Az érzékeny szerelmi költészet

A 17. században oly gazdagon virágzó népszerű szerelmi énekköltés a rokokó évtizedeiben új erővel indult fejlődésnek. Míg a 18. század első évtizedeinek énekeskönyvei főként csak régi anyagot tartalmaztak, a század negyvenes éveitől kezdve a gyűjtemények megteltek új szövegekkel. Ezek egy része a régi búcsúénekekre, szerelmes üzenetekre, a kedves szépségét dicsérő s a szerelmes versszerző árvaságát panaszló ismert versekre emlékeztet és stílusában is sok hagyományos elemet őriz (pl. Arany ideim folyása ... SzUB; Adjon Isten jó éjszakát ... Szikszai-ék.; Mint gerlice madár ... Szádeczky-misc; Gyönyörű tavaszidő ... Vizkeleti-k.; Kardommal övedzem ... Solymossi József-ék.). A reneszánsz és barokk stílus jegyeiből ezek a versek azonban csak a már egészen leegyszerűsödött, minden sallangtól mentes tiszta költőiségű fordulatokat, képeket alkalmazzák, s ezáltal szinte már időtlenné vált, bármely kor ízlésének megfelelő költeményekké alakultak. Nem egy közülük a régi magyar szerelmi költészet legszebb, legegységesebb hangulatú darabjai közé tartozik:

Arany ideim folyása,

Szívemnek vigadozása,

Vasra válék, szomorúra,

Minden kedvein hajlék búra,

Azért, hogy innen válásom

Esik végső búcsúzásom.

El kell menni, nincs mit tenni,

Nincs szívemnek hová lenni,

Sok bánatim rávettenek

És bujdosóvá tettenek.

Azért a szerencsét kérem,

Légyen mindenütt vezérem.

E tiszta líraiságú énekek mellett a század derekától kezdve egyre gyakrabban tűnnek fel, majd teljesen eluralkodnak a rokokó ízlésnek megfelelő, divatos szerzemények. Ahogy régebben Balassi versei és a barokk udvari költészet nyomán írták, variálták a népszerű szerelmi énekeket, úgy most Amade reminiszcenciákkal telítődnek a dalok, az ő modorát utánozzák. A század második feléből alig akad olyan énekeskönyv, mely ne tartalmazna Amade-verseket, s főként az ő motívumait felhasználó – majd könyörgő, majd fenyegető, hol kenyeskedően finnyás, hol gorombán borsos – énekeket. A nyugati dallamokra idegen strófaképzésben szerkesztett, de nemzeti ritmusban csengő, játékos rímelésű új dalok leginkább a kollégiumi diákok körében találtak otthonra, az előkelő nemesi társaságban divatossá lett új ízlésnek a szélesebb rétegekben ők voltak a terjesztői.

{606.} Ez a diák jelleg a versek tartalmában is megmutatkozik: a diák-szeretőt dicsérő dalok száma rendkívül megnövekedett. Közülük most is sok szól arról, hogy csak a diákot érdemes szeretni (Úton mégyen menyecske ... Szikszai-ék.), férjül választani (Kedves rózsám, szép leányom ... Solymossi József-ék.), mivel barátság, nyájasság, tréfamulatság van benne, és sok énekkel, szép versekkel köti le a dámák figyelmét (Kedves nótát, zengő kótát ... SzUB). A diák gondot fordít a versek szerint arra, hogy takarosan, csinoson járjon: "Viseli magát módoson, Szóll frissen, barátságoson"; s ha van is benne "furcsaság", "csintalanság", "Bizony az nem csapodárság, Inkább barátság, nyájasság" (Csak annak van becsületi ... SzUB). A diák "manérosabbá", módisabbá vált, rafináltabb a mondanivalója, mesterkéltebb a nyelve, cifrább a versformája.

Ez az új hangú, ún. érzékeny szerelmi líra indítékaiban, tartalmában nem túlságosan gazdag; akárcsak Amade énekei, a gáláns költészet szokványos válfajaiból, típusaiból áll. Leggyakoribb a szerelmi esdeklés, panaszos epekedés (pl. Cerestől szép Janónak ... SzUB; Szívemnek egy reménye ... SzUB), a hűtlenség miatti szemrehányás, a szakítás bejelentése (Színes szívet szeretni ... Vizkeleti-k.). Gyakori a párbeszédes forma, a leány és fiú késztő éneke, a szerelmi kettős, főként a búcsúvétel, elválás megéneklésére (Jaj hogy kell jelentenem ... SzUB). Vannak versek, melyekből az érzelem szubjektív ereje érződik (Ah hová legyek ... Vizkeleti-k.), másokban az okoskodás, az értelemtől irányított szerelem kap hangsúlyt (A szerelem olly sérelem ... Vizkeleti-k.).

Az érzékiséget, gyöngédséget árasztó dalok kifogyhatatlanok a kedves szépségének dicséretében. Ezt szolgálják a mitológiából vett példák ("Alexisnek szépségét, Penelope hűségét, Junó kincses bővségét, Pallásnak ékességét Fére tészed"), a hasonlatok ("Ha kis méhecske lehetnék, Szívedre lépet tehetnék, Bő mézet abba vihetnék, Nagy boldogságot nyerhetnék"), a metaforák ("Akkor mézíz alatt mérget, Szép almában adtál mézet") stb. A kedveskedő, kicsinyítő becézések, édesgető kifejezések gyakran annyira egymásra torlódnak, hogy túlterheltté, cicomássá teszik a verset ("Kedves rozmorint szálacskám, Vénuskertbeli gyenge violácskám, Drága fényes rubintocskám, Nimfáknál kedvesb gyöngyalakocskám" – SzUB).

A sok változatos és komplikált strófaszerkezet, az élesen csilingelő mesterkélt rímelés (kláris – jár is – zár is – vál is – Máris – kár is – Páris – jár is; és így tovább még 16 soron át!), a sorközép- és ütemrímek öncélú játékossága mind arra vall, hogy a mélyebb ihlet kevés szerepet játszott az énekek létrejöttében. A könnyed, rafinált formák előtérbe kerülése, a külsőség kultusza mellett e szerelmi költészet rokokó jellegét mutatja a versek jó részének frivol, hedonisztikus szelleme is. Míg a régebbi szerelmi énekekben gyakran hangot kapott az őszinte érzés, az igazi szenvedély, most könnyű fajsúlyú versek tömege propagálja a szerelmet. Figyelmeztetnek az idő múlására: a test elöregszik, a karcsú derekak meggörbülnek, fiatalon kell tehát szeretni:

Arra valók a virágok,

Gyöngy, gyémánt, rozmarintágok,

Hogy ifjak azt szedegessék,

S így magokévá tehessék.

{607.} "Álomszuszék" az a legény, "lurkó s nebuló az a szűz", aki nem szeret (Drága dolog a szeretet ... SzUB).