A református iskoladráma

A reformátusoknál a kezdeményezés a Magyarországra hívott külföldi tudósok érdeme. Már Alsted és Bisterfeld is tisztában voltak az iskolai színjátszás nevelő értékével, annak rendszeres meghonosítására azonban ők még nem {261.} tettek kísérletet. Alsted Schola triumphata (A győzelmes iskola), (Gyulafehérvár 1638) és Bisterfeld Pallas Dacica (Erdélyi Pallas), (Gyulafehérvár 1640) című latin nyelvű darabja inkább a fejedelmi gyermekek oktatásához kapcsolódó udvari látványosság volt. Annál jelentősebb viszont Comenius szerepe. Őt az iskolai színjátszás ügye régtől foglalkoztatta és Patakon gyakorlatban is igyekezett elgondolását megvalósítani. A pataki iskolavezetők azonban jó ideig elvetették az előadások bevezetését. A puritán Tolnai Dali János vallási okokból ellenezte őket, jezsuita találmányt látott bennük; mások komolytalannak és az iskolai élethez méltatlannak tartották. Csak szívós küzdelem eredményeként került sor 1654-ben Comenius első darabjának előadására. A kisebb auditoriumban, nagy közönség jelenlétében híres tankönyvének, a Januának egy részét vitte színre, hatalmas sikerrel. Az iskolától megválni készülő Comenius ezután a patakiak kérésére kidolgozta azokat a darabokat, melyeket előadásra tervezett, s azokat Schola ludus seu encyclopaedia viva (Az iskola mint játék, avagy élő enciklopédia), (Sárospatak 1656) című kötetében ki is adta.

Comenius darabjai közvetlenül és híven tükrözik szerzőjük enciklopédizmusát és a panszofia középponti gondolatát. A Schola ludus első része a világmindenség keletkezését tárja fel. A második rész tárgya az ember. A harmadikban, mely a mesterségeket ismerteti, 88 szereplő mutatja be a mezőgazdaság, ipar, kereskedelem, képzőművészetek különböző ágaival foglalkozókat. A nyolc közül ez a legsikerültebb darab, melyben némileg az akkori magyar világ, a mindennapi élet és munka is tükröződik. A további darabok a kulturális, társadalmi, politikai élet ábrázolásai. Kiemelkedik közülük a hetedik, melynek tárgya a család és az állam, az állampolgárok nevelése. Erre vonatkozó elképzeléseit Comenius utópisztikus keretbe foglalva tárja elénk.

Comeniusnak a Janua tananyagát dramatizáló darabjai nem nevezhetők igazi drámáknak. Az egymás után színpadra lépő személyek bemutatkoznak a közönségnek, ismertetik eszközeiket és munkáikat, néha egymással is váltanak egy-két szót, de nem cselekszenek. A drámaiságot a párbeszédes forma, a szereplők váltogatása jelenti. A jezsuiták előadásainak pompás külsőségeiből, a barokk ünnepélyességből itt semmit sem találunk. Comenius eleve lemondott a jelmezekről, színpadi kellékei a szemléltető eszközökre korlátozódtak.

Színjátszó kezdeményezése mégis úttörő jelentőségű volt, mert az iskola-drámák játszásának eszméjét elhintette. Néhány évtized alatt az iskolai színjátszás a református iskolákban általánosan elterjedt szokássá vált. Comenius másfél hónaponként tervezett egy-egy előadást, és kijelölte azokat az időpontokat, melyek szerinte a játékok megrendezésére a legalkalmasabbak. Ezzel a tervszerűséggel ugyan sehol sem folyt a színjátszás, kialakultak azonban az előadások hagyományos időpontjai. Karácsonykor, farsang táján, tavasszal, legtöbbször mégis a félévenkénti vizsgák idején (január, július) mutattak be a diákok színdarabot, de ezen felül más alkalmakra, ünnepélyekre is készültek előadások.

A magyar nyelvű református színjátszás talán a mozgékony váradi puritánusok körében vert leghamarabb gyökeret. Borsáti Ferenc váradi tanár {262.} Metamorphosis ... Sigismundi Rákóczi(Várad 1656) című latin ünnepi játékának megírta ugyanis magyar változatát: Változása ... Rákóczi Zsigmondnak; azaz: az ő ... tündöklő életének és boldogul e világból való kimúlásának poetica inventióval való leírása. Borsáti műve ugyan inkább az udvari reprezentáció világába tartozó deklamáció, előadása azonban az iskolai színjátszás iránti fogékonyságra mutat. Rendszeres iskolai előadásokra vonatkozó hírek csak Apafi fejedelemsége idejéből kezdenek sokasodni. Az első adat a nagybányai iskola egyik előadására vonatkozik: 1667 karácsonyának előestéjén nagy közönség előtt mutatták be Eszéki István bibliai tárgyú játékát. A magyar iskoladráma igazi központja az enyedi kollégium lett, ahol az 1680-as években a színjátszás már tartós hagyománnyá vált. 1676 márciusában Tótfalusi Kis Miklósnak egy "kis actusát" játszották. 1693. május 2-án, amint Cserei Mihály említi, egy "szép actus"-t adtak elő, mely "Árpádról és a mellette levő hat régi Scythiai kapitányokról" szólt. 1698. január 28-án játszották Miskolci Cs. Zsigmondnak Cyrusról szóló darabját, melynek szövege is nagy részben ismeretes. Az enyedi kollégium drámahagyományaihoz kapcsolódik Pápai Páriz Ferencnek Izsák és Rebeka házasságáról szóló drámája (1703), valamint egy ismeretlennek az 1479. évi kenyérmezei győzelemről szóló darabja. Midőn a kollégium munkája a kuruc–labanc idők pusztításai miatt egy időre megakadt, a színi előadások is megszűntek, s mintegy 80 éven át nem hallunk róluk.

A szöveg szerint ismert magyar nyelvű református iskoladrámák közül kettő bibliai tárgyú. Eszéki István (1641–1707) nagybányai rektornak Rythmusokkal való szent beszélgetés (Kolozsvár 1669) című darabja Ádám és Éva történetéről és a Messiásról szól. Ahogyan a cím is nevezi, a négysarkú tizenkettesekbe szedett munka "beszélgetés", a drámai köntös tehát csak külsőség. A kezdetleges mű előadásán jelenlevő Teleki Mihálynak a darab mégis annyira megtetszett, hogy gondoskodott kinyomatásáról.

Jóval magasabb szinten áll Pápai Páriz szerzeménye, bár azt szerzője szintén beszélgetésnek nevezi (Ábrahám Pátriárcha fia Isak és Bathuel leánya Rebeka házasságok alkalmatosságával lött beszélgetés, Kolozsvár 1703), és felvonások helyett tizenöt "Beszélgetés"-re tagolja. Ezek azonban nem esemény-elmondások, hanem a cselekmény felépítéséből természetesen folyó jelenetek. A szereplők kissé bőbeszédűek (a darab terjedelme 1500 sor), de mindig a helyzetnek megfelelően szólnak, szavaik gondolatokat, lelkiállapotokat közvetítenek, cselekedeteket, elhatározásokat világítanak meg. Az eseménysorozat felépítése logikus, zökkenőmentes, a személyek egyénítettek, szavaik, tetteik jellemükből folynak. Drámai küzdelemről azonban ebben a műben sem beszélhetünk, bár a bibliai anyagot Pápai számos új elemmel bővítette, s a főalakok mellé a jól megformált mellékszereplők egész sorát teremtette meg. A darabban lépten-nyomon a korabeli gondolkodásmód, állapotok, az erdélyi szokások elevenednek meg, s így Izsák és Rebeka házassága egy 17. század végi erdélyi család emberi közelségbe hozott történetévé alakul. Valamennyi eddig ismert bibliai tárgyú drámánk között ez a legjobb alkotás, betetőzője a műfajnak. Pápai Páriz a drámát Teleki Sándornak és Bethlen Miklós (mindkettő az enyedi kollégium gondnoka volt) leányának 1703. március 6-án tartott esküvőjére írta, s – bár adatok nincsenek rá – feltehető, hogy ez alkalommal elő is adták. Mint olvasmány is hosszú időre népszerű lett: a 18. századból hét kiadását ismerjük, de kinyomtatták a 19. században is.

{263.} Az enyedi kollégium drámái közül a másik kettő történeti tárgyú. Miskolci Cyrusa (Comoedia in qua Cyri infantis ab avo Astyge expositio et ob id sumpta de Astyge vendicta, rudi Minerva ordineatur (Színdarab, amely a gyermek Cyrusnak nagyapja, Astyagész által való kitételét és emiatt Astyagésznak megbűnhődését adja elő fogyatékos művészettel), 1698) a méd–perzsa királyfinak Hérodotosz előadásán alapuló kalandos történetét, a világirodalom egyik kedvelt tárgyát (a 16. században három magyar históriás ének is foglalkozott vele) három felvonásban dolgozta fel. Ez a "comoedia" is kezdetleges iskola-dráma. Történés nincs benne, csak párbeszéd, a szereplők hosszan, részletezve mondják el az eseményeket, a cselekményről csak így, közvetve értesülünk.

Költői formálás tekintetében alig múlja felül Miskolci darabját a kenyérmezei győzelemről szóló Comedia generalis de conflictu Turcorum et Hungarorum (Komédia a törökök és magyarok csatájáról) címen fennmaradt szerzemény. Az első három felvonás pusztán tanácskozásokat mutat be. Az aránytalanul rövid IV. felvonásban Báthori István nyugtalankodik a királyhoz küldött követ és a segítség késése miatt, amikor messziről feltűnik Kinizsi katonasága, majd Kinizsi máris belép és jelenti a magyarok győzelmét. A színpadon mi sem történik, a csatára mindössze az utasítás céloz: Hic Turci intrabunt ad duellum (Itt a törökök harcolni kezdenek). A Mátyás korabeli eseményt 17. századi miliőbe helyező darab a századforduló táján keletkezett, erre vallanak a Gyöngyösi 1693-ban megjelent Kemény Jánosával való szövegegyezések. (Az a feltevés, hogy Felvinczi lenne a szerzője, vagy hogy ferences iskolából származik, minden alapot nélkülöz.)

E történeti tárgyú daraboknál többet érnek az egyes felvonások közé beékelt közjátékok (interludiumok, intermediumok). A közjátékok eredete még nincsen pontosan tisztázva. Egyesek a népies színjátszás hagyományait keresik bennük, mások szerint e rövid jelenetek a diákos jókedv világában születtek. Mindenképpen nagy érdemük, hogy érvényre juttatják az életszerű ábrázolást, és megszólaltatják a komédiázás nemzetközileg ismert típusait.

Mindkét darab 4–4 interludiumot tartalmaz. A Cyrus betétei látszanak eredetibbeknek, a Comedia de conflictu első három közjátékának forrása is ezekre vezethető vissza. A Cyrus első közjátéka a cigányokról szól, akik a tél miatt panaszra mennek Jó Péterhez (Jupiter), és azt kérik tőle, szolgáltassa ki nekik a telet, hogy megöljék. (A motívum hasonlóan bukkan fel a Comedia első intermediumában.) A második közjátékban egy iskolamester és egy katona félreértésein mulathatott a közönség. (Erre emlékeztet, bár elég messze esik tőle a Comedia harmadik interludiuma: melyben egy parasztember iskolába viszi a fiát, de kitűnik, hogy az nem a fiú természetének való.) A harmadik közjáték a részegeskedő apa és fiai perlekedéséről szól. A fiúk túlságosan drasztikus megoldásként végül is a jég alá akarják lökni apjukat. (Ez a motívum más formában előjön a Comedia második interludiumában; egy ifjú ember vén feleségét, aki részeges is, egy molnár megőröli, s új ifjú menyecskét gyúr lisztjéből.) A negyedik közjátékban két világot járt katona lódításai derítik fel a közönséget. Ennek a résznek a párbeszédei a legfrissebbek, leghumorosabbak, telve váratlan fordulatokkal, népies mondásokkal. Mindez nem a szerző ötlete; közismert adoma, régi eredetű nemzetközi vándormotívum. A Comedia negyedik közjátéka két asszony siránkozásáról szól, akiknek {264.} az ura háborúba ment. Egyikük nyomban megvigasztalódik, mikor egy sebesült katona házasságot ígér neki.

Hogy milyen utat futott meg a színjátszás a református iskolákban, akkor tűnik ki valójában, ha ezeket a darabokat a Comenius-féle dramatizált tananyaggal vetjük össze. A tanítójellegű versbe szedett bibliai história mellett ott látjuk a műfaj végső fejlődési fokaként Pápai Páriz korszerűsített drámáját. A szónoklatszerű, történeti tárgyú, ünnepélyes darabokban megtaláljuk a közjátékok révén a vígjáték elemeit. A commedia dell'arte e bohózat jelenetei beilleszkedhetnének bármely akkori világi társulat műsorába. A didaktikai célok mellett az előadások a gyönyörködtetést, szórakoztatást is szolgálták, és mindezt magyar nyelven.