A verses dráma

A magyar barokk dráma története egy ismeretlennek Comico-tragoedia (Várad 1646) című munkájával kezdődik. Míg a magyar reneszánsz kizárólag prózában írt drámákat, a Comico-tragoedia énekelhető verses formája már külsőségeiben is az új stílus érvényesüléséről tanúskodik. Noha protestáns szerző munkája a század harmadik-negyedik évtizedéből, tematikája és gondolatvilága a Nyéki Vörös barokk verseiéhez hasonló. A világkép tágulásával járó metafizikai megrendülés élménye folytán a pokol világának látomásszerű felidézése a protestánsoktól sem volt idegen. Említettük már egy névtelen fiátfalvi unitárius szerző versezetét pokolbeli látomásáról (1626); nem lehetetlen, hogy a halált és a poklot felidéző Comico-tragoedia írója szintén az erdélyi unitáriusok közül került ki.

{146.} Az első barokk dráma középkori és reneszánsz-manierista elemeket egyaránt magában foglal. Műfaja az erkölcsi tulajdonságokat megelevenítő középkori moralitás, egyes részei a manierista irodalom allegorizáló certamenjeihez hasonlók. Az első felvonás az allegorikus módon megjelenített erények és bűnök vitáját tartalmazza, a továbbiakban pedig a bűn hatalmába került ember sorsát mutatja be. A második felvonás a fényes Gazdag és a szegény Lázár közkeletű példázatát dramatizálja, a harmadik a "híres lator" katonáét, a negyedik pedig a kegyetlen tiszttartóról szól.

E felvonások főszereplői egyszerre társadalmi típusok és erkölcsi tulajdonságok allegorikus megszemélyesítői. A kegyetlen tiszttartó például a Crudelitas (Kegyetlenség) nevet viseli, jobbágyait pedig Tolerantiának és Patientiának (Türelem és Szenvedés) hívják. Az egyes felvonások cselekménye nem több, mint amennyi a haláltáncokban és ars moriendikben szokásos: a bűnösök dőzsölnek, kegyetlenkednek, amíg a kérlelhetetlen halál meg nem jelenik s lelküket a pokolra nem veti. A második felvonás egészen Nyéki Vörös modorában mutatja be a nagyúr tobzódását, majd részletes barokk naturalizmussal fest képet a pokol kínjairól. Az épületes jelenetek, amelyek mind egy-egy nemzetközi elterjedésű példázat-típust képviselnek, az egyszerű nép erkölcsi érzékét is kielégítik a kevély gazdag vagy a kegyetlen tiszttartó megérdemelt büntetésének bemutatásával. A lator katona alakját pedig vígjátéki eredetű motívumokkal jellemzi a szerző. A darab énekes előadáshoz alkalmazkodó verselése csillogó rutinnal kezeli a legbonyolultabb lírai strófaszerkezeteket is.

A névtelen Comico-tragoedia a barokk kor egyik igen népszerűvé vált alkotása: a 17. század második felében még kétszer kinyomtatták, s további két teljes kiadásáról tudunk a 18. századból is, nem említve a csupán egyes részleteit tartalmazó ponyva-nyomtatványokat. Kiadói és másolói között reformátusokat, evangélikusokat, unitáriusokat, sőt, néhány részletének halvány protestáns színezete ellenére még katolikusokat is találunk. Alkalmas lévén a zenés, látványos, operaszerű előadásra, kielégítette az udvari igényeket is, épületes vallásos mondanivalója az egyházi irányítás alatt álló városi iskolák számára is kívánatossá tehette bemutatását. Ez az utóbbi körülmény biztosította gazdag utóéletét. Míg Lépes és Hajnal igényesebb egyházi és főúri olvasóknak szánt művei hamar feledésbe merültek, a Comico-tragoedia – éppúgy, mint Nyéki Vörös versei – a magyar barokk irodalom "bestseller"-jének tekinthetők.