Pátensek és országgyűlési propozíciók

A kuruc publicisztika e két nagy hatású típusát az irodalmi jelleg hasonlósága, a szónoki-retorikus forma azonossága kapcsolja egymáshoz. Feladatuk a világ és az ország tájékoztatása a magyar ügy igazáról, a szabadságharc okairól és céljairól, továbbá az időszerű kérdésekben való meggyőzés, felvilágosítás és propaganda. Időrendben, fontosság és mennyiség szempontjából is a kiáltványok, pátensek állnak az első helyen.

A szabadságharc publicisztikájának első terméke a Bercsényi kézírásában fennmaradt híres Breznai kiáltvány, melyben Rákóczi és Bercsényi 1703. {360.} május 6-án lengyel földről hadba szólította a "minden rendű igaz magyarokat". A fölkelésnek ez az alapokmánya a nemesi kuruc költészet frazeológiájára emlékeztetve sorolja elő a "német nemzet"-nek az "édes haza", a "szabadság nemzete" elleni, "Isten és Törvényünk ellen képtelenül hatalmaskodó, zaklató, porcióztató, adóztató, nemesi szabadságunkat hatalmasan foglaló s fogyató, becsületünket tapadó, sónkat kenyerünket elvevő, életünkön uralkodó s kegyetlenkedő birodalom" bűneit.

A pátensek sorából Rákóczinak a szabadságharc okairól és céljáról a keresztény világhoz intézett kiáltványa, a Ráday által szép latinsággal fogalmazott, Rákóczitól sajátkezűleg javított Recrudescunt diutina inclytae gentis Hungarae vulnera. ("Megújulnak a híres magyar nemzet sebei ..."), (Debrecen 1704) a legnevezetesebb.

Magyar szövege minden bizonnyal Ráday kezétől való (Debrecen 1704); lengyel, francia, holland, német, török fordítása, angol kivonata szintén ismeretes. A kiáltvány 21 pontba foglalva megrázó erővel és kérlelhetetlen logikával tárta föl a nemzet sérelmeit és okolta meg a harc jogosságát. Érvek, szónoki kérdések, érzelmes hazafias sóhajok mind annak kidomborítását célozzák, hogy a magyar nemzet végső veszedelmében, régi szabadságának védelmében fogott fegyvert, mivel az osztrák ház, amióta csalárdul megszerezte a magyar koronát, mindig az ország ősi szabadságának eltiprására törekedett. "Oh! Szabad nemzet által elszenvedhetetlen kegyetlen szolgálat! – fokozza az indulatot a kiáltványíró – irtózik elménk annyi és oly sok gonoszinknak emlékezet is." A hatásos barokk szimbolikával induló kiáltvány azzal a szent meggyőződéssel zárul, hogy "midőn ennyi gonoszok közt habzó hajóját igaz igyünknek a tovább való előmenetelnek széles tengerére bocsátjuk, az Isten gondviselésének boldogító szelei által régi boldogságának bátorságos révpartjára elvezérli". Az érzelmi pátosszal telített és ünnepélyes retorikával szerkesztett manifesztum a régi magyar politikai irodalom első remekműve Zrínyi röpirata óta. Ráday kiváló alkotásának a hangja a későbbi kiáltványokban is továbbzeng, olykor tartalmilag és érzelmileg is gazdagodva.

Az alkalmi pátensek közül néhánynak a felsorolása is érzékelteti változatos tartalmukat, felhasználásukat és célkitűzésüket: jobbágyságról való pátens (1703), hadfelkelést elrendelő pátens a vármegyékhez (1703), kiáltvány a rácokhoz (1703), pátens a bajor fronton császári kötelékben harcoló magyar katonákhoz (1704), kiáltvány a zsibói csata után az erdélyi és magyarországi rendekhez és lakossághoz (1705), kiáltvány a rézpénz ügyében (1706) stb. Kiemelkednek a selmeci és a nagyszombati béketárgyalások (1704, 1706) meghiúsulása alkalmából kibocsátott kiáltványok, melyeket a csapatok előtt is felolvastak, latinra fordítva pedig külföldön terjesztettek. Szárnyaló retorikával leplezték le a tárgyaló fél álnokságát és harcra tüzelték a megegyezésre hajlamos nemesi rendet. Közülük való a keserű, de elszánt hangulatból fakadó Kiáltvány Erdély lakosaihoz (1706. júl. végén) – Rákóczi egyik legszebb pátense –, mely a Recrudescunt barokk allegóriáját ismételve azzal a reménnyel szólítja fegyverbe Erdély népét, hogy a gondviselés "igaz ügyünknek a hadakozásnak habzó tengerére kibocsátott hajóját ... csendes révpartra juttatja". Erőt sugárzó győzelmi hangulatával a Ráday által fogalmazott {361.} Universis orbis Christiani(A világ keresztényeihez), (Ónod 1707. máj. 16.) emelkedik ki, amely a Habsburg-ház trónfosztásáról értesíti a keresztény világot.

Rákóczinak a pátensekkel rokon szellemű és stílusú országgyűlési propozíciói a rendi gyűlések elé bocsátott uralkodói előterjesztés hagyományos formáját változtatták a kuruc publicisztika kitűnő eszközévé, s irodalmi alkotássá. Áthatja őket a fejedelem egyéniségére jellemző fennkölt barokk pátosz, s meglepő újdonság magyarnyelvűségük. Nagyszabású szónoki beszédhez hasonlítanak, s noha Ráday fogalmazványában maradtak fenn, Rákóczinak döntő része volt szövegük kialakításában.

A csonkán fennmaradt Fejedelmi előterjesztés a szécsényi országgyűlésen (1705. szept. 12.) kiválón szemlélteti a propozíciók lendületes retorikáját. Imaszerű bevezető után, a kiáltványok patetikus stílusában tér ki Rákóczi személyes viszontagságaira, visszapillant a harcok történetére, a béketárgyalások menetére, az európai helyzetre, az "ausztriai háznak vérrel buzgó theatrumi"-ra, hogy végül a harc folytatásának szükségessége mellett törjön lándzsát.

Történeti és irodalmi szempontból méltó társa a nyomtatásban is megjelent Marosvásárhelyi propozició (1707. ápr. 12.), melynek Erdély politikai, gazdasági és hadi dolgainak rendbehozása, az erdélyi nemesek megcsökkent harcikedvének fölébresztése volt a célja. A fejedelem valóságos kép-zuhataggal árasztja el hallgatóit hatalmassá feszített, szóvirágokkal terhelt mondataiban: "árva nyögő gerlicé"-hez hasonlítja a "nemes hazá"-t, míg "amaz pávatollakkal tündöklő, s annak fényességével szomszéd tartományokat maga mirigyes uralkodására édesgető kegyetlen saskeselyű, az királyi dicső koronát maga vaskörmei közé ragadta". A propagandisztikus irodalmi alkotássá fejlesztett erdélyi országgyűlési előterjesztés Rákóczi barokk szónoki stílusának egyik legjellemzőbb példája. 1849-ben II. Rákóczi Ferenc szózata 1707-ből címmel, a magyar kormány Habsburg-ellenes propagandájának eszközeként nyomtatásban is kiadták.