| Liturgikus vers és dráma | TARTALOM | Kiadások |
Az egyházi irodalom műfajai közül a prédikáció és az imádság volt az a kettő, amelynek révén az egyház a néppel érintkezett, s mely így a leghamarabb jelentkezhetett magyar nyelven. A magyar nyelvű prédikáció és imádság a magyarországi kereszténységgel csaknem egyidős lehetett, de hogy mikor került sor a latin minták után elmondott magyar szövegek írásbeli rögzítésére, azt nem tudjuk. Az oklevelekbe belefoglalt magyar szavak leírására kialakult gyakorlat feltehetően lehetővé tette, hogy már a 11. században, legalábbis annak legvégén, létrejöjjenek írott magyar nyelvű szövegek.
A legrégibb fennmaradt magyar nyelvű szövegemlék, a Halotti beszéd és könyörgés (Pray-k.) kézirata a 12. század utolsó évtizedéből való, mivel azonban több jel mutat másolat voltára (másolási hibák, archaikus helyesírás), keletkezése évtizedekkel korábbra tehető.
A magyar nyelv e különleges becsű emléke a temetési szertartás latin szövege közé van beiktatva. A sírnál elmondandó magyar beszéd egy latin temetési prédikáció szabad átdolgozása, a hozzá tartozó könyörgés pedig egy latin imádság szó szerinti fordítása. A lendületes Halotti beszéden semmi kezdetlegesség sem érződik, mondatai könnyedén és folyamatosan kapcsolódnak egymáshoz. A latin nyelv hatása nem rontotta meg a beszéd írójának nyelvérzékét, ellenkezőleg, elősegítette a magyar nyelv irodalmivá válását. A latin nyelv bizonyos stiláris elemeit a Halotti beszéd sikeresen fordítja át magyarra: a "morte morieris" fordulatot például nemcsak visszaadja magyarul, hanem a szót meg is háromszorozza: "halálnek haláláal holsz." Előnyösen hathatott a Halotti beszéd ünnepélyes stílusának kialakítására a gregorián dallamvilág is, ennek köszönhető, hogy ritmikus lejtések önkéntelenül beleszíneződtek a szövegbe. Irodalmi, stiláris szempontból kevésbé hatásos a könyörgés fordítása. Az író – hivatalosan előírt szövegről lévén szó – itt kénytelen volt szolgai módon követni a latin eredetit, nehezen birkózva a magyar nyelv számára szokatlan bonyolult latin mondatszerkesztéssel.
A magyarországi középkori irodalom történetének legkorábbi szakasza az első eredeti fogalmazású latin írásművekkel kezdődik és a legrégebbi magyar nyelvű szöveggel zárul. Szerény, de biztató fejlődés kezdetéről tanúskodik a magyar feudalizmus első két százada, sőt egy szerencsés időszakában, Szent László és Kálmán korában szinte összesűrűsödtek a kor irodalmi kezdeményezései. A törvénykönyvet összeállító Albericus; a Gesta Ladislai regis írója; öt legendának a szerzője, köztük a tudós Hartvik püspök; valamint az István-antifónák költője; és végül a hazai Tractus stellae kialakítója együttesen már valósággal egy kis irodalmi tábort alkottak, s olyan alapot teremtettek, mely kiindulópontja lehetett a magyar középkori irodalom felvirágzásának.
| Liturgikus vers és dráma | TARTALOM | Kiadások |