| Elbeszélő költészet | TARTALOM | Palocsay György |
A nemesi barokk poézis 17. századi műfajai közül a harcra buzdító, az ellenséget támadó, publicisztikus hangvételű verstípusok szinte teljesen eltűntek. Egy-két elkésett emlékükről a Thököly-kori kuruc nemesi költészet kapcsán emlékeztünk meg. Az egyéni panasz hagyományos költői műfajainak (bujdosó ének, rab-ének stb.) is alig akad művelője e kor nemesi versszerzői között: Lipthay András (1649–1714) császári huszártisztnek francia fogságban írt, hazavágyódást tolmácsoló szép verse (Állhatatlan voltát, Ily hirtelen multát Szerencsémnek vizsgálván ... 1703), valamint az árulóvá lett Bezerédy Imre kuruc brigadérosnak kivégzése előtt mondott búcsúéneke (Boldogtalan fejem, mire jutott igyem ... 1708) csaknem elszigetelten állnak a kor emlékei között.
Nagy népszerűségnek örvend viszont a moralizáló, bölcselő vers, melynek barokk változatát Beniczky Péter tette divatossá, a századforduló évtizedeiben pedig elsősorban a históriaíró Cserei Mihály művelt. Számos versének a tárgya a "rossz haszontalan nyavalyás bús élet", a "hitván világ" miatti panasz. A föld "bujdosás völgye", ahová "küldetett az ember naponkint szenvedni"; "nincs állandó nyoma semmiféle rendnek", a szenvedés örök törvényszerűség:
| Jobb volna embernek soha nem születni, |
| Vagy ha már született, mindjárást meghalni, |
| Sötét föld gyomrában csendesen nyugodni, |
| Rossz hitván világnak jovát nem kóstolni. |
A mélységes pesszimizmust a síron túli boldogság hite enyhíti; az élet mindennapos bajait a keresztény-sztoikus életbölcsesség egyes elemei segítik elviselni: hatalmas úr és szegény egyformán szenved; a gazdagság, a jólét csak "csalárd cifraságok"; "ne vesd reménységed soha emberekben"; nem érdemes semmin túlságosan búsulni, mert minden mulandó; ne törődj az "irigy gonosz nyelv" beszédével stb. Az általános szabályokat az Apor István szolgálatában megismert udvari bölcsességek egészítik ki, ezeknek egy-egy tételét Cserei ügyes epigrammába tudta foglalni:
| Udvarban csendesen aki akar élni, |
| Sokat látni kell, de keveset szóllani, |
| Minden bosszúságot békével szenvedni, |
| S maga hivatalját igazán folytatni. |
A nemesség körében különösen azok az alkalmi műfajok voltak kedveltek, melyek a nemesi társas- és közélet eseményeihez kapcsolódtak. Ezek egyike a szerzetes költők által is kedvelt heroida, melyre magyar nyelven Gyöngyösi is példát mutatott Kemény Jánosában. A kor két legszebb fiktív verses levelét szintén Cserei Mihálynak köszönhetjük, aki Thököly mellett való bujdosásában írt a kuruc fejedelem, illetve az akkor Bécsben őrzött Zrínyi Ilona nevére egy-egy heroidát (Eredj, siess, kérlek ..., Isten hozzád szívem ...). A korábbi periódus hangulatát és stílusát idéző költemény-párban az egyéni és a nemzeti {441.} sors, a szerelem és a szabadság természetes, mélyen átérzett egységbe olvad össze:
| Megadja az Isten magyar kívánt javát, |
| Noha most érezi ínségeknek savát. |
| Ám ússza csak által nyomorúság tavát, |
| Meghallom gyönyörű szeretőmnek szavát. |
A 18. század első felében a magyar nyelvű verses levél egyelőre alacsony szintre süllyedve élt tovább: atyafiságos levelekben kedveskedően versbe foglalták a záradékot, idegenben lakó családtagok versben gratuláltak egymásnak, a nemesurak verses levél kíséretében ajándékozták meg rokonaikat, ismerőseiket. Az ekkor kialakult verses levél egyenes folytatói Orczy Lőrinc és a testőrírók voltak, akik e műfajban már a felvilágosodás filozófikus gondolatait közölték egymással.
A 18. század első felében terjedt el a lírai tónusú nemesi életkép, mely egy-egy kedélyesen mulatozó társaság közös élményeinek megörökítésére szolgált. A vadászatok, kirándulások eseményeit a verselők időrendben mesélték el, név szerint említették a lovakat, a vadászkutyákat, előszámlálták az elejtett vadakat, megemlítették, hol kávéztak, tarokkoztak. E hétköznapi eseményeket igyekeztek klasszikus elemekkel felékesíteni, verseiknek tudós jelleget kölcsönözni. Radvánszky György (1700–1763 előtt) például a barokk poézis mitológiai apparátusát egy alkalommal kopók dicsőítésére vonultatta fel: öt strófában sorolta fel a jeles ókori kutyákat, hogy saját két kopójának elvesztése fölötti bánatát, "Kutya miatt való egy úrnak nagy kínját" ecsetelje (Radvánszky Györgynek kopóiban lött kárvallásáról ...).
A legnagyobb bőségben a névnapok, eljegyzések, házasságok alkalmával szerzett köszöntő versek, illetve a temetésekre írt halotti búcsúztatók termettek. A végtelenül sablonos mondanivalót a szerzők igyekeztek formai ötletességgel, szójátékokkal, dialogizálással érdekesebbé tenni. A naplóíró Czegei Vass György névnapjára, melyet ez naplójába jegyzett, még mértéktartó, ünnepélyesebb stílusban írt szép köszöntőt, rokona, Teleki László. Két György nevű nemesúrfi névnapjára már a két ünnepelt verses párbeszédének formájában szerkesztett köszöntőt egy ismeretlen (Két sz. György vitézt követő ifjaknak beszélgetések, 1702); egy másik, dramatizált köszöntőben, Teleki Miklós mennyekzői játékában (1730) pedig, a vőlegény és a menyasszony versben felelget egymásnak, majd Mercuriusszal az élen a múzsák kara lép fel, és az ókori boldog szerelmesek példáját idézi. A Prónay László és Radvánszky Rozália eljegyzésekor írt vers (Zöldellő ág körül daru forgulódék ..., 1759) a nemesi társaséletben szokásos leánykérést stilizálja: a vőlegény nemes erkölcsössége a címerében levő daru szimbolikus értelméből a menyasszony kiválósága viszont a virág (Rózsa) példájából derül ki. A köszöntő versek áradatát is felülmúlja a fennmaradt halotti búcsúztatók mennyisége. Ez utóbbiak elsősorban református nemesek temetésére készültek, különösen Erdélyben. Szerzőik ugyan többnyire nem a család tagjai, hanem olykor a temetéssel megbízott rangos prédikátorok, leginkább pedig iskolamesterek, ezek azonban gondosan igazodva az előkelő közönség ízléséhez, a nemesi alkalmi költészet tónusában írták búcsúztató énekeiket.
{442.} Végül az alkalmi verselgetés műfajai között az immár elsekélyesedő paszkvillust kell még említenünk. Az előző időszak nagy paszkvillistájának, Szentpáli Ferencnek a szerzeményeihez képest a 18. századi gúnyversek a műfaj dekadenciáját, a puszta mocskolódásban, többnyire trágárságban való megrekedését tanúsítják. Írtak csúfolódó verseket magánügyekben is, a paszkvillus igazi termőterületei azonban ekkor már csak az országgyűlések – különösen az 1728–1729. és az 1764. éviek – voltak. A valamely általános politikai témát vagy pedig egyes személyeket megverselő országgyűlési paszkvillusok többnyire a nemességnek az arisztokráciával és a magas klérussal szembeni indulatának adtak hangot, s nemegyszer az udvart sem kímélték. Mondanivalójuk lényege minden esetben a nemesi szabadság féltése, a rendi kiváltságokat ért sérelmekkel szemben való tiltakozás. A Pasquillus de família Erdődiana (Gúnyirat az Erdődy-család ellen), (1728), mely a nemesség porcióztatását helyeslő két Erdődy gróf ellen íródott, félreérthetetlenül elárulja, mitől félt a nemesség:
| Rajta tehát, rajta, megnyomorítsátok |
| Szegény magyar hazát csak elpusztítsátok, |
| Még mibelőlünk is polgárt csinálhattok; |
| Hogy ezután ketten uralkodhassatok. |
Az egyházi barokk irodalom elemeit profanizálja a Passio deflendae sortis Pannoniae (A siralmas sorsú Magyarország szenvedése), (1728), mely az ország romlását Krisztus szenvedéseinek mintájára ábrázolja, s a politikai élet vezetőit a bibliai történet szereplőivel (Pilatus, Kajafás, Júdás stb.) azonosítva jellemzi. A Magyarországnak mostani bóldogtalan sorsát s nyomorult állapotját előadó, és igazán kicimerező álom (1764) pedig a Magyarországot jelképező leány panaszos beszámolóját adja elő arról, hogy "szűzessége" (a szép szabadság) után "egy német" (a nemesség megadóztatását megkísérlő udvar) "addig ólálkodott, Mígnem szűz testemmel rútul mocskoskodott. Lenyomta nagy tisztán felnevelt testemet ... Így parázníta meg erővel engemet."
| Elbeszélő költészet | TARTALOM | Palocsay György |