A honismereti irodalom megindulása

Egyes jezsuita szerzők, akik időben legkorábban publikáltak honismereti munkákat, még meglehetősen kezdetleges módon jártak el. Új megfigyelések, kutatások helyett többnyire régi forrásokból kompiláltak, s mondanivalójukat gyakran alárendelték teológiai szempontjaiknak. Csiba István (1673–1719) például a magyar gyógyvizekről szóló könyvecskéjében (Dissertatio historico-physica de admirandis Hungariae aquis (Értekezés a magyar gyógyvizekről történeti-fizikai megvilágításban), Nagyszombat 1713) – egyes {466.} tudós betoldásoktól eltekintve – egyszerűen Wernher György híres 16. századi munkáját plagizálta. Magyarország hegyeiről szóló másik könyvében (Dissertatio historico-physica de montibus Hungariae (Történeti-fizikai értekezés Magyarország hegységeiről), Nagyszombat 1714) már több eredetiséggel járt el, egykorú értesülésekre támaszkodva beszámolt a bányászatról, a barlangokról, a szőlőművelésről is. Mások, az ország valamely részének régi és új állapotának leírásakor (a régin a honfoglalás előtti, az "újon" a magyar államalapítás utáni helyzetet értve), jobbára megmaradtak a jezsuiták számára megszokottabb történetírói módszernél, mint Pataki Ferenc (1700–1740) Ortus et progressus variarum in Dacia gentium, ac religionum (Dácia különböző népeinek és vallásainak eredete és fejlődése), (Kolozsvár 1730) vagy Fasching Ferenc Vetus Dacia (A régi Dácia) és Nova Dacia (Az új Dácia), (Kolozsvár 1725, 1743) című könyveiben.

Az erős patriotizmusnak megfelelően, Erdélyben különösen eleven volt a honismereti érdeklődés, amint azt az említett jezsuita munkák is jelzik. A komolyabb teljesítmények azonban a protestáns értelmiségiek nevéhez fűződnek, elsősorban a kor legkiemelkedőbb erdélyi tudósához, ifj. Köleséri Sámuelhez (1661–1732). A filozófiai, teológiai és orvosi diplomával rendelkező református papfiú, akinek pályája a guberniumi tanácsosságig emelkedett, az egyházak megbékélését, a dogmatikai különbségeken felülemelkedő vallásosságot hirdette (Theologia pacifica sive comparativa (A vallásbékét elősegítő vagy összehasonlító hittudomány), Nagyszeben 1709), természettudományi nézeteit pedig az észre és a tapasztalásra alapította. Írói hivatását abban látta, hogy az emberiségnek, főleg pedig elmaradott hazájának szolgáljon. E cél érdekében írta – Pápai Páriz nyomába lépve – orvosi munkáit, s ez fordította figyelmét Erdély történeti és természeti viszonyai, valamint a jogtudomány felé. E három szempont együttes alkalmazásával írta nevezetes honismereti munkáját, az Auraria Romano-Dacicát (Az erdélyi aranybányászat), (Szeben 1717), melyben az erdélyi aranybányászat egykorú helyzetét, történetét és jogi viszonyait írta le.

Erdély első teljes leírását Huszti András (1700 k.–1755), a később katolizált kolozsvári jogtanár készítette el. Előzőleg hazája három legjelesebb református iskolájának történetével foglalkozott (Origo ... trium in Transilvania gymnasiorum reformatorum ... (Három erdélyi református gimnázium eredete), Oderafrankfurt 1731), később nevezetes jogi munkát szerkesztett (Jurisprudentia hungarico-transsylvanica (Erdélyi jogtudomány), Szeben 1742) főműve, az eredetileg latinul írt Ó és új Dácia 1735–1736-ban készült. Könyvének mintegy harmadában Erdély honfoglalás előtti történetét tárgyalta, azután népeinek eredetével és uralkodóival foglalkozott. A Habsburg-uralom történetét két lapon intézte el.