Az unitárius iskoladráma

Régi hagyományai voltak az iskolai színjátszásnak a kolozsvári unitárius kollégiumban. Legkorábbi ismert emlékét a ferences eredetűnek tartott Tékozló fiúban sejthetjük. Ez ugyanis az unitárius Szentmártoni Bodó János hasonló tárgyú históriájának (Kolozsvár 1636) dramatizált változata az 1640-es évekből, s ezért feltehetően iskolai színpadra is eredetileg egy unitárius szerző alkalmazta. Valószínű, hogy közjátékai (egy szerencsét próbáló diák három sikertelen próbálkozása és egy részeges asszony története) szintén a protestáns iskolai színpadról származnak. A ferencesek talán már ezt az iskoladráma-változatot vették át és illesztették be misztérium-darabjaik közé.

Feljegyzések szólnak arról, hogy az unitáriusok a század második felében bibliai tárgyú darabokat, Jézus születéséről és haláláról szóló előadásokat tartanak kollégiumukban. A század utolsó évtizedében állandóvá vált a kétnyelvű vizsgaelőadások megrendezése is. Szövegben is ránk maradt az 1694–1695-ös, az 1696. december 11-i, az 1698-as vizsgaelőadás latin és magyar szövege, az 1700-asnak pedig nyomtatott programja. A latin nyelvű vizsgaelőadásokat az előkelőbb közönségnek, a magyar nyelvűeket a városi polgárságnak rendezték. A latin és magyar szövegek összevetéséből látszik, hogy míg a tanulók latin előadások alkalmával mértéktartó hangot használtak, addig a magyar előadásokon megengedték a szabadabb, sőt néha trágár hangot is. A társadalombíráló hang a magyar szövegekben arra mutat, hogy hallgatói nem a nemesekből, hanem elsősorban a városi köznépből kerültek ki. Az 1703-ban (dec. 14.) rendezett előadáson olyan csípős megjegyzések, "illetlen" kifejezések hangzottak el a vezetőkkel szemben, hogy a patrónusok rendelettel intették le a századvég nekilendült színjátszását. A hamarosan bekövetkezett kuruc háborúk, a pestis, majd 1716-ban a kolozsvári piactéri iskola elvétele pedig valószínűleg végleg megszüntette a vizsgaelőadások szokását.

Az ismert unitárius vizsgaelőadások darabjai sem drámák a szó igazi értelmében, hanem versbe szedett párbeszédek. Pásztorok, angyalok jelennek meg a színpadon, és szerepüket recitálva elmondják az eseményeket, például Jézus születésének körülményeit (Jesu Christi Nativitas (Jézus Krisztus születése), 1696, 1700). Szavai-{265.}kat mozgással színezik, énekelnek, sőt táncolnak is. Az unitáriusok nem maradtak meg a vallásos témáknál; két ízben is műsoron szerepelt Ovidius Metamorphosese nyomán Deucalion és Pyrrha története. Hosszabb és érdekesebb az 1698-as előadás (Magyar versek, mellyekben lerajzoltatik az világnak amaz régi zűrzavarból való eredete s az után ezek gyakor változása és egyenetlen állapotja), melyben tervszerűbb a kompozíció; s nemcsak a recitálók váltogatják egymást benne, hanem az elbeszélő részek közjáték-jellegű drámai betétekkel is váltakoznak. A hosszadalmas tizenkettesekben folyó szóáradat helyenkint felcsillantja a diákhumort, így például az arany-, ezüst-korszak diákjainak gondtalan élete rajzában. Akkor a scholákban "mellyesztve hevertek az kövér kappanok, pulykákkal s récékkel kendermagos tyúkok", "sülve s tőtve jártak az kevér malacok"; kásahalom állt az iskolában, tej-forrás volt annak közepén, csurgott körüle a bor és a méhser, s az esőzés mustáradást okozott. Ügyes kézre vall Deucalion és Pyrrha komikus alakjának megalkotása is. Életből vett alak a bíró, aki kereket oldani készültében Deucalionnal üzen haza, de az a bíró felesége helyett a magáét riasztja. Veszekedés, verekedés, a menekülők kiáltozása, dörgés, villámlás, szélsüvítés, eső, majd a darab végén a kövek dobálása és azok megelevenedése változatosságot, mozgalmasságot visz a darabba, és azt mutatja, hogy az unitárius kollégiumban sokat fejlődött az iskolai színjátszás az alatt a pár év alatt is, míg virágzásban volt.

Ahogyan az enyedi kollégiumi színjátszás talajából kihajtott Pápai Páriz drámája, úgy nőtt ki a kolozsvári unitárius kollégium iskolajátékaiból Felvinczi György tevékenysége. Tógátus deákként bizonyára szereplője volt az 1669-es előadásnak, és a későbbi években is cselekvő résztvevője, majd utóbb kolozsvári lakosként szemlélője lehetett a kollégiumi játékoknak. Az 1693-ban "megjobbított" alakban kinyomtatott Comico-tragoediája a korabeli iskoladarabok hagyományára épült. Éppúgy megtalálható ebben az allegorikus, mitológikus darabban a prológus, a záró monológ, a nevelői célzat, a mindennapi élet mozzanatainak, a kor-vonatkozásoknak a bevitele, mint a kor számos iskoladrámájában vagy a darabnak feltehetőleg egyik mintájában, a névtelen Comico-tragoediában. Ugyanakkor az istenek osztozkodásával elégedetlen Plutónak, az alvilág urának az alakja, aki most az újra osztás érdekében követséget küld Jupiterhez; a király környezete: feleségéhez és annak fiához való kapcsolata; a követek viselkedése, a tanácsosok intrikája, sugdosása – a korabeli erdélyi állapotok parodizálásaként is felfogható. Felvinczi ismerhette a nyugati barokk színjátszást s szeme előtt egy világibb, iskolai és más egyéb kötöttségektől mentes színjátszás terve és műsora lebeghetett. Friss tájékozódására vall, hogy számos rokon vonás található darabja és a korszak egyik népszerű operája, Marc Antonio Cesti Il pomo d'oroja (Az aranyalma) között. A daljáték-műfaj azonban szokatlan lehetett, s talán a színrevitel túlságosan szegényes, emiatt a közönség a Comico-tragoediát nem értette meg, sokan azt sem tudták, mire való.

A kudarc azonban nem törte meg Felvinczit. 1696-ban Bécsbe ment, és ott Lipót császártól engedélyt kért, hogy maga mellé veendő társaival Magyarországon, Erdélyben és annak csatolt részein latin és magyar nyelven komikus {266.} játékokat, tisztességes tragédiákat és komiko-tragédiákat adhasson elő, melyek az ész kiművelését, a lelkek javítását és felvidítását szolgálnák. A színjátszói engedélyt meg is nyerte. Egykorú források azonban nem igazolják, hogy élt is vele, csak kétes hitelű hagyomány beszél róla, hogy Kolozsvár széles ereszű, a piactér felé nyitott házfedelei alatt játszott is. Felvinczinek a világi színjátszás és a világi dráma megteremtése terén tett kísérlete nem vezetett sikerhez. De maga a próbálkozás a század végének egyik legértékesebb torzója.