Thordai János és az unitárius zsoltárfordítás

Ismét más feltételek között alakult korszakunkban az unitárius prédikátorok költői tevékenysége. A felekezet vezető körei igyekeztek az adott törvényes kereteken belül maradni s ennek érdekében egyre inkább arra kényszerültek, hogy a "zsidózás" irányába fejlődő irányzatoktól elhatárolják magukat. Talán ezért volt szükség arra is, hogy Bogáti Fazekasnak elsősorban a szombatosok által használt zsoltárfordításait az 1620-as években új magyar psalteriummal helyettesítsék.

Az unitáriusok második teljes zsoltárgyűjteményének szerzője az Epiktétosz-fordító Thordai János († 1636), a kolozsvári unitáriusok 1620 táján megélénkült szellemi életének egyik legjelentősebb szereplője. Német egyetemeken folytatott tanulmányai után 1626-ban a kolozsvári unitárius kollégium lektora; 1630 körül a tanári állást városi prédikátorsággal cseréli fel. Ezekben az években részt vett több unitárius egyházi kiadvány szerkesztési, illetve kiadási munkálataiban; valószínűleg ő rendezte sajtó alá az unitárius énekeskönyv újabb, bővített kiadását (1627 k.).

Főműve, az 1627-ben elkészült teljes magyar psalterium, számos másolatban maradt fenn, s a 17–18. században igen népszerű volt az unitáriusok között. Zsoltárait a reformáció kora óta meggyökeresedett, hagyományos dallamokra írta, versművészete is szervesen kapcsolódik már kialakult költői hagyományainkhoz. Formai újításai nincsenek, de biztonsággal, helyenként virtuóz ügyességgel használja mindazt, amit elődeitől megtanulhatott. Zsoltárgyűjteményében valamennyi korábban népszerű hangsúlyos strófaszerkezet megtalálható. Olykor, többnyire meglepő rím-ötlet sugallatára, bizarr költői képeket alkot, zsoltárai nagyobb részében azonban kiegyensúlyozottabb, egyszerűbb stíluseszményhez igazodik. Kitapintható személyes vallomásokat zsoltárai nem tartalmaznak. A bibliai szövegeket eléggé szabadon alakítja, {90.} elhagyja a történeti, epikai jellegű vonatkozásokat s az általános érvényű érzelmi és morális tartalmat helyezi előtérbe. Thordai János vállalkozását már a 17. században összehasonlították a Szenci Molnár Albertéval. Ragaszkodása a hagyományos dallam- és formakincshez verselését konzervatívabbá teszi, ám éppen ezért egyik-másik zsoltárátköltését ma is dallamosabbnak érezzük nagy kortársa megfelelő darabjainál.

A protestáns vallásos ének-költészet története e most ismertetett versszerzőkkel lényegében bezárult. A barokk korszakban már egyedül a pietizmustól megihletett lutheránus vallásos líra tud a költészet számára is újat mondani. Az 1530-as évektől eltelt száz esztendő alatt azonban a prédikátor-szerzők rendkívül értékes költői munkásságot fejtettek ki, amely ha Szenci Molnáré kivételével többnyire nem is tudott magas esztétikai színvonalra emelkedni, hivatását a magyar költészet gazdagításában betöltötte.