Maximák és apoftegmák

Az erkölcsi-politikai maximák magyar tolmácsolására – Gracian-fordításával – Faludi adott utolérhetetlen példát korának; a többi író az ő stíluseszközeivel s részben hatására próbálta meg az idegen szövegek stiláris eleganciáját magyar nyelven tolmácsolni. Közéjük tartozott az iskoladrámáiról is nevezetes Benyák Bernát (1745–1829), aki a francia David Augustin de Brueys (1640–1723) 385 maximáját adta ki Okos elmének mulatozásai (Pest 1783) címmel. Az eredetit azért szerette meg a piarista fordító, mert elmés és gyönyörködtető volt, s úgy találta, hogy annak tanácsaira "nagy szükségünk vagyon ma a szörnyű romlottságnak közepette". A magyar kiadást a szülőknek és az ifjúságnak szánta: az előbbieknek fiaik nevelésében akart segíteni, az utóbbiaknak utat akart mutatni a "szív tökéletességére" és az éles elme "eszes gondolatokkal való kiszépítésére", hogy ezúton a társadalomnak "hasznos és igen is érdemes tagjaikká tegyék magokat". Nyelvileg teljes purizmust valósított meg: az egyetlen mágnes-kő kivételével idegen szót nem hagyott meg, az eredeti stílusát rövid, velős, közmondásszerű fordulatokkal igyekezett visszaadni.

A kor szentencia-gyűjteményei között Robert Dodsleynek Faludi által is lefordított könyve lett a legnépszerűbb (The oeconomy of human life). Faludit megelőzve Horányi Elek piarista irodalomtörténész (A bölcsességnek és jó erős erkölcsnek könyve, Pozsony 1774), Saur Jozefa (A böcsületes embernek kézikönyve, Kolozsvár 1776) és Sófalvi József (Oeconomia vitae humanae (Az emberi élet ökonómiája), Kolozsvár 1777) jelentette meg magyarul, és még 1815-ben is akadt fordítója (Csányi János: Az indiai bölcs). Míg Faludi Gracian maximáinak stílusában szólaltatta meg ezt az áltibeti erkölcstant, Horányi Elek – német eredetijének megfelelően – az ótestamentumot utánzó ritmikus prózában.

{546.} Ugyancsak angol eredetire megy vissza Gánóczy Antal († 1790) érsekújvári plébános, majd nagyváradi kanonok németből fordított latin könyve, a Prudentia humana (Emberi bölcsesség), (Nagyszombat 1762). Gánóczy kihagyott az eredetiből, mert nem mindenben értett vele egyet; kibővítette viszont "ékes és éles" mondásokkal (apoftegmákkal), főként ókori szerzőkből és Erazmusból. A latin kiadványt Horvát József fordította magyarra Emberi okosság (Buda–Nagyszombat 1781) címmel, előszavában jól rávilágítva az ilyen műveket kedvelő közönség ízlésére: "Úgy tetszik, e mostani bölcselkedő világnak semmi hasznosabbat és gyönyörködtetőbbet nem lehet szemei eleibe tenni, mint amikor valami fontos állapot világos és rövid summában, illendő osztással, rendenként napfényre bocsáttatik. Minthogy az efféle írásnak módja cselekszi, hogy a munka ízes kedvességgel, helyesen megértessék, és emlékezetben könnyen megtartassék." A Gánóczy által forrásként használt erazmusi Apophtegmáknak Lethenyei János (1723–1804) szigetvári plébános személyében akadt fordítója (Apophtegmata azaz ékes és éles rövid mondások, Pécs 1785).

Az élet bölcsesség egyes tételeit igazoló elmélkedések egyre jobban telítődtek anekdotikus elemekkel. Jó példa erre Illei János jezsuita drámaíró munkája, a svéd O. J. Oxenstierna rövid elmélkedésekből álló francia könyvének a fordítása: Különbféle válogatott elmefuttatások (Pozsony 1790). Az olvasó figyelmébe azzal ajánlotta a "válogatott, szép, nyájas" gondolatokat, hogy pihenő óráiban hasznosan múlassa magát. A 68 vegyes tárgyú elmefuttatásban szó kerül az emberről, az egyedüllétről, a szerencséről, tréfáról, kétségbeesésről, restségről stb., a fejtegetések azonban soha sem elvontak, az előadás érthető, s át van szőve jórészt ókori eredetű példákkal. A maxima, apoftegma és anekdota keverékének ifjúsági változataként, a "nemes szívnek képzésére" jelent meg a délnémet Matthias von Schönberg (1743–1792) könyve Jeles gondolatok rövid történetekkel (Kolozsvár 1777) cím alatt. A "jeles gondolatok" ügyesen fogalmazott erkölcsi tételeket jelentenek; ezeket követték illusztráló anyagként a "rövid történetek", vagyis az anekdoták. A magát meg nem nevező fordító, az elmésség híve és tisztelője, a magyar változattal túl akart tenni az eredetin: egyes részeket versbe foglalt, és növelte az anekdoták számát, hogy még gyönyörködtetőbbé tegye a könyvet.