Elbeszélő költészet

Az epika rangosabb formái elcsenevészesedve éltek tovább a nemesség körében. Tolvay Ferenc, aki előbb losonci rektorból lett a nógrádi felkelők hadnagya, majd a murányi vár porkolábja, 1706-ban Mint folyt Magyarország dolga in annis proxime elapsis 1703, 1704, et 1705 címmel a szabadságharc három évének történetét verselte meg, de munkájából csak a Zólyom várának elfoglalását tartalmazó részlet maradt fenn. Az eseményt száraz történeti hűséggel írta meg, igyekezve morális, politikai tanulságokkal szolgálni: megverselte ezért Rákóczi egyik hadi ediktumát, valamint a német őrség kapitulációja után tartott hálaadó istentiszteleten elhangzott prédikációt is. Rövid Magyar Mars című másik munkájáról csak egy 1707-ben kelt levélből van tudomásunk.

Az udvari epikának Gyöngyösi-féle típusa, eredeti funkcióját elvesztve, halotti búcsúztatókban tengődött tovább. Az egyházi szónokként már említett Verestói György Bánffy Kata temetésére írott versét négy részre osztotta; feldolgozta benne az elhunyt egész életét, beszélt őseiről, származásáról, "kegyes életének egész folyásáról", végül pedig halálának történetét adta elő. Epikus invokációval kezdődik a Bánffy György, Kata testvére fölött mondott temetési verse is.

Halotti búcsúztató szerepét tölti be Tóth István elbeszélő költeménye ( Versezet ... Cziráky József ezeres kapitánynak életéről), az ún. Cziráky-eposz, melynek hőse, Cziráky József, a Vas megyei felkelő nemesség ezredese, 1742-ben Prága ostrománál esett el. Az író, mint Cziráky titkára, elkísérte urát a cseh-{439.}országi harctérre, és így hiteles tudósításban írhatta meg a történetet. Az események elmondását a pozsonyi országgyűléssel kezdte, ahol a nemesség "életét és vérét" ajánlotta fel Mária Teréziának; ezt követte a hadrakelt sereg elvonulása Bécsen át a hadszíntérre; a kisebb-nagyobb hadiesemények leírása; végül a hős halála. A 12 részre osztott költemény Toldalékában az író a halotti búcsúztatók szokása szerint az özvegy bánatát rajzolta. Tóth István a krónikás hűséggel előadott sovány eseményláncolatot Gyöngyösi mintájára gazdagon felékesítette mitológiai képekkel, hasonlatokkal, Zrínyitől pedig az invokációt, számos képet, a seregszemle előadásának módját merítette. Jól ismerte Vergilius Aeneisét is, az eposzműfaj számos szerkezeti és stiláris kellékét innen tanulta.

Az erdélyi Dálnoki Veres Gerzson kuruc kapitány, utóbb szolgabíró 1708– 1711 közötti életefolyását írta meg négyesrímű tizenkettősben, "hol maga mulatságából, hol néha-néha bújából és jó uraimnak is kérésekre". Megverselte az 1716–22 éveket is, de ez a rész nem ismeretes. Hangsúlyozta, hogy tanulatlan költő, de azért tudta, hogy az események előadására Homéroszra, Barclayra lenne szükség, akit ő Bajehejusnak hív. Dálnoki Veres nagy erdélyi patrióta, és tanáccsal akart szolgálni, "hogy a fenn köpő s Erdélyben bejött s kérkedő, cifra paszomántos, nyegédes magyarországi, tótországi fiak miképpen zaboláztassanak meg kérkedésekről", de erről alig néhány megjegyzése van. Bőven beszél viszont kvártélyokról, szállásadó asszonyokról, borról, az elesettek kifosztásáról, a Szirmay család nagymihályi kertjéről, amihez foghatót még soha nem látott. A minden költőiséget nélkülöző vers csak ott csillan meg, ahol a Magyarország, Erdély hallj új hírt! ... kezdetű kuruc ének sorait illeszti be versezetébe, vagy amikor a gyöngyösi pestisjárványról a népszerű panaszénekekre emlékeztető strófákat írt:

Reggel két sorjában városnak hosszára

Házak alatt rakva a koporsó vala;

Tizenkét óráig azt temették vala,

Két órakor annyit meg kivittek vala.

Kiket temettenek szintén el estvéig,

Megannyi holt másnap reggelre virradtig.

Nincsen olyan kőszirt, ki nem siránkozik,

Istennek ostora azhol így láttatik.

A 18. század első felének nemesi epikusai képtelenek voltak igényesebb költői alkotás létrehozására. A nemesi életmód kisszerűsége nem igényelt nagyobb kompozíciót, a művek részekre töredeztek, az elbeszélő mozzanatok gyakran más műfajokban elkeveredve jelentek meg. A nemesi társaságokban szájról szájra járó anekdoták gyakran váltak alkalmi költemények, nemesi életképek, paszkvillusok epikus betéteivé. A Beniczky Gáspár ellen írt paszkvillusokban (1708, 1709) például egymást érik az apró történetek, a névtelen verselő azonban csupán a megtámadott személy vallomásaiként halmozta azokat egymásra. Az elparlagiasodott epika szinte szétolvadt az alkalmi költészet különböző verstípusaiban.