Csokonai után

Nagy barátja halála után Fazekas mint költő magára marad. Két versben is elsiratja Csokonait. Az egyik nagyigényű filozófikus látomásnak készült (Cs. et F.) a legtisztább felvilágosodott elveket hirdeti, de igazi költőiség nélkül. Fazekas egyre kevesebb verset ír. Bár legérettebb költeményeit most alkotja, de szinte csak mellékesen, gyakorlatias tudományos munkája szüneteiben, vagy ha épp ágynak esik, mint a Nyári esti dalt, amelyben a század elején írt tájpoézisa legszebb erényei újulnak meg, a gazdag hangszerelésű rímelés pedig a formai továbbfejlődés képességét jelzi. A költő még egyszer visszanéz a rokokó felé (A serdülő bajuszhoz), aztán ennek az ízlésnek nyomait s az anakreoni életfilozófiát végképp felváltja a díszítő sallangoktól tökéletesen megtisztult forma, a felvilágosodott bölcs higgadt sztoicizmusa. A legfőbb jó a lélek függetlensége, a gondolkodó magány, az emberszeretettel párosult értelem (A bölcs). Kissé rezignált, mégis optimista világszemlélet ez: összeforrott a haladás hitével (Exsurge cor meum). Csak az alacsony izgalmak legyőzését hirdeti, méltó ügyért még tud hevülni. Ha szeretett városát, amelyet nemegyszer "édes hazám, szegény hazám"-nak emleget, támadás éri, bajnokként áll ki mellette, mint az Árkádia-pörben – makacsul védve fél-igazát. Tudnak még a harag pátoszában dörögni sorai, amikor idegen erőszak fenyeget (Pasquilus in Wolfgangum Ibrányi).

{256.} Mérlegre teszi költészetét. A bölcs szerénysége szól belőle, de versei fő erényének tartja népiességüket:

És ha dorombba verik sem szégyenlik magokat meg.

1813 táján írja a Hortobágyi dalt, egyikét legkorábbi műdalainknak, amely teljes hűséggel fogja fel a valódi népdal szellemét, tematikáját és külső-belső formáját; politikai élű mondanivalója már Petőfi felé mutat.

Mégis észrevehető Fazekas munkásságában egy árnyalatnyi hanyatlás, beszűkülés. Kezdenek kialakulni a magyar kultúra és irodalom központjai Széphalmon, Pesten, Dunántúl. Debrecen egyre inkább vidéki várossá szürkül. Kialakulóban a közmondásos cívis-város, ahol Petőfit szinte a guta ütötte meg "a szalonna szagnak miatta". Fazekast öreg korára süket magány veszi körül. Felvilágosodott eszméin kívül nincs mibe kapaszkodnia. A társadalomátalakító ábrándok nem kecsegtetnek megvalósulással, marad az apró, közeli dolgokon való álhatatos munkálkodás. Fazekas költészetén is érzik ez a gyakorlatias irányba fordulás. Az Önnönszeretet, a liberalizmus, a laissez faire elvének első hazai verses megfogalmazása. A krumpli, ez a sajátságos vers, a "büdösindáju", de oly hasznos gazdasági növény propagandáját szorongó hangulattal párosítja, amelyet Herder jóslata okoz, a magyar nemzethalálról. A 127. dicséret, egyetlen s tökéletesen misztikum nélküli egyházi éneke a becsületes, szorgos polgári munka himnusza. A kellete koránjött csendes esőhöz gyöngéd szépségeibe, melynek ihletője ugyanaz a természet- és népszeretet, amely A tavasz elejében teljesedett ki, szinte belehasít a költő dühös kifakadása a gabona-spekulánsok ellen.

Ez időszakának legmélyebb, legtisztább líraiságú, gyönyörű kerekdedséggel komponált verse a Ki a bóldog? című, irodalmunk egyik legbájosabb családi idillje. A költő éber valóságérzéke, megfigyelő szenvedélye megóvja az idill műfajának főveszélyétől, az érzelgősségtől, az ábrázolás elmosódottságától. Csupa gyors kézzel, élethűen, üde humorral megrajzolt apró népi zsánerképből épül fel. A nép-gyámolító gyakorlatiasság ebből sem hiányzik. Magyarországon az a boldog, – mondja – aki nem fizet füstpénzt, s "dézmát nem ád, se taxabért". Vagyis: az adófizető, a jobbágy nem lehet boldog, bár az elégedettség mégis csak az egyszerű dolgos emberek közt verhet tanyát. Az a boldog kis család, amelynek élettörténetén végigsuhan a költemény, Fazekas korában csak a félig paraszti, félig polgári (mezővárosi) kis- vagy középbirtokos rétegbe képzelhető bele. A paraszti polgárosodás programja öltözik itt megint eleven képekbe.

Tudományos munkássága, amely Csokonai halála után mindjobban kitölti életét, ugyancsak felvilágosodott-praktikus szellemű. Diószegi Sámuellel együtt írja meg, Földi Rövid kritikájának útmutatásához ragaszkodva, a Magyar fűvészkönyvet. (1807). "Kővágással vetekedő" munkával dolgozzák ki a magyar botanika teljes terminológiáját és nomenklatúráját. Az első tudományos és rendszeres magyar nyelvű növénytan ez, Linné szisztémája alapján. A mai tudományos irodalomban használatos kifejezések és növénynevek nagyrészt innen származnak, a köznyelv is sokat őriz belőlük. A legszebb, parasztian ízes vagy költészetet lehelő virágnevek megalkotását Fazekas biztos nyelvérzékének, ízlésének köszönhetjük (kosbor, csibehúr, {257.} baltacím – csillagfürt, gólyahír, iringó, aranyfürt, nőszirom). Növényhatározónak és tankönyvnek szánták a művet. Az előszó a tanúság: kezükben az ő könyvükkel botanizálgató, művelődni kész férfiak és nők seregét képzelték maguk elé. Ám erre még nem ért meg az idő. A kötetek kétharmadát a Diószegi-parókia pincéjében rágták szét az egerek.

Fazekas élete utolsó nagy vállalkozása a Debreceni magyar kalendáriom (1819–1828). Találó gondolat volt: a magyar tömegek egyedüli olvasmányát, a kalendáriumot megnemesítve az irodalom megszerettetésére, a tudomány és a felvilágosodás eszméinek terjesztésére használni a nép körében. A Kalendáriom programjának veleje a babonaellenes küzdelem (A debreceni első kalendáriumba, melyből az időjövendölés kimaradt; A debreceni kalendáriom második kiadása eleibe) és a tudománynépszerűsítés volt. Különösen a csillagászaté; kitűnő ötlet, hogy a kihagyott asztrológiai misztikát és jóslásokat tudománnyal helyettesítették. Fazekas kereste és fokozatosan meg is találta a tudománynépszerűsítés leghelyesebb módszerét és stílusát. Esmerkedés az égitestekkel című írásában újra teljes fényében látjuk prózáját. Tömör, de nem túlzottan szűkszavú, eleven, a gyakorlati életből vett szemléletes példákkal van tele. A stílus élénk, csupa lendület, a nyelv egyszerű, mégis gazdag. A hangnem minden leereszkedés, katedrai fontoskodás nélkül való s rendkívül közvetlen. Ma is minta lehet ebben a műfajban.

A Kalendáriom eljutott azokhoz, akiknek szerkesztője szánta. Sikert hozott, sok példányban fogyott, évente mintegy ötezer példányban adták ki, de 1828-ban hatezer példányban jelent meg. Utolsó vigasza volt Fazekasnak, aki "elunván már várakozni a világ jobbulásán", épp a reformkor küszöbén fejezte be hű szolgálatban eltelt élete csöndes tragédiáját.