Egyéb költői művei

Gyöngyösi többi alkotásai költői arcképének rajzához lényegesen újabb vonásokat már nem adnak. A Kesergő Nymphában (1681), az Eszterházy Pál tiszteletére írt allegorikus dicsérő költeményben, a Magyarországot jelképező síró nő alak a kardos griffhez, az Eszterházyak címermadarához folyamodik oltalomért s ezt meg is kapja. A költő egyedül ebben a költeményében mer őszintén hangot adni a nemesi politika óhajának: a kétfelől gyötört magyarságnak erőskezű nemzeti vezérre volna szüksége. Az 1695-ös lőcsei kiadás Palinodia címének bizonyára az az értelme, hogy a szerző – a Thököly-kaland után! – újra elmondja, megismétli a nádor dicséretét. Érdemes felfigyelni a költemény ajánlásának tipikusan barokk poétai vallomására: az öregedő költő nem lehet olyan leleményes a Parnassus titkaiban, nem lehet olyan furcsa, mint annak előtte volt, de "bennem is a Nagyságod Palatinusi új Méltóságán örvendező mások verseinek előttem való olvasására fel forrván annak a vérnek még meg levő cseppecskéje, amelyet a Medusa vérével egyveledett Pegasus forrásábul az iffiabb esztendőkben hörpentettem vala, nem lehetett megtűrnöm, hogy annak ingerlésébül még egyszer a vers csináláshoz nem kezdettem vólna ..." Gyöngyösi tudatában van költői értékeinek, s annak, hogy ez a poétaság a Parnassus titkainak leleményes feltárásában és a különleges (=furcsa!) kultuszában áll.

A Rózsakoszorú (1690) a rózsafüzér "titkainak", lényegében Jézus és Mária életének elmélkedő-misztikus hangnemben történő bemutatása. Forrása egy kortárs német jezsuita himnuszgyűjteménye volt, Gyöngyösi azonban nagy önállósággal és fölényes stílusművészettel dolgozott. A Rózsakoszorú tipikus barokk alkotás, az elragadtatott áhítat képviselője irodalmunkban. A dicsőítés, {194.} az ünneplés hangjai mellett a Krisztus szenvedései miatt érzett komor gyász szólal meg, nyers naturalista leírásokat nyújtva a Golgotha gyötrelmeiről, egészen Loyola Ignác követelése szerint, az Exercitia spiritualia (Lelkigyakorlatok) modorában. A megszületett gyermek szépségének érzéki bájjal telt leírása ("Nézd vidám szemecskéinek, ragyogó fényecskéinek, Mind jádzanak golyóbisi; Nézd rosás arcácskáinak, Piros ajakacskáinak Mint mosolygnak Clárisi") és az anyai szeretet dicsérete ("Ajakodat ajakával, És orcáját orcájával Az csók öszve-láncolja") mellé idézzük a keresztrefeszítés részletet:

A keresztnek magos fala

Hosszabban furatott vala

(Mint hogy hozzá nem mérték)

Mint szent lábai nyúlhattak:

Az míg oda nem húzattak,

A fúrást el sem érték.

Mert az sok kénos sebektűl,

Az inak is ő helyektűl

Hátrább sugorodtanak:

És a lábak is azokkal,

Rövidbekké lettek sokkal,

Mint az előtt vóltanak.

Azért, hogy oda érnének:

Az holott fúrást tévének,

Megrövidült inai:

Húzzák, vonják nagy erővel

Az míg az fúrás helyével

Megedgyeznek lábai.

A barokk életérzés hedonista elemei is belejátszanak a mondanivalóba: a költő a három részből és összesen tizenöt "rózsából" álló kompozíció elé egy hosszú (249 versszakból álló) "kötéshez való készület"-et iktat, s ebben csillogó változatossággal sorakoztatja fel azokat a mitológiai témákat, amelyektől, mint ifjúkori eltévelyedésektől, a szent tárgy kedvéért búcsút vesz.

Tökéletes ellentéte e műnek a Csalárd Cupido (1695), amely a barokkra oly jellemző "ürügyes erotika" (Horváth János) nevezetes terméke irodalmunkban. A mű bevallott célja, hogy a szerelem veszedelmeitől óvja "a tiszta élet Genius"-át, az ifjúságot, s egy erdei bolyongás során elrettentő példaként felvonultatja a bűnös és a keserves szerelem áldozatainak hosszú sorát (nagyjából a Petrarca-féle I trionfi (Győzelmek) ellenkezőre fordított alapötlete!); a tisztaság istenasszonya, Diana pedig maga mondja el okulásként Tereus, Philomela és Prokné tragikus szerelmi hármasának történetét. A szerelem áldozatainak rajzában azonban oly sok a tetszelgő mutogatás vágya és a nem is nagyon leplezett erotika, hogy az erkölcsi tanulság hatékonysága felette kétséges marad. A II. rész tekintélyes hányadát (1–96. vsz.) például a szerelem bűnö-{195.}seinek, a házasságtörés különböző nemeinek szinte végeérhetetlen felsorolása tölti ki. A költő szellemes fordulatossággal, egyben a mai ízlés számára elfogadhatatlan nyerseséggel, kedvtelve részletezi az egyetlen mondanivalót, a csalárd szeretkezést, majdnem mindig a megcsalt férj igazát téve magáévá. A férfiakat, bár burkoltan, inkább az embertelen bosszúállásért ítéli el. A IV. részben, Diana istenasszony tisztaságra oktató szavaiban is egymás után vonulnak fel az antik mitológia bűnös szerelmesei. A Csalárd Cupido a barokk érzékiség szélsőséges megnyilvánulása irodalmunkban. Ezt vette észre a jámbor Koháry István, amidőn megtagadta az efféle "kacérságok" sajtó alá bocsátását. A mű csak a költő halála után látott napvilágot, a 18. század folyamán azonban igen népszerűvé vált, erotikus részleteit folytonosan toldották, bővítették. A Csalárd Cupidónak egyébként választékos és változatos előadása, szép stílusa, gazdag leíró részletei (vadászatok!) Gyöngyösi epikus dolgozatai sorában előkelő helyet biztosítanak.

Legutolsó, egyben legterjedelmesebb epikai munkája az Új életre hozatott Chariclia (1700), Czobor Mihály befejezetlenül maradt széphistóriájának (1600 k.) átdolgozása. Gyöngyösi Andrássy Péter kérésére kezdett el foglalkozni Héliodorosz népszerű kalandos szerelmi történetének, az Aithiopikának (Etiópiai történet) Czobor-féle feldolgozásával. Anélkül, hogy Czobor német forrását és Héliodorosz eredeti regényét ismerte volna, a IX–XII. részt a saját leleményéből hozzátoldotta, s a történetet kikerekítette. Ezzel a nemzetközi Héliodorosz-irodalomban különleges magyar Chariclea-változatot hozott létre. A mértéken túl elnyújtott verses regény azonban már Gyöngyösi erejének hanyatlását mutatja: hiányoznak belőle költői modorának, szép dikciójának megszokott erényei.

Gyöngyösi epikus alkotásait több mint másfél évszázad óta Zrínyi művészetével állítja párhuzamba az irodalmi közvélemény, s az összehasonlítás múlhatatlanul Gyöngyösi hátrányára üt ki, talán nem is mindig jogosan. Műveiben nem csodálhatjuk a lángelme ragyogását és mélységét, de ha az európai barokk epika átlagához mérjük, nem mutatkozik jelentéktelen költőnek. A barokk művészet heroikus aspektusa mellett nem kevésbé jelentős annak hedonisztikus oldala, s míg amazt Zrínyi, ez utóbbit vitathatatlanul Gyöngyösi költészete képviselte a legművészibben. A saját korában színvonalas barokk költészetet tudott teremteni, a részlet-szépségekben megnyilvánuló költői ereje pedig mindmáig biztosítja művészi hatását. Nagyszabású irodalmi munkássága a magyar udvari barokk poézis hatósugarát szélesen kiterjesztette, ő szerzett véglegesen polgárjogot a világi jellegű szépirodalomnak. Érthető, hogy midőn a 17. század nagy mozgalmainak bukása, elsorvadása után a Gyöngyösi műveiből áradó nemesi életérzés és magatartás a magyar nemesség körében általánossá vált, őt tekintették példának, őt utánozták az egész 18. századon át. Tekintélyét mértéktelenül meg is növelték, s a nemesi közízlés még akkor is makacsul benne látta a legnagyobb magyar poétát, amikor a barokk hagyomány már csak akadályozta az irodalom fellendülését. Dugonics András, művei első gyűjteményes kiadásának gondozója, és Gvadányi {196.} József még a legnagyobbra értékelték; Kazinczy, az új irodalom apostola viszont már azzal vádolta, hogy ő rontotta meg a magyarok ízlését, s vele szemben Zrínyinek nyújtotta a pálmát.

Gyöngyösi értékelése a múlt század eleje óta sok hullámzáson ment át. Zrínyi elsőbbségét már senki sem vitatta, de az irodalomtörténeti köztudat Gyöngyösit továbbra is igen előkelő helyre állította. Ez különösen Arany János mesteri Gyöngyösi-tanulmányának köszönhető, amely Zrínyi magányosan álló s korában visszhangtalanul maradt remekművével szemben Gyöngyösi munkásságát nyilvánítja a legjelentősebbnek a magyar költészet fejlődési folyamatában. Életrajzának és műveinek vizsgálatában a kutatás ezt követően jelentős eredményeket ért el, sőt hovatovább Gyöngyösi a konzervatív-pozitivista irodalomtörténetírás különösen kedvelt témája lett. E körülmény ellenhatására, valamint Zrínyi nagyságának még teljesebb felismerése nyomán, a marxista irodalomtudomány viszont mind ez ideig mostohán bánt Gyöngyösi életművével, a kelleténél kevesebbre becsülte.