| Zöld harmatos pázsit nedvesíti vala. |
Az utóbbi strófához hasonló módon ábrázolja Balassi is a kertjében sétáló Margarétát. A tündér várában az éles színhatások hasonló hanghatásokkal keverednek, minden zeng és fénylik:
|
{532.} Csattogó szerszámok a várban valának, |
| Kiktől zeng piaca széllel a városnak, |
| Virágos paloták ékesen ragyognak, |
| Aranyos vitorlák naptól csillagoznak. |
Különösen jellemzőek e tekintetben a széphistória kert-leírásai. A királyfi három alkalommal találkozik szerelmesével, mindannyiszor egy pompás kertben. Itt az idézetthez teljesen hasonló színkezeléssel, a zöld, piros és fehér ragyogó együttesével találkozunk: a "zöldellő borostyán" által körülfogott kertben "pirosló narancsfák" és "liliom virágok" nevelkednek. Az egzotikus növények: ciprus, puszpáng és balzsamomfák ellenére a kortárs olvasó e leírásokban a főúri reneszánsz kertekre ismerhetett rá. A mesei elemek és a korabeli, 16. századi magyar valóság ötvöződése látható a história szereplőinek megjelenítésében is. A tündérleány, földig érő aranyszínű hajával és fénylő ruhájával nem más, mint egy udvari hölgy eszményített mása, s a királyfi is megfelel egy 16. századi nemes ifjú szépségeszményének:
| Szép egyenes teste az ifjúnak vala, |
| Idejének szinte virágjában vala, |
| Úrfi módra termett, vitézi járása, |
| Minden dolgaiban tökéletes vala. |
| Nem fölötte karcsú, közép ember vala, |
| Kiterjedt szép fejér síma ő homloka, |
| Két fekete szeme, szép piros orcája, |
| Tekintetre méltó, kívánatos vala. |
A szereplőkkel csodálatos dolgok történnek: a tündérleány hattyú alakját ölti fel, a királyfi pedig varázseszközök segítségével egy szempillantás alatt "hallhatatlan messze" repül, de egymás közötti érintkezésükben, társalgásukban úgy viselkednek, mint egy nemes úrfi és kisasszony. A tündérleány "csipdes szép violát", s mátkájának "külömb-külömbféle rózsákat mutogat". A história szerelmi frazeológiája ugyanaz a virágos stílus, mint Balassi lírájában. A szeretők így szólítják meg egymást: "Szívemnek virága", "szép ékes rózsaszál", "én édes szép rózsám". Kétségtelen azonban, hogy Gergei Albert a szövegen nem hagyta annyira rajta egyéniségének bélyegét, mint Balassi a maga versein. Gergei kifejezései sokkal inkább sztereotip, állandósult jellegűek, s nem ritka a kis változtatással megismétlődő sor sem. A szerelmi terminológiánál maradva idézzük például a következő sorokat:
| Te vagy én szivemnek édes vidámsága, |
| Lelkem nyugodalma, életem istápja. |
| Én édes lelkemnek kegyes vidámsága |
| Én édes szivemnek szerelmes istápja. |
{533.} Árgirus csaknem szó szerint ismétli meg háromszor keserves panaszát: "Jobb holtom, hogysemmint életem nagy búban." A tündérleány szolgálóinak háromszori közlése Árgirus megérkeztéről szintén csaknem azonos szavakkal történik, bár itt hajlandók vagyunk a bejelentést egyre nyomatékosabbnak érezni s Gergeinek valamilyen stilisztikai tudatosságot tulajdonítani:
| "Ihol jő Árgirus, asszonyom!" azt mondja. |
| "Asszonyom, szeretőd íhol jő!" így szóla. |
| "Az te szép szeretőd ihol jő, asszonyom!" |
Ez a fajta variációs technika van jelen később, a 17. században, az elnépszerűsödött szerelmi lírában. Emiatt érezzük Gergei stílusát "népiesebbnek", mint Balassiét, s tételezzük fel, hogy eredetijéhez képest változtatott, esetleg hozzátoldott. Különösen sok ilyen jellegű rész található a szereplők beszédeiben. A királyfi, tervezett öngyilkossága előtti búcsúja a legszebb lírai betét a széphistóriában; ebben található például az alábbi, szinte népballadai versszak:
| Én szép fejér testem, kit gyengén tartának, |
| A fúvó széltől is megoltalmaztanak, |
| Hol a te koporsód? Vadak elszaggatnak, |
| Ki temet el téged vajjon s kik siratnak? |
A különböző stíluselemek azonban egyáltalán nem teszik a széphistóriát heterogénné. Árgirus históriáját éppen az teszi egyedülállóan széppé, hogy sokféle elem egységes egésszé ötvöződik benne: fantasztikus mesei elemek a 16. századi nemesi életforma reális mozzanataival; bonyolult, rafináltan pompás reneszánsz képek a népköltészetre emlékeztető egyszerűséggel. Utóélete is ezt a sokoldalúságot példázza. Talán Balassira is hatott; Gergei históriája és a Júlia-ciklus felépítése között mindenesetre feltűnőek a hasonlatosságok. Másrészt egyetlen más széphistóriának sem volt annyi népszerű ponyvakiadása, mint az Árgirusnak. Ezeken a kiadásokon keresztül eljutott a népköltészetbe is, legtöbbször prózai mesévé változtatva, de egy 18. század végi átdolgozójának, Piskolti Istvánnak szövegével énekelt verses alakban is. A téma számos későbbi irodalmi feldolgozásainak is Gergei szövege volt az ihletője; ezek között olyan remekmű is akad, mint Vörösmarty Csongor és Tündéje.