A barokk dráma népszerűsödése

A deákos, klasszicizáló irány termékei mellett szép számban kerültek színre a drámaírás korábbi szabályai szerint szerkesztett művek, melyekben az új stílust legfeljebb egyes beékelt részletek képviselik. A formai konzervativizmusért viszont kárpótol ezekben a darabokban a kevésbé úrias, közvetlen tónus, a kor vidéki társadalmának és néhány típusának eleven bemutatása. Forrásaik többnyire a régi jezsuita repertoárból kerülnek ki, de az eredetinek látszó drámák is az allegorizáló barokk modort követik. Az egykor komolynak hitt patetikus elemek, mitológikus kellékek azonban ekkor már inkább csak szórakoztattak vagy egyenesen nevetésre késztettek; sőt a népszerű komédiák egy csoportjában szerzőik tudatosan is ilyen szerepet szántak nekik.

A korábbi időszak jezsuita örökségéből főként ferences és pálos szerzők merítettek. Szentes Regináid csíksomlyói ferences tanár például Zápolya János és Bebek Imre (1780) című darabját Kovács Pál nyomtatásban is megjelent latin drámájából (Kolozsvár 1724) fordította, kiegészítve azt Illei Jánostól kölcsönzött részletekkel; Rusticus imperansát (Botcsinálta uralkodó), (1780) pedig a jezsuita Jacob Masen sikerült vígjátékából magyarította. Ez utóbbiban a király a holtrészeg András kovácsot egy napra trónra ülteti, amiből mulatságos bonyo-{588.}dalmak támadnak a szerencse forgandóságát, a világ állhatatlanságát példázva. A pálosok drámái közül, melyek kéziratos gyűjteményét Táncz Menyhért (1743–1800) írta össze, a Pál (1761) című szomorújáték igazodik a legszorosabban a régi jezsuita allegorizálás szabályaihoz. Főszereplői mind szimbolikus alakok (pl. "Elme, Felicianus neve alatt"), Szent Pálnak azonban – egy kis pásztorjáték keretében – mókázó parasztok mutatják meg a remetebarlang felé vezető utat.

A paraszt-figurák felléptetése, akárcsak a Rusticus imperans kovácskirályának jóízű népies beszéde, a hagyományos barokk dráma elnépszerűsödcsének a jele. Erről a tendenciáról tanúskodik Táncz Menyhért gyűjteményének Omnia vincit amor (A szerelem mindent legyőz) című darabja, illetve a hozzá tartozó közjáték, melyet a rend sátoraljaújhelyi iskolájában mutattak be 1765-ben. A latin nyelvű darab az előző periódus nemzeti tárgyú jezsuita drámáira emlékeztet: Polydorus magyar nemes török fogságba esik, felesége, a férfiruhát öltő Cassandra azonban szerencsésen megszabadítja. Ehhez illeszkedik a magyar nyelvű iskoladráma talán legsikeresebb terméke, a Kocsonya Mihály házassága címen ismert közjáték, Intermedium. Míg az Omnia vincit amor a nemesi erényeket s a minden akadályt legyőző szerelmet dicsőítette, a három részből álló közjáték mindezeknek a fonákját állította a nézők szeme elé. Az Intermedium énekkel, a Faludinak tulajdonított Szűzek, ifjak sírjatok travesztált változatával kezdődik: a nézőnek nem a keresztrefeszített Jézuson kell sajnálkoznia, hanem Berbence Péter armális nemes 40 felé járó pártában maradt leányán, aki mindenképpen férjhez akar menni. Az első részben megjelenik Kocsonya Mihály és feleségül veszi a "vénecske" hajadont. A másodikban Kocsonya Mihály borjúvérbe áztatott ingével elhiteti feleségével, hogy embert ölt; az iszákos asszony beárulja a bírónak, de pórul jár, mert kiderül férjének ártatlansága. A harmadik rész szerint Kocsonyáné "a pintes korsóban halt"; a kántor búcsúztatójára azonban felébred és újra inni kér. A lazán összefüggő jelenetsort egységes cselekmény nem fűzi össze, a szatíra célja sem azonos: az első rész a tudatlan kisnemest figurázza ki, a két utolsó az iszákos asszonyokat csúfolja. Az Intermedium első részének az a fő értéke, hogy a leánykérés bevett szokásainak keretében, a műveltebb rokokó nemesség szemszögéből, találó ötletességgel gúnyolja ki az armális nemest. A lány apja elbüszkélkedik vele, hogy őse, mint "Vak Béla király szamara, böjtben számtalan tojásokat hordott be", s ezért kapta a kiváltságot, a vőlegény a csizmaszárból húzza ki a nemes levelet. A lány jó gazdaasszony, mert "nem átáll ... apró baromfiakkal [azaz leendő férje tetveivel] is bánni", "oly derék galuskákat főzett, mint az öklöm"; a nők rokokó kori helyzetével ellentétben áll, hogy Kocsonya Mihály akkor látja először leendő feleségét, amikor megkéri; a németes módi olyképpen szerepel, hogy azért visel a hibás szemű lány "fekete fótocskát a bal szemén", hogy divatos legyen. A második és harmadik jelenet anekdotikus története vaskos nyelvű humorral, végső csattanóként asszonyverő jelenettel végződik.

A Kocsonya Mihály házasságával a 17. században megismert közjátékok hagyománya elevenedik fel; a diákos, népies komédiázás kapcsolódik általa {589.} a vulgarizálódó barokk drámához. Ez az összefonódás és a népies színjátszás irányába való fejlődés legszembetűnőbben az újraéledt protestáns iskoladrámákban figyelhető meg. Külsőleg, formailag ezek is az allegorizáló jezsuita színjáték leszármazottai; a barokk fenség és mitológizálás azonban jobbára már komikus elemek kíséretében jelentkezik. Ezt látjuk Szathmári Paksi Sámuel sárospataki tanár két szerzeményében (Az Phaedrának története, 1772–1773; Pandorának históriája, 1773–1774) és Szászi János losonci tanár darabjaiban (Didónak Eneas miatt lett szomorú története, 1790 k.; Turnusnak Aeneas által lett szomorú története, 1790 k.). A tragikus cselekményeket szándékoltan anakronisztikus, komikus hatású mozzanatok figurázzák ki: Mercurius kártya közben inti gyors távozásra Aeneast, Didó pisztollyal öli meg magát, kofák lépnek fel stb. Szathmári drámáiban megjelenik Morio, a bohóc is, aki tréfás monológokkal, vaskos-szellemes kiszólásokkal s általában tőről metszett népies hangjával a kollégiumi diákhumor és a vásári komédia levegőjét viszi be a darabokba. A fennkölt ókori témának a kegyelemdöfést végül az olyan jelenetek adták meg, mint a pálosok Bakhus (1765) című farsangi játéka. Ebben Jupiter megharagszik fiára, Bakhusra, mert az emberek csak neki áldoznak; panaszát az istenek tanácsa elé terjeszti, ahol mulatságos civódás kezdődik, míg végül a részeg Bakhust száműzik az égiek közül. Az efféle travesztiák, diákkomédiák világából nőtt ki Csokonai sokat ígérő kezdeményezése: a népies vígjáték megteremtésére irányuló kísérlete.

A laicizálódó egyházi értelmiség irodalmi tevékenységében a magas színvonalú tudományos munkásság mellett az iskoladráma művelése alkotja a másik pólust. A szűk szakkörök számára írt tudós műveikkel szemben drámáik eljutottak a legszélesebb közönséghez, sőt egyes esetekben már átlépték a népies irodalom határait is. A mozgékony, fejlődő drámaírás mintegy hidat alkot ezáltal a késő-barokk irodalmának legmagasabb és legnépszerűbb ágai között.