A katolikus egyházi ének felvirágzása

A katolikus egyház már a középkor végén is utat engedett a magyar nyelvű templomi éneklésnek, ennek nagyarányú elterjesztése azonban a reformáció műve, s egyúttal népszerűségének egyik komoly tényezője volt. Az ellenreformáció ezen a téren is igyekezett kicsavarni a protestantizmus kezéből a fegyvert, s nagymértékben élt az anyanyelvű vallásos éneklés propagatív erejével. Az ellenreformáció előretörésének ideje ezért az anyanyelvű katolikus egyházi ének felvirágzásának időszaka is.

A magyar nyelvű katolikus énekek a század első éveitől kezdve eleinte elszórtan jelentek meg prózai kéziratok vagy nyomtatványok kiegészítő {147.} függelékeként. Pápai János jezsuita például az oltáriszentségről szóló kéziratban maradt teológiai művébe (1607–1608) foglalt bele három vallásos éneket; Pázmány Imádságos könyvében (1606) Nyéki Vörös néhány Mária-himnusza olvasható; Vásárhelyi Gergely pedig katekizmusához (1615) csatolt himnuszfordításokat. A katolikus énekeknek immár egész kis kéziratos gyűjteményét őrzi az ún. Gyöngyösi-toldalék (1628–1629), melyet egy 16. század eleji nyomtatott könyvhöz kötött üres lapokra írtak össze. Katolikus énekek kéziratos gyűjteményei Erdélyben is feltűnnek, ahol Csík megyében a reformáció századán át is érintetlenül fennmaradt a katolicizmus. Itt 1630–1631-ben Petri András csíkszentkirályi rektor írt össze gazdag katolikus énekgyűjteményt, 1634-ben pedig a századforduló históriás és vitézi énekeiről nevezetes Kuun-kódexet gazdagította szép Mária-énekekkel ismeretlen új katolikus tulajdonosa. A katolikus énekek első – még kisebb – nyomtatott gyűjteménye, főleg latinból fordított himnuszok, Hajnal Mátyás híres ájtatossági könyvének (1629) függelékeként jelent meg Istenes és áétatos hymnusok címmel. Az anyanyelvű katolikus énekek iránti igényt mutatja, hogy az 1629-i és az 1638-i nagyszombati zsinat már egy hivatalos katolikus énekeskönyv előkészítésével is foglalkozott. E hosszú előzmények és lassú felhalmozódás eredményeként született meg végül a magyar nyelvű katolikus énekek első nagy reprezentatív gyűjteménye, a Kisdi Benedek egri püspök nevéhez fűződő Cantus catholici, régi és új, deák és magyar ájítatos énekek és litániák (H. n. 1651) című kiadvány. Összeállítója a szlovák származású Szőllősi Benedek (1609–1656) jezsuita, aki 1655-ben hasonló címen szlovák nyelvű katolikus énekeskönyvet is kiadott.

A Cantus catholici magába foglalta a megelőző kéziratos és nyomtatott gyűjtemények énekeinek java részét, kivéve az erdélyi kéziratokét. Magyarnyelvű énekeinek mintegy a fele itt tűnik fel először, de minden valószínűség szerint ezek is a század első évtizedeinek termékei, vagy még régebbi alkotások. Az énekek eredete szempontjából három nagy csoportot különböztethetünk meg. Az egyiket a katolikusok régi, részben még a középkorból származó s a szájhagyomány által fenntartott énekei alkotják; ezeket a Cantus gyakran a "régi ének" megjelöléssel látta el. Közéjük tartozik Vásárhelyi András népszerű Mária-himnusza (Angyaloknak nagyságos asszonya ...), továbbá néhány olyan ének, mely már Telegdi Miklós prédikáció-gyűjteményeiben is olvasható. A másik csoportot a 16. századi protestáns énekköltés termékei teszik ki, részben a katolikus felfogásnak megfelelően megváltoztatva, részben eredeti szövegükkel. A protestáns énekeket kezdetben nem tudták nélkülözni az anyanyelvű éneklést szorgalmazó katolikus egyháziak, de sok esetben nem is voltak tisztában az énekek eredetével. Mivel pedig a protestáns templomi énekkincs számos középkori himnusz fordítását is magában foglalta, többet közülük akár katolikus éneknek is tekinthettek. Így könnyűszerrel becsúszhattak neves protestáns költők versei is a katolikus gyűjteményekbe, mint Szenci Molnár Albert, Pécseli Király Imre énekei; vagy Balassi Bocsásd meg Úristen ... kezdetű verse, mely már Hajnal függelékében is olvasható. Az énekek többsége azonban a megújuló katolicizmus jegyében fogant új, barokk szerzemény – köztük van Nyéki Vörös jónéhány verse is.

A Cantus catholici nagyjából a hagyományos, már a protestáns templomi énekes könyvek által kialakított beosztást követi: az egyházi évkörhöz (ád-{148.}vent, karácsony, újév, vízkereszt stb.) kapcsolódó énekek után a különböző alkalmakra írt szövegek következnek, közöttük a zsoltárok is. Ez utóbbi résznek az arányai és témái azonban jelentékeny mértékben megváltoztak a protestáns gyűjteményekhez viszonyítva. A reneszánsz vallásosság: a személyes mondanivaló, a közvetlen szembenállás istennel nem kapott helyet, az ezt az életérzést legjobban kifejező zsoltáros rész összezsugorodott. Ezzel szemben jelentős helyet foglaltak el a Mária-énekek, az egyes szentekről szóló himnuszok, a négy végső dologról szóló énekek. Az énekeskönyv új, barokk darabjai elsősorban ez utóbbi témaköröket képviselik; a nagy egyházi ünnepekhez kapcsolódó rész anyaga jóval konzervatívabb. A 17. század első évtizedeiben készült katolikus énekek legértékesebb része – főként középkori eredetű – latin himnuszok fordítása. A Cantus többnyire a latin eredeti szövegét is közli. A középkori himnuszköltészet számos költőileg is kiemelkedő alkotását tolmácsolták a kor katolikus énekszerzői, gyakran meglepő hűséggel és szépséggel. A középkori irodalmi örökségnek ez a felélesztése, a katolikus énekköltészet középkori ihletettsége a barokk egyik jellemző vonása. Annál is inkább, mert az alapul vett szövegek jó része a kései, gótikus középkor terméke, s misztikus szellemével, szemléletes, olykor naturalisztikus képeivel, szóhasználatával amúgy is közel áll a barokk életérzéshez és ízléshez. A latin himnuszok átköltései az új stílus formai jegyeinek különösebb alkalmazása nélkül is a katolikus barokk szellemiség táplálói és kifejezői, mint a Stabat Mater dolorosa megkapóan szép, az eredetit híven követő magyarítása:

Álla az keserves anya,

Keresztfánál siralmába,

Látván függni szent fiát ...

Nem hiányzanak azonban a himnusz-átköltésekből a képzeletre és érzelmekre ható, Mária alakját, Krisztus szenvedéseit érzéki módon megelevenítő, jellegzetesen barokk vonások sem. A keresztfán függő Krisztus oldalán ütött seb például Szent Bernát himnuszának fordítója szerint "Minden édesség tárháza, Igaz szeretet forrása", melyhez ilyen sorokkal fohászkodik: "Gyönyörű a te illatod, Kivel kígyó mérgét rontod"; "Oh nyíljál fel piros forrás, Mert tőlem nagy rád a vágyás". Szent Bernát egy másik himnuszának átköltésében a "szent erotika" jellegzetes frazeológiája jelenik meg: "Ott csókolás, ölelgetés; Méznél édesb beszélgetés, Mely bóldog az ily egyezés, De rövid ez kedveskedés." Az egyik, Nagyboldogasszony napjára szerzett s – alighanem tévesen – "régi"-nek mondott ének a "Szent Atyának fényes udvarában", királynői trónusán pompázó Mária alakját eleveníti meg, amint "Felöltözött vont arany szoknyába, Külömb színő drága szép formában", és aki "Asszonyi rend nemes bóldogsága, Férfiaknak buzgó kévánsága". E ragyogással szemben a Pokol című ének viszont Nyéki Vöröst is felülmúlva tobzódik a borzalmak, a szadista kínzások leírásában, melyek a legkülönbözőbb bűnösökre, köztük az "új hit hirdetők"-re várnak ott, ahol "Nem fő, nem láb, nem szív, nem máj, Nem ér, nem bőr, ki nem fáj".

Verselés terén a katolikus énekköltészetnek az a legfontosabb sajátossága, hogy a szöveg zeneiségére mint a vallásos áhítatba ringatás külsődleges, de {149.} hatásos eszközére különösen vigyáznak. Néhány szövegben határozott jambikus lejtést figyelhetünk meg, például az egyik "Estvéli ének"-ben: "Gaz álmok távul essenek ... Fényeddel éjjel látogass, őrizz, vezérelj, támogass." Nem hiányoznak a manierizmusra emlékeztető rafinált rímek ("Ronts kemény nyakunk agyát, Lágyogasd szívünk fagyát"), valamint a játékos alliterációk ("A szép fiú szerelmes anyjával, Kinek szopta szűz tejét szájával") sem. A korai barokk műköltészet jellegzetes termékeitől eltérően, a Cantus egyes énekei a folklór-alakítás nyomait viselik magukon, mint a népköltészetben is élő Csordapásztorok midőn Betlehemben ... kezdetű ének, mely népdalszerű frisseségével, balladai tömörségű dialógusaival és naiv bájával a katolikus énekköltészet egyik legszebb darabja. Népszerűbb, közvetlenebb stílusú és hagyományosabb verselésű énekköltés jelentkezik a Kuun-kódex Mária-énekeiben is. A mennyei királynőnek szóló hódolat helyett az ismeretlen énekszerző itt ilyen kedvesen-egyszerűen dicsérgeti a "szép sziz"-et: "Hivattatol szép csillagnak ... Napnak, holdnak világának, Mondatol szép liliomnak." A gyorsan felvirágzó katolikus énekköltészet már jelzi a továbbfejlődés két elágazó – bár egymással mindig kapcsolatban és kölcsönhatásban maradó – útját: a barokk vallásos műköltészetét és a népszerű, részben folklorizálódó népénekét.

A meginduló és terebélyesedő magyar barokk irodalom legszínesebb ága a vallásos költészet. Örökölve és megtartva a reneszánsz és manierista poézis formai vívmányait, feltámasztva a középkori költészet számos elfeledett vonását, a barokk vallásos líra, oktató-vers, ének és verses dráma – az új világkép és mondanivaló szolgálatában – a magyar költészetet új színekkel gazdagította. Bár a korai barokk magyar verses emlékei nemcsak vallásos jellegűek, de többségükben kifejezetten egyházi célokat szolgálnak, stiláris eredményeiket a század derekán kibontakozó világi barokk költészet is értékesíteni tudta.