Liturgikus vers és dráma

A magyarországi latin vers története igen korán kezdődik: Szent István és Gizella által a székesfehérvári egyház számára rendelt s később koronázási palásttá átalakított díszes miseruhára, a veszprémvölgyi apácák e remek termékére, néhány – még tisztázatlan eredetű – leoninus van hímezve (1031 k.). Hasonló vallásos tartalmú verses feliratok más tárgyakon is előfordultak, a költészet fejlődésére azonban ezek nem voltak hatással. Az egyházi költészet kivirágzása a liturgiával volt összefüggésben.

A középkori latin egyházi költészet és dráma szerves része volt a liturgiának, vagyis a nyilvánosság előtt bemutatott misének, illetve a papok és szerzetesek kötelező áhítatának, a zsolozsmának. A mise szövegeit a Missale, illetve a Graduale tartalmazta, a zsolozsmáét pedig a Breviárium és az Antiphonárium. A különböző alkalmakra, ünnepekre stb. más és más mise-, illetve breviáriumszöveg volt előírva, s így ez a liturgikus szükséglet igen sok vallásos vers írását tette szükségessé. A liturgiában elfoglalt helyük szempontjából ezeknek a verseknek számos válfaja alakult ki: a misén, illetve zsolozsmán recitált zsoltárok közé beiktatott és felelgetve előadott rövid verses szövegek, strófák neve antiphona, illetve responsorium volt; az ünnep szentjéről szóló és a misébe belefoglalt hosszabb verseket sequentiának, a rövidebb mise-éneket tropusnak, végül a breviáriumba tartozó énekeket hymnusnak nevezték. Tágabb értelemben azonban himnusznak nevezzük a liturgikus éneket {63.} általában, tekintet nélkül az említett típusokra. Irodalmi szempontból e himnológiai kategóriáknak nincs is túl nagy jelentőségük, mivel a verseket nem költői műfajok, hanem a liturgiában betöltött szerepük szerint különböztetik meg. A templomi szertartások részét képezték bizonyos ünnepek (elsősorban karácsony, vízkereszt, nagypéntek és húsvét) alkalmával a liturgikus drámai játékok. Ezek papok, illetve papnövendékek által előadott rövid jelenetekből állottak, melyek Jézus életének az ünnephez fűződő eseményeit örökítették meg az ünnepi mise keretében.

E liturgikus műfajoknak a művelése, a nemzetközi repertoárnak magyar eredetű darabokkal való bővítése már a 11. század végén megindult. Az első magyarországi liturgikus versek születését szintén a magyar szentek kultuszának köszönhetjük. Az ünnepnapjukon bemutatott mise számára ugyanis szükség volt a róluk szóló verses szövegekre. Szent Istvánról valószínűleg közvetlenül a szenttéavatás, 1083 után keletkezett három antifóna és három responsorium (Codex Albensis), együttesen egy hat strófából álló kis vers. Az egyes strófák a szent király magasztalását és dicséretét, illetve a hozzá való könyörgéseket tartalmazzák. Még a pogánylázadások emléke kísért azokban a sorokban, melyek kérik a királyt, hogy járjon közben a papokért, s ne engedje, hogy az övéi az ellenség prédái legyenek; az egyik strófa pedig – a kisebbik István-legendáéhoz hasonló szellemben – a nép vadságát megzabolázó, a kegyetleneket elnyomó győztes királyt ünnepli. A vers nagy része még egyenlőtlen hosszúságú rímtelen sorokból áll, a harmadik antifóna sorai azonban már következetesen rímelnek. Ezzel az igénytelen szépségű latin strófával kezdődik magyar földön a rímes vers története.

A Szent Istvánról írt antifónákon kívül a 12. század végéig mindössze egy Szent Gellértről szóló antifónát s néhány más kisebb verses szöveget (Codex Albensis) tekinthetünk még kétséget kizáróan magyarországi alkotásnak. Lehetséges azonban, hogy a Mira mater extitisti (Csodálatos anya voltál) kezdetű szép Mária-szekvencia (Pray-k.) is magyarországi szerző műve, mivel ez az ének külföldi forrásokban teljesen ismeretlen.

A liturgikus dráma terén eredeti új szövegek írására nem volt sem alkalom, sem szükség; az ismert és általánosan elterjedt drámai szövegeknek keletkeztek azonban új változatai. Fennmaradt a Tractus stellae (Csillagjáték) című vízkereszti játéknak egy igen érdekes hazai változata (Hartvik-agenda), valamint a Quem queritis (Kit kerestek) kezdetű húsvéti játéknak három, a nyugat-európai típustól kevéssé eltérő variánsa (Hartvik-agenda, Codex Albensis, Pray-k.). A magyarországi Tractus stellaet valószínűleg az 1090-es években írták, s a győri székesegyházban, a legendaíró Hartvik székhelyén, évről évre elő is adták. A vízkereszti eseményeket ez a kis drámai játék öt miniatűr jelenetben adja elő: a mágusok (három királyok) elindulnak; Heródes elé járulnak; tovább követik a csillagot; Krisztus előtt hódolnak; hazatérnek. A rövid párbeszédeket, valamint a karnak az epikus mozzanatokat magyarázó szövegeit – a mise többi részeihez hasonlóan – gregorián dallamra recitálták.