{497.} Misztériumjátékok

Az ellenreformáció által már a 17. században feltámasztott középkori misztériumdráma a 18. században érte el népszerűsége tetőfokát, elsősorban a ferencesek buzgólkodásának eredményeképpen. A legkiemelkedőbb szerepet a misztériumjátékok írásában és előadásában a csíksomlyói zárda játszotta, melyet Kájoni János már korábban a népies barokk irodalom egyik központjává emelt. Hét évtizeden keresztül (1721–1784) majdnem évenként rendeztek itt színi előadásokat, egy évben néha többet is, főként nagypénteken és pünkösd szombatján. A nép az egész Székelyföldről nagy számmal zarándokolt a csíksomlyói búcsújáróhelyre, hogy szemlélője legyen a nagypénteki játékoknak. Ezt a jezsuiták eleinte nem nézték jó szemmel, 1726-ban panaszt is emeltek az egyik előadás miatt, a főkormányszék azonban visszautasította vádaskodásaikat, és ezután zavartalanul folytak a játékok.

A csíksomlyói kolostor egy másolatgyűjteménye, melyet 3–4 szerzetes az eredeti kéziratokból készített, 48 nagypénteki misztérium szövegét őrizte meg az 1721–1774 közti évekből. A középkori misztériumdrámákra, régi moralitásokra emlékeztető darabok legtöbbjét a csíksomlyói iskola tanárai (Fodor Patrícius, Csergő Crysogonus, Potyó Bonaventura, Szabó Ágoston, Kézdi Grácián) írták vagy állították össze az elődök kéziratban rájuk maradt műveiből; a szerepek eljátszása pedig a tanulók feladata volt. A másolatgyűjtemény előszavából kitűnik, hogy a darabok összeírásának egyik célja éppen az volt, hogy könnyítsenek a nehézségen, mely a passiójátéknak minden évben való újra szerkesztéséből keletkezett.

A játékok tárgya Krisztus kínszenvedése lévén, a szerzők önállósága csak abban nyilatkozhatott meg, hogyan tegyék a tárgyat idegen elemek közbeszövésével változatossá. A cselekmény főmozzanatába ezért bibliai jeleneteket iktattak előzményként, következményként vagy magyarázatul. A darabok egy csoportjában a passió a romlott ifjak rajzával párosul; hat misztériumdrámában Ádám és Éva bűnbeesésével kezdődik a cselekmény; nyolc darabnak az kölcsönöz közös jelleget, hogy égi tanácskozás folyik bennük arról, vajon megváltassék-e az ember. A sok, valóságos prédikációvá nyújtott elmélkedés, mely lépten-nyomon megszakítja a jeleneteket, általában nagyon lelassítja a cselekményt, sőt ennek teljes hiánya is nemegyszer jellemzi a darabokat.

A tragikussal gyakran összekeveredik a komikus elem, melynek főképviselői az ördögök, a Krisztussal gúnyolódó nép, a katonák. A legkomolyabb jelenetekbe is, amikor a prológus intelme szerint könnyezni illenék, nemegyszer komikai intermezzo ékelődik. Anakronizmussal is sűrűn találkozunk: Judás "sárga pungáját" "márjások"-kal akarja megtölteni. Pilátus pedig a Krisztusért szót emelő feleségét azzal torkolja le: "Eridj, menj dolgodra, végy gusalyt és orsót, Hiszem, nem bizták rád a tripartitumot." A megváltás megtörténte miatt feldühödt ördögök a Nagysomlyót és a Hargitát akarják elhányni: a tokaji, pipei bor, mézes pálinka, dohány, pipa, puskapor s több efféle is gyakran hallható a szereplők szájából. A főként négysarkú Gyöngyösi strófákban, ritkábban Balassi-versszakban írt daraboknak kevés volt a művészi értéke, de nagy volt a tömeghatása a katolikus székelyek együvétartozásának táplálásában.

{498.} A csíksomlyói ferencesek darabjaikat előadás végett kikölcsönözték a kisebb rendházaknak és iskoláknak is. Tudunk passiók előadásáról Mikházán (1762), Gyergyószárhegyen (1767), melyeket vagy a helybeli elemi iskola növendékei, vagy a távolabbi vidékre is kiszálló csíksomlyói diákok adlak elő. Hasonló jellegű előadásokról vannak azonban híreink az ország egyéb városaiból is (Baja, Gyöngyös, Szombathely, Zombor). A csíksomlyói passiójátékok példája lebegett Juhász Máté (1716–1776) minorita szerzetes előtt is, aki azok mintájára írt nagypénteki misztériumot, melyet szülővárosának, Jászapátinak költségén nyomtatásban is megjelentetett (Krisztusnak érettünk való kínszenvedéséről és némelly példákról, mellyek előre jelentették és árnyékozták jövendőbeli kínszenvedését, Kolozsvár 1761).

A barokk vallásos drámai játéknak a karácsonyi ünnepkörhöz fűződő ágából, mely már a 17. században is virágzott, szintén több érdekes emlék maradt fenn ebből a korból. A legterjedelmesebb, legkerekebb egy 1751-ből való népies betlehemes játék (Egy kis táctus, Tsorik-ék.), mely a pásztorok látogatását a napkeleti királyok jelenetével egészíti ki. A pásztorok egészen népies felfogásban, népi fordulatokban beszélnek, – lehet, hogy a szöveg már a nép szájáról került lejegyzésre. A darab jellegzetes motívumai, típusai, nevei, tréfái jórészt fellelhetők 19–20. századi népi betlehemes játékainkban is.