30. PURITÁNUS VALLÁSOS PRÓZA

FEJEZETEK

A puritanizmus nagyszámú tudós képviselője rendkívül gazdag irodalmi tevékenységet fejtett ki. Munkásságuk bizonyos fokig párhuzamos, másrészt azonban merőben ellentétes a korabeli, főként jezsuiták által művelt katolikus vallásos prózával. Miként az ellenreformáció a katolikusoknál, úgy a puritanizmus a reformátusoknál jelentette a vallásosság nagy erejű barokk megújulását. De míg a katolikus írók figyelmének középpontjában a "négy végső dolog" állt, s a halál és túlvilág kérdésének tudatosításával igyekeztek hatást elérni, addig a puritánus írók célja az életben való helyes magatartásra, a "kegyesség gyakorlására" való nevelés volt. Ezt pedig nem misztikus, irracionális eszközökkel, érzéki hatásokkal, hanem kegyes érzelmek keltésével, a népnek az egyház életébe való mennél aktívabb bevonásával s ennek érdekében az általános műveltség emelésével kívánták elérni. A túlvilági életre való felkészülés helyett a puritánus művekben a földi munkára való nevelés áll a középpontban: a feudális szemlélet helyett a polgári igények tükröződnek bennük. Többségük ún. kegyességi próza, de ennek az etikus-vallásosságnak a szolgálatában születnek a demokratikus egyházkormányzatot követelő vitairatok, a népművelő traktátusok, a prédikáció-gyűjtemények is; s ezeket hivatott "tudományosan" igazolni a puritánus teológiai irodalom. Ennek az irodalomnak az olvasói a papság, a polgárság, a nemesség soraiból kerültek ki, de íróik szeme előtt mindig az egész nép jelent meg, s olvasóiktól gondolataiknak a nép számára való tolmácsolását várták.

A magyar puritanizmus irodalmi termékei csak kis részben eredetiek. Többségük a nagy angol puritánus teológusok, William Perkins (1558–1602), Lewis Bayly († 1631), William Ames (Amesius, 1576–1633) műveinek, valamint más kisebb angol szerzők könyveinek sikerült fordításai. E fordítás-irodalom együtt járt az angol nyelv ismeretének nagyfokú elterjedésével a református egyházi értelmiség körében. A korabeli hazai református könyvtárak igen sok angol vallásos könyvvel gyarapodtak, s azok eredetiben való olvasására is akkora igény mutatkozott, hogy Komáromi Csipkés György angol nyelvtan megírását és kiadását is szükségesnek tartotta (Anglicum spicilegium (Angol kalászatok), Debrecen 1664).