{465.} 58. HON- ÉS ÁLLAMISMERETI IRODALOM


FEJEZETEK

A pietizmus terjedésével egyidőben, s jórészt azzal összefüggésben, valamint támaszkodva az egyház-, iskola- és tudománytörténet eredményeire honosodott meg és bontakozott ki Magyarországon a világi honismereti irodalom, illetve annak tudományosabb változata, a leíró államismereti irányzat. Bizonyos előzményekre ugyan ezek is visszatekinthettek, csakhogy az ország természeti, földrajzi, néprajzi, gazdasági stb. sajátságainak a leírása, melyet a 16. század magyar humanistái (Oláh, Wernherr stb.) az elpusztult ország egykori gazdagságára emlékezve kezdeményeztek, a török uralom másfél évszázadában nem folytatódott. A 18. század elején, az egymást érő háborúk lezáródása után s az ország újjáépítésének megindulásakor viszont annál időszerűbb feladat lett az ország adottságainak a feltárása, megismerése. Szüksége volt erre a rendi társadalomnak, a Habsburg-kormányzatnak és a polgári elemeknek egyaránt, a honismereti irodalom művelői között találjuk ezért, a jezsuitáktól kezdve a protestáns értelmiségiekig, a legkülönbözőbb orientációjú írókat. Igazi virágzását azonban a pietista mozgalom sodrában, Németországban nevelkedett evangélikus tudósoknak köszönheti, akiknek módjuk volt az államismereti iskola korszerű, tudományos eredményeivel és módszereivel megismerkedniük. Ennek az irányzatnak a gyökerei Németalföldre nyúlnak, de a kidolgozás érdeme a németországi egyetemeké. A német kisállamok ugyanis csak úgy állhattak fenn, ha a fejedelmi abszolutizmus jól képzett hivatalnokréteg támogatásával felülről próbálta megindítani a kapitalista fejlődést, aminek érdekében pontosan ismerni kellett az ország földrajzi, gazdasági stb. viszonyait. Az irányzat alapítója, Hermann Conring (1606–1681) az államok földrajzi, történeti, gazdasági és politikai leírását tartotta fő feladatának, de figyelme kiterjedt a közjogra és államigazgatásra is. Az új, több szakból összetevődő tudományágban – eredetének megfelelően – a haladó tartalomhoz még sok maradiság keveredett, s az államismereti iskola egészében a feudális államhatalom konzerválásának, illetve korszerűsítésének a szolgálatában állt. Érthető, hogy élvezte a korszerű abszolutizmus összekovácsolására törekvő bécsi kormánykörök rokonszenvét is. Az államismereti iskola magyarországi képviselői, Bél Mátyás és köre, ugyan nem a Habsburg-politika szolgálatában, hanem a hungarus-polgárság érdekeit szem előtt tartva munkálkodtak, a fejedelmi abszolutizmustól azonban elvileg nem idegenkedtek, s a bécsi körök egyes ésszerű reformtörekvéseit nem ellenezték.