66. A NEMESI KÖLTÉSZET

FEJEZETEK

A nemesség költői tevékenysége, melyet a század első évtizedeiben merev, rendi osztályszellem, erős egyházi alárendeltség, sivár provincializmus és keresett verstechnika jellemzett, a század derekán kezdett magasabb színvonalra emelkedni, olyannyira, hogy a költészet néhány évtized alatt – abban az ütemben, ahogyan a nemesség mindinkább nemzeti vezető osztállyá formálódott – a magyar irodalom legszámottevőbb ágává fejlődött. A rokokóperiódus ebben a folyamatban a fontos előkészítő fázist jelentette, amikor az egyes költők más-más műveltségi gyökerei és tájékozódása következtében ez a nemesi költészet még meglehetősen heterogén, sőt nyelvileg is tarkábbá vált. A latin–magyar kétnyelvűség mellé ugyanis francia és német nyelvű versszerzés is járul, ami azonban – az egyoldalú latinos-jezsuita kötöttségek lazítása folytán – a magyar nyelvű poézis diadalát segítette elő, ennek művészi erősödését könnyítette meg. A sokféleségen belül is jól felismerhető a változás általános iránya: a korábban vallásos formák elvilágiasodása, hosszadalmas ál-epikus műfajok és alkalmi verstípusok helyett az apró műfajok előretörése, a konzervatív Gyöngyösi-hagyomány fellazulása s latin példaképek mellett modernebb német, francia, olasz minták követése.