A Lúdas Matyi

Innen már csak egy lépés a Lúdas Matyi. 1804-ben írta meg, de félreteszi. Hanem azért a mű kéziratos másolatokban vándorútra indul. Bécsbe is eljut, az ott tanuló debreceni Kerekes Ferenchez, aki nem is sejti a szerző kilétét. Fazekas stílusában pompás verses előszót készít hozzá, s névtelenül kiadja (1815). A könyv, úgy látszik, sikert aratott, mert még ugyanabban az évben ponyvakiadása is megjelent. Mindjárt megtalálta az utat az egyszerű, kispénzű emberekhez, akiknek a szerző elsősorban szánta. Fazekas elégedetlen a "hire nélkül" megjelent kiadással, alaposan átdolgozza a művet, s Márton Józseffel újra kinyomatja (Bécs, 1817).

Talpraesett verses előszót írt hozzá ő is: kiszámított naivsággal bizonykodik ebben, hogy Lúdas Matyi története "hajdan esett", amikor még "ütlekkel magyarázták a mi atyáink | Hogy mi az alsó rend törvénnye". De "elmult a vad idő", "szent a törvény, s az igazság. | Fennyen hordja fejét, mert van bizodalma hazánknak | Bölcs fejedelmeiben." Mindez jó arra, hogy megtévessze a felületes és a magyar viszonyokat nem igen ismerő bécsi cenzort, de arra is, hogy a kortárs, aki ért a szóból, kihallja az iróniát a sorokból. S ha talán kétsége maradna: van gondja a szerzőnek arra, hogy senki se képzelje a cselekményt a keresztesháborúk korába, ahová a III. levonás állítja. Az egész mű a 19. század elejének hangulatát árasztja. Kezdve a máriáspénz emlegetésétől, melyet 1755-ben vertek először, Döbrögi "újabb ízléssel emelődő" palotáján át Matyinak német katonaorvos képében való megjelenéséig, minden Fazekas korára utal itt.

A Lúdas Matyi az első mű irodalmunkban, amely népmesei tárgyat, népmesei eszközökkel, hiteles népmesei hangra dolgoz fel. A történet legrégibb ismert változata A nippuri szegényember meséje, amelyet i. e. 704-ben jegyeztek fel Asszíriában. Arab közvetítéssel (megvan az Ezeregy éjszaka egyes változataiban is) Spanyolországon, Szicílián át elterjedt az egész nyugat-európai folklórban, északkelet felé pedig behatolt a grúz, orosz, ukrán, román {253.} és csángó népköltészetbe is. A magyarországi folklórban ismeretlen. Mivel a nyugati változatok közül a franciák állnak legközelebb a Lúdas Matyi szövegéhez, korábban úgy vélték, Fazekas franciaországi katonáskodása idején ismerhette meg a történetet. De a nyugat-európai változatokból hiányzik Matyi utolsó furfangja (harmadik személy segítségével csalja lépre a gonosz urat); megvan ellenben az asszír ős-forrásban, az orosz, az ukrán, a román és a csángó variánsokban. Ezek közül is a román és csángó mesék egyeznek leginkább Fazekas művével. Bizonyos tehát, hogy a mesét Moldovából hozta magával, ahol öt évig katonáskodott, csángó vidéken is hetekig állomásozott.

Mindez mit sem von le a mű eredetiségéből. A korabeli magyar nemesi és paraszti élet hiteles részletei szövik át, az egészen elömlik – mint már az egyébként idegenkedő Kazinczy is észrevette – a tiszta alföldi magyar szín. Senki sem ábrázolta Petőfi és Arany előtt pontosabban, elevenebben, nagyobb belső azonosulással, olyan tőrőlmetszett népi nyelven és észjárással a magyar falu hétköznapját, mint Fazekas a "karikába hasaló" naplopók jelenetében, a vásár, a deresrehúzás, a nemesi udvar vagy Döbrögi hintón érkezésének leírásában.

Még sajátosabban magyar – és roppant időszerű – a mű problémafelvetése. Fazekas az átvett örök-emberi konfliktusból kora nemzeti létproblémáját: a jobbágyság és nemesség ellentétét bontja ki. Meg is felel rá – mégpedig Petőfi szellemében, de természetesen annak reális haditerve nélkül. Bár ez sem hiányzik egészen: Lúdas Matyi alakjának elgondolkoztató fejlődése jelképezi. A lézengő suhanc a kupeckedésben életcélt talál magának. A földesúri hatalom durván keresztezi útját. Mégsem csügged el, bosszúra készül. Világot lát, mesterségeket tanul, pénzt kuporgat, s először iparos, másodszor katonaorvos képében vág vissza. Harmadszor már paripán jelenik meg a vásárban, a sihedernek száz forintot tud felajánlani a lóért. Úgy jár-kel "... mint más igaz ember". És ebben van a recept: a parasztnak iparosodnia, művelődnie, polgárosodnia kell, hogy állhassa a harcot a földesúri hatalommal. Nem doktrinér tanács ez; Debrecen évszázados példája bizonyítja.

Négyesy László és Horváth János véleménye szerint a Lúdas Matyi a felvilágosodott filantrópia terméke, csak kíméletes bánásmódot követel a népnek. Jogokról, tervekről valóban nem esik szó. Csakhogy ez a szépirónak nem is feltétlenül feladata. A költemény társadalmi típusok összeütközésével példázza mondanivalóját. Tételes politizálás nincs, de elég annyi, hogy a jobbágy – első ízben a magyar irodalomban – a maga erejére utalva, erőszakos eszközökkel, irgalmatlan harcban érvényesíti igazát. S semmi betyárgavalléria, még a pénzét is mindannyiszor gondosan elveszi az úrnak. Döbrögi kegyetlen, hiú, gőgös, ostoba, hiszékeny és gyáva; Matyi nemcsak bátor és furfangos, hanem ügyes is, gyorsfelfogású, következetes. A két típus ellentéte mintegy ítélet a parasztságról és a nemességről. Lehet-e ezt másképp értelmezni, mint hogy a jobbágyság oldalán az érték és az igazság, s ennek előbb vagy utóbb politikai jogok formájában is érvényre kell jutnia?

Sok vita folyt a mű befejezéséről: Döbrögi nagyon is hirtelen megtéréséről. Kik lélektani döccenőt emlegettek, kik megalkuvást láttak benne. Az igazság az, hogy ez az egyedül lehetséges következetes megoldás. A költő a jobbágy teljes győzelmét akarta ábrázolni a feudális zsarnokság fölött. Paraszti tömegforradalomról 1804-ben nem is álmodhatott. Csak egyéni hőst szerepel-{254.}tethetett, mégpedig – mivel a kor erőviszonyai közt másként paraszti győzelmet nem ábrázolhatott – népmesei hőst. Matyit mesei világban juttatja diadalhoz, akárcsak Petőfi János vitézt. A különbség az, hogy Fazekas aufklérista racionalizmusa mellőzte a mese fantasztikumát és csak a felépítésben, az előadás hangnemében követte a népmesét. A hősnek szövetségesei is vannak, s a cselekmény során sokasodnak. Fogadalmát még mindenki kineveti, de Döbrögi első elpáholásakor az "ijjedezésre kapatott jobbágy" kajánul oldalba böki társát. A lóvásárban már aktív segítsége van, sőt a mű első kidolgozásában azt olvassuk, hogy Matyinak "jó kémjei" vannak. Fazekas a tapasztalatai megszabta szerény lehetőségeken belül a hős egyéni lázadását igyekezett közösségivé szélesíteni.

A típusalkotás népmesei módon jelképes és idealizált, de a részletekben a lélektani indokolás olyan tökélye valósul meg, amely irodalmunkban addig példátlan. Gondoljunk arra a kis lélektani drámára, amely az épülő Döbrögi-palota előtt pereg le; Matyi mint hamis ács a földesúr hiúságának felpiszkálásával, az építő mester iránti gyanakvása felkeltésével, majd a maga érdektelenségének hangoztatásával beférkőzik Döbrögi bizalmába, és kihasználva parlagi naivságát, mely kapva kap a külföldin, sikeresen lépre csalja.

Döbrögi alakja is kitűnő jellemábrázolóra vall. Csupa ellenszenves vonás, mégis eleven ember, mert Fazekas nemcsak a gonoszságot, a kegyetlenséget látja meg benne, hanem a velük nagyon jól összeférő gyengéket is. Így lesz Döbrögi nemcsak hatalmaskodó, de a nagyobb erő előtt meghunyászkodó (megveretése alatt), gőgös és durva, de ha érdeke diktálja, alázatos és mézes-mázos (a doktorral szemben), műveletlen, de sznob is (a külföldinek vélt ács előtt). Ezek az ellentétek fokozzák hitványságát, anélkül, hogy a romantikus rémalakok démoni egyoldalúságában mutatnák.

A jellemzés a kivételesen sikerült szerkezet révén még mélyebb jelentést kap. Nem a szimmetrikusan felépített cselekmény világosságára gondolunk itt elsősorban, bár az maga is érték a korábbi magyar epikus kompozíciók lazaságával szemben, hanem a Lúdas Matyi szerkezetének egyenletesen és határozottan emelkedő jellegére. Az elbeszélés a kilőtt nyíl sebességével szökken a magasba és töretlen lendülettel ér a célba. A szerkezet emelkedése Matyi jellemének kibontakozásával párhuzamosan s a ráháruló feladatok növekvő nehézségében és bosszújának mind elmésebb végrehajtásában nyilatkozik meg. Ezzel együtt nő a mű drámai feszültsége is. Matyi fejlődésével Döbrögi alakjának összezsugorodása párhuzamos. A nagyszájú önkényeskedő első elveretése után jobbágyait már "fiaim"-nak nevezi, sőt "óbégatva könyörög" nekik. Az orvos előtt szánalmasan sápítozik. Végül a rémület szüntelen hisztériájában él.

A nagyszerű komikum e folytonosan emelkedő szerkezetben bomlik ki. Kezdetben a "piszkafa végén" tétlenkedő Matyi a humoros alak, Döbrögi félelmetes nagyúr. Majd szerepet cserélnek; Matyi egyre hatalmasabb, kivetkőzik belső humorából, Döbrögi pedig mind komikusabbá válik. A fa-arcú, szenvtelen, tárgyilagos előadásmód, amely csöndes-harapós malíciájával Arany és Mikszáth humorát előlegezi, elmélyíti ezt a komikumot. Milyen szellemes rosszmájúság nyilatkozik meg például abban, hogy Döbrögi maga sietteti az ácsot az erdei kirándulásra, maga könyörög a doktornak, hogy kezdje már a kúrát.

{255.} Méltán dicsérik a mű tömörségét: páratlanul áll az addigi magyar elbeszélő irodalomban. Nincs a költeményben egyetlen kitérő, egyetlen henye szó, nincs egyetlen mozzanat, amely ne röpítené előre a cselekményt, vagy ne gazdagítaná a jellemzést. A kevésbé fontos részleteket épp csak jelzi. A párbeszédek rövid mondatokban peregnek, mint a legjobb drámákban. A megoldást pár odavetett szó közli.

Bámulatos az előadás közvetlensége. A hexameteres forma emelkedett, patetikus kifejezésmódra csábít; a Lúdas Matyi szerzője ajkáról úgy folyik a szó, hogy prózában vagy akár beszélgetésben sem lehetne másképp mondani. A természetes szórenden oldalszámra nem változtat semmit. A népi tárgy és az antik ritmus között jóleső ellentét feszül: "... valami leheletnyi furcsa, leheletnyi komikum az, amivel Fazekas hexametere az egész mű összhatásába beleszól – írja Horváth János. – Nem is kell belőle több: minden formális paródia elhibázott volna Matyival szemben."

A nyelv gazdagon kifejező, rendkívül zamatos, színpompás debreceni népi nyelv, amely azonban mentes minden provinciális kelmeiségtől. Az első és a második kidolgozás között az a legfeltűnőbb különbség, hogy az utóbbiban Fazekas sokkal merészebben nyúl a népnyelvhez, sok új színt, új kifejező erőt merít belőle. Bizonyítéka ez népiessége tudatosulásának.

A megírása óta eltelt százötven esztendő semmit sem halványított a Lúdas Matyin. A legnagyobb magyar könyvsikerek egyike. Negyvenhárom kiadása, számos prózai, verses és drámai átdolgozása (köztük három Móricz Zsigmondtól), filmváltozata, egy csaknem egykorú s két modern román, valamint német, orosz, cseh és kínai műfordítása a mű nem hanyatló életerejéről beszél.