Tanulságos történetek

A szellemes és szórakoztató oktatás legnépszerűbb eszközei, a morális tanulságokkal szolgáló apró történetkék (példák, mesék, anekdoták) nemcsak elmélkedések és maximák illusztrációiként, hanem önálló gyűjtemények alakjában is megjelentek. Közvetlen előzményüknek Taxonyi János erkölcsjavító példatára (1740) tekinthető, ennek egyházias-jezsuita szemléletét az újabb gyűjteményekben azonban a világias életbölcsesség váltotta fel, s jobban előtérbe került bennük a mulattató célzat. Ilyen könyv a tudós Bod Péter Szent Hilariusa (H. n. 1760), mely alcíme szerint "szívet vidámító, elmét élesítő, kegyességre serkentő, rövid kérdésekbe és feleletekbe foglalt dolgok"-at foglal magában.

{547.} Bod tizenhárom fejezetre osztott könyve 508 kérdésben szól a férfiak és asszonyok cselekedeteiről, a gazdagságról és szegénységről, a vallásról, a tanulásról, a tudományokról, az időről, a bűnről, a világról, a halálról stb. A Hilarius "nagy részén a más nyelveken kiadott, ártatlan mulatságra és elme élesítésre íratott könyvekből" van összeszedegetve; fő forrása egy német "curiosa questio"-gyűjtemény: Johann Heidfeld terjedelmes találós-mesekönyvének, (Sphinx theologico-philosophica (Teológiai és filozófiai szfinx), 1600) kilencedik kiadása. A német prédikátorszerző Szenci Molnár Albert jó ismerőse volt, Bod figyelme talán nagy magyar elődje hagyatékának feldolgozása során terelődött könyvére. Külföldi mintái mellett Bod Péter magyar forrásokból, főként történeti művekből is szedegetett anyagot, sőt a szájhagyományból is merített; említi Toldi Miklóst, Mátyás királyt stb.

A gyűjteményben keveredik a vallás-erkölcsi célzatosság és a profán, világias jelleg: az enciklopédikus anyag filozófiai alapvetése a református ortodoxiában gyökerezik, a nemeseket, polgárokat, papokat, orvosokat, uzsorás gazdagokat és "Éva paradicsomi köntösében" kísértő asszonyokat megcsipkedő szatirikus-humoros történetek viszont kellemes szórakoztató olvasmányok. A kurta történeteket Bod világosan tagolja és a csattanókat jól előkészíti; eleven előadását szólásokkal és közmondásokkal, ízes népnyelvi stílusfordulatokkal, táj szavakkal (kicsoronkál, baglyoskodtanak), latin parabolákkal fűszerezi.

A tanulságos történetek iránt megnövekedett igény újra időszerűvé tette az ezópusi oktató mesét. Több gyűjteményük is megjelent: Ezsópusnak százötven meséi (H.n. 1767), Különb-különb féle autoroknak görög és deák nyelvből ... most újra magyar nyelvre fordíttatott meséik (Kolozsvár 1777). A legigényesebb Németh Antal Ezópus élete és fabulái (Bécs é. n.) című kötete volt, melynek szövegét és a mesék után álló "tanítást" a francia J. B. Morvan Bellegarde abbé (1648–1734) kiadásából (1709) vette át a fordító. A szép megformálásra való leplezetlen törekvéssel a korábbi fordításokat akarta kiszorítani: eleink "a magát gyönyörködtető nyelv kedvességét nem ismérték" – írja – ő viszont az új idők "szép gyönyörködtetéssel serkedező kedvességéhez" szabta stílusát.

A tanító célzatú anekdoták és mesék fordítás-gyűjteményei mellett a rokokó periódusban kifejlődött egy egészen más jellegű anekdota-irodalom is: a közszájon forgó tréfás történetek gyűjtése és az életben ellesett furcsa esetek anekdotává formálása. Az efféle tevékenység – melynek legjelentősebb alakja Hermányi Dienes József volt – azonban a korabeli irodalom egészen más, népszerűbb szférájába tartozott, minthogy tudatosan mellőzte mind a tanító-moralizáló tendenciát, mind pedig a finom "úri" stílusra való törekvést. A most tárgyalt tanulságos történetek nincsenek rokonságban ezzel az eredeti magyar anekdota-irodalommal, hanem a következő időszak felvilágosodott szellemű mese-fordításainak, például Pétzeli József vállalkozásának az előfutárai.