Verses publicisztika

A vers éppolyan fontos formája volt a kor politikai publicisztikájának, mint a próza. Szoros egybetartozásukat már az is szemlélteti, hogy egyes prózai írásokhoz nemegyszer rövid versek csatlakoznak, mintegy lírailag summázva bennük a mű mondanivalóját. Zrínyi Áfiumának a végén például (a fennmaradt másolatok többségében) egy ismeretlen szerzőnek Zrínyi példájával buzdító lendületes költeménye olvasható, Fegyvert s bátor szívet ... kezdettel. A Wesselényi-összeesküvés bukásán kesergő Siralmas jajt érdemlő játék pedig a Mondhatta bizonnyal akkor Magyarország ... kezdetű négy szakaszos verssel zárul. Gyakoribb azonban az eleve versben fogalmazott politikai röpirat, tudósítás. Az ilyen verses pamfletek Zrínyi idejétől Thököly fejedelemségéig igen gyakoriak, s különböző válfajaik is megkülönböztethetők. Időben leghamarább a nyilvánosság elé szánt publicisztikai levél verses áttétele jelenik meg. Erre példa a Zrínyi környezetében készült Szabadságunk rontó ... (1663. Thököly-k.) és a Magyarok romlását ... (1664. Thököly-k.) kezdetű vers. Az előbbi az 1663. évi őszi hadjárat eseményeihez kapcsolódik s Montecuccoli elképzeléseivel szemben Zrínyi törekvéseit népszerűsíti. Éles gúnnyal veti a német szomszéd szemére magyargyűlöletét, országpusztító gyávaságát: "Óhatta s nem ótta, Sőt maga is tódta Terhünket az németség." Az urak szívét is "német métely" fogta el, a papok csak erszényükre vigyáznak, s az ország így pogány kézre kerül. Akár Vitnyédy is írhatta volna e verset, vagy a Siralmas panasz szerzője! A Magyarok romlását ... kezdetű {284.} vers "Mars Zrínyi" téli hadjáratát hozza fel bizonyságul a magyar fegyverek sikereire, majd bonyolult mitológiai és állat-szimbolika segítségével élesen támadja a Zrínyi-Újvárat feláldozó császári hadvezetés "ocsmány vérszopó"-nak nevezett képviselőit.

A verses pamfletek legjellemzőbb fajtáját az egyes fontos politikai tárgyalások eredményeit, illetve lefolyását propagandisztikus szempontból megörökítő szerzemények alkotják. Ez a verstípus igen alkalmas arra, hogy bemutassa mind a labanc, mind a kuruc álláspont érveit, meggyőzően kidomborítva ez utóbbi fölényét. A Magyarországnak veszedelmérül, Philussal való keserves beszélgetése annak, az kinek (1670. Kabóthy-jzk., Thököly-k.) című vers például Abaúj megye nemeseinek azt a gyűlését (1670. június 2.) örökíti meg, melyen arról volt szó, hogy ellenálljanak-e az I. Rákóczi Ferenc felkelésének megtorlására érkező császári hadaknak. Az ismeretlen versszerző ügyes leleménnyel a végső romlásra jutott Magyarország színe előtt mondatja el a labanc Philus (talán Fáy László) és a kuruc Theophilus (alighanem Szuhay Mátyás) érveit. A labanc szóvivő érdekesen festi a nagyhangon szónokló vármegyei nemesség tehetetlenségét és fegyelmezetlenségét, a kuruc politikus viszont a tűrhetetlen német zaklatásokról, a nagyurak és papok árulásáról fest megdöbbentő képet. A szerző igen szerencsésen az ellenfélnek a szájába is a kuruc mozgalom legjobbjainak gondolatait adja, amikor az – mintegy Zrínyi kritikáját variálva – a nemesség tunyaságát ostorozza. Egy másik verses röpirat, az Egynéhány versben foglaltatott magyarországi urak voxolása (1671. Thököly-k.) a Rottal János elnöklete alatt tartott pozsonyi gyűlésen elhangzott nyilatkozatokat ("voxokat") foglalja össze, keserű gúnnyal mutatva be a nagyúri árulást.

A legnevezetesebb e nemű alkotás a Thököly haditanácsa (1681. Thököly-k.) című terjedelmes versezet, mely a kuruc fejedelem és főtisztjei tanácskozását mutatja be. A kuruc vezetőknek arról kellett határozniuk, hogy elfogadják-e a Sebestyén püspök által közvetített császári békeajánlatot vagy kitartva a török szövetség mellett, tovább harcoljanak a német ellen. Thököly tanácsadói egyhangúlag a császári ajánlat ellen szavaznak; a legcsattanósabban Harsányi György, régi törökverő hős mondja ki az igazságot: "Nem hiszek én azért az ördögfiának, Hiti csavarító kutya loboncának!" A vers szerkezete a Magyarországi urak voxolásáéhoz hasonló: a szem- és fültanú szerző itt is az egymás után felszólalók "voxait" tolmácsolja. A feszült légkörű tanácskozás leírásának hangulati hatását azzal emeli, hogy beiktatja a tömeg véleményét, a "seregek voxá"-t is, a Szigeti veszedelem VI. énekének kétségtelen hatására.

A tárgyalásokat, gyűlésekét megörökítő verses röpiratokban ott kísért egy régi műfajnak, a verses vetélkedésnek, certamennek az emléke is. Ez újabb szerzemények azonban a politikai mondanivaló mennél félreérthetetlenebb előadása végett a művészi alakítással már nem sokat törődnek. Az ún. "voxoló versek" igen nagy hatást gyakoroltak: a kenyérmezei csatáról szóló iskoladrámában a vezérek tanácskozása vagy Felvinczi György egyik énekében a nyavalyák vetélkedése szintén a végnélküli voxolásokat utánozta.

A verses politikai vita olyan formában is jelentkezett, hogy az egyik fél álláspontját képviselő versre a másik fél verses vitairattal válaszolt. A Ma-{285.}gyarország querelája (1673. Thököly-k.) című kuruc támadás például részletes labanc visszavágást szült (A nem igaz magyarságnak querelája ellen igaz felelet. 1673. Thököly-k.), amely a királyhűség megszegésén túl a kurucok török tájékozódását ("kopasz ebnek lábait nyaljátok") és intranzigens protestantizmusát teszi kritika tárgyává. Ugyanezeket a vádakat sorakoztatja fel a kurucok ellen egy labanc vers az 1681. évi országgyűlésről (Afflictis non est superaddenda (A lesújtottakra nem kell még több csapást halmozni)). A kurucok elleni érvelést ez a vers jellemző módon azzal egészíti ki, hogy miközben a kurucok a szabadságot hirdetik, nemtelenek irtják a nemeseket ("Ez-é a szabadság praerogativája, Nemtelen a nemest, hogy mostan levágja?").

A Siralmas panasztól kezdve a nemesi publicisztika legfőbb tárgya a rendi szabadság megsértésének felpanaszolgatása volt, s a sérelmek elősorolásával való érvelés és hatáskeltés a költészetbe is utat tört. Az így keletkező sérelmi énekeket a verses publicisztika harmadik típusának tekinthetjük. Egyik legsikeresebb példája a talán prédikátor-szerzőtől származó, Papvilág Magyarországon (1671. Szentsei-dk.), amely szellemesen gúnyolódó hangütéssel, epés szatírával állítja pellengérre a papi uralmat: "Akárhová tekints, mindenütt pap az úr... Akaratjok ellen nem pöndülhet egy húr." A papság csak anyagi hasznát nézi, praktikái ("Ha ördög nem viszi, véghez viszi sok pap"), kiszolgálja az idegent, a királyt "fékszárnál tartja", sarcolja a "szabad nemzetet" (a nemességet), oka volt mindig az ország romlásának, a vallás ürügyén magyart magyar ellen támaszt. A hosszú vers híven tükrözi Zrínyi a papok politikai szerepét és hatalmát támadó nézeteinek terjedését.

A sérelmeken való kesergés különösen a század utolsó éveiben, a kuruc nemesi mozgalom bukása után válik a költészet főtémájává. Legszebb emléke a Cantio de portione (Porció-ének), (1697. Szentsei-dk.), mely a nemesi szabadság elmúltát siratja: odavan minden privilégium, a beszállásolt német katona hatalmaskodik, zsarol, megalázza a hajdani urat, "és az szép nemesség lőn keserves rabság". A nagy megelevenítő erővel bemutatott sérelmek az ismeretlen költő elégikus borongásaival váltakoznak. A nemzet sorsát kizárólag a nemesség életével és helyzetével azonosító nemesi nacionalizmus lényegének legvilágosabb megfogalmazását ebben az énekben olvashatjuk:

Ki más országoknak régen parancsoltál,

Te vitézségeddel sok népet meghajtál,

Idegen nemzetet vitézül levágtál,

Sok viktóriákkal triumfust tartottál.

Mast nem parancsolhatsz, mert nagy te rabságod,

Miként fújják, néked csak úgy köll táncolnod.

Idegen nemzetre szállott szép országod,

Tűled elvétetett arany szabadságod.

Hasonló tárgyú és tónusú az előbbivel valószínűleg egykorú Oh, te kis maroknyi szegény magyar nemzet ... (kézirata elkallódott) kezdetű ének; s a {286.} sérelmi versek típusát képviseli a Jajszó, melyben édes hazánk romlását siratja egy poéta (1700. Szentsei-dk.) című vers. Míg az előző kettő a nemességet sújtó terheket és zaklatásokat, ez utóbbi a dunántúli protestáns templomok elfoglalásait sorolja elő.

A verses publicisztikai alkotásokat elsősorban forrásértékük, történeti dokumentum-voltuk teszi jelentőssé. Nagy részük száraz, költőietlen munka, de mivel a publicisztika gyakran él a lírai hevületű retorika eszközeivel, e versek maguk is gyakran átforrósodnak, s legalább néhány strófa erejéig szép lírai dikcióba lendülnek. A verses publicisztikai alkotások irodalmi jelentősége éppen abban áll, hogy átvezetnek a prózai publicisztikából az igazi lírához: Zrínyi és a nemesi publicisztika gazdag és értékes mondanivalójának nemzeti lírává formálódását készítik elő.