| Irodalom | TARTALOM | A Huszita biblia |
FEJEZETEK
A középkori irodalom latinnyelvűségétől a nemzeti nyelvű irodalom győzelméhez vezető hosszú fejlődésnek különlegesen fontos állomásai a biliafordítások. Főleg azokban az irodalmakban, melyeknek – mint a magyarnak is – nem alakult ki elég gazdag anyanyelvű lovagi irodalma. A biblia lefordítása ugyanis minden irodalmi nyelvvé fejlődő vulgáris nyelvnek egyik legnagyobb erőpróbája, hiszen új fogalmakat kellett tömegesen meghonosítani s a még iskolázatlan anyanyelven visszaadni a héber, görög, illetve az azokat közvetítő latin nyelv bonyolult szerkezeteit. S mindezt kínos pontossággal, mivel egy-egy bibliai hely értelmének bármely árnyalatnyi megváltoztatása messzemenő következményekkel járt a sokszor egyetlen szóra épülő dogmák világában. Az egyház féltékenyen őrködött is a hivatalosan elfogadott latin szöveg, az ún. Vulgata sértetlenségén; más nyelvre való lefordítását pedig veszélyesnek ítélte és ellenezte. Még egy pontos és hű fordítás sem lehetett kedvére való, hiszen a biblia a vulgáris nyelvekre lefordítva "illetéktelenek", vagyis világiak, eretnekek számára is hozzáférhetővé válhatott és lehetővé tette az egyház álláspontjától eltérő interpretálását. Erre pedig, mint különböző korokból származó, rengeteg ellentmondást tartalmazó könyvek konglomerátuma, bőséges lehetőséget nyújtott. A biblia számos helyen elítéli a vagyongyűjtést, a kereszténységet többször mint a szegények vallását tünteti fel, mitsem tud {121.} dézsmáról, a főpapság világi hatalmáról, földbirtokairól, a feudalizmus mesterkélt hierarchiájáról. Az egyház tételeit igazoló műből ezért könnyen válhatott az egyház és az egész feudális társadalmi rend ellen fordítható fegyver.
A nagy polgári és népi eretnekmozgalmak éltek is ezzel a lehetőséggel: valamennyi szociális célkitűzésüket a biblia tekintélyével támasztották alá. A teljes bibliafordítás ezért a középkorban nemcsak hatalmas irodalmi erőfeszítés, hanem sok esetben forradalmi törekvéseknek a gyümölcse is: a katolikus latin középkor bomlásának jele, egy új kor előhírnöke.
Ezeknek az összefüggéseknek ismeretében kell értékelnünk a középkori magyar bibliafordításokat is. Először egyes szövegrészek lefordítására került csak sor, a laikus nőmozgalom hatására, apácáknak szánt olvasmányként. Az egyik latin Margit-legenda említi is, hogy a királylánynak magyarul olvasták fel a passió (Jézus kínszenvedése) történetét; Jacopo Passavanti (†1354) olasz dominikánus író pedig határozottan utal bibliai szövegek magyar fordítására. Kijelentése leginkább a breviáriumi lectiókra (olvasmányokra), az egyházak kötelező napi olvasmányaként összeválogatott biblia-szemelvényekre (zsoltárokra, evangélium-részletekre stb.) vonatkozhat. Az apácakolostorokban a 14. század első felében ezek nyilvánvalóan már magyarul is rendelkezésre állottak. E korai bibliafordítás-részletekből semmi sem maradt ránk, bár nincs kizárva, hogy a kései (1500 körüli) breviárium-típusú magyar kódexekben ilyen korai fordítások is meghúzódnak. Sőt az sem lehetetlen, hogy ilyen breviárium-fordítások szövegeit az első igazi s talán már teljes bibliafordításnak a szerzői, a huszita bibliafordítók is felhasználták.
| Irodalom | TARTALOM | A Huszita biblia |