| Vígjátékai | TARTALOM | A holmi |
Bessenyei útja A filozófussal és az egyidejű művelődési programmal érkezik el a jelen konkrét ábrázolásához, sőt a jelenre ható agitációhoz. Ez utóbbiakban az egész nemzettel kívánja elfogadtatni letisztult művelődési elveit. Ámde a közönséghez szólás világosságot követel, a rövidség tömörséget: e két tulajdonság pedig – kivált prózánk akkori állapotában – ellentétes egymással. Bessenyei mégis mintaszerűen szép, világos és tömör prózában írta meg röpiratait s tervezetét az akadémia felállítására.
Először, 1778-ban, Bécsben, a Magyarság (= magyar nyelv) jelent meg, ez a tizenkét lapos füzetecske; utána 1779-ben (A holmival egyidőben), ugyancsak Bécsben, az ötször akkora Magyar néző. A hasonlóképpen kisterjedelmű Jámbor szándék (teljes címe: Egy magyar társaság iránt való jámbor szándék) 1781-ben készült, mint nyílt levél a magyar főrendekhez, de csak Révai Miklós adta ki 1790-ben, a szerző nevének említése nélkül. A Magyarság akkor jelenik meg, amikor a protestáns egyházak ellenállása még tart, s a röpirat utolsó bekezdésének célzása (aki "magát jóra felemeli, rajta rontanak: kergeti, gyomrozza a maga része") Bessenyei személyes helyzetére utal. Művelődési programja kidolgozásához a Ratio Educationistól kapott közvetlen ösztönzést, hogy aztán oly sajátos és magyar szempontú kultúrpolitikai koncepcióvá fejlessze, mely egyben felelet is volt a Ratio Educationisra. A Jámbor szándék már nem kapcsolható ily közvetlenül a forrongó tanügyhöz.
Legújabban kiderült, hogy Bessenyeinek kapcsolatai voltak a hessen-homburgi gróf által 1775-ben alapított Société Patriotique de Hesse-Hombourgral. A felvilágosult tudomány nemzetközi eszmecseréjét szorgalmazó társaság szervezője, N. H. Paradis francia nyelvtanár és író 1779-ben Bécsben már egy magyar filiálé megalakítását tervezte. A helyzet itthon is érett volt tudós patrióta társaság létesítésére, ezért Bessenyei elindította a szervezkedést, s a homburgi gróf titkárának, J. H. Armbrusternek meg is küldte (Ányos kezeírásában) a magyar tagok jegyzékét. Bessenyei megkapta ugyan (1779. augusztus 23-i kelettel) a jóváhagyást és az alapszabályokat, de a katolizálásával kapcsolatos személyes gondjai s betegeskedése hátráltatták az ügy továbbfejlesztésében. Sokat ígérő homburgi levelezése 1780-ban megszakadt, A társaságnak rajta kívül Orczy Lőrinc (elnökként), Ányos, Horányi Elek {38.} Rácz Sámuel és mások lettek volna a tagjai. Céljául a szépirodalom felvirágoztatása mellett a műszaki tudományok, az ipar s a földművelés előmozdítását jelölték meg. A társaságkötésből semmi sem lett; tervezetüket Bessenyei nyilván a Jámbor szándékban használta fel (amely rokon lehet a homburgi alapszabály-szöveggel is).
A három egymással összefüggő művet számos olyan gondolat hatja át, melyek közül bármelyik elvi kiindulópontja lehetne Bessenyei kulturális programjának. A Magyarság riadó a magyar nyelv érdekében, melyet Bessenyei mint az egész nép művelődésének eszközét kíván kiművelni; a Magyar néző főtémája az újítás, a változás szükségszerűségének bizonyítása; de sem az egyik, sem a másik elv, sem a nyelvé, sem az újításé nem öncélú Bessenyei gondolatrendszerében: egyaránt alárendeltek egy legfőbb célnak. Ez a Jámbor szándékból derül ki legvilágosabban, mely az említett elveket a programszerűen összeállított gondolati összefüggések megfelelő helyére illeszti be.
Az első s legfőbb gondolat "az ország boldogsága". A Pope-tól s az osztrák államelmélettől megtanult s korábbi műveiben már önállóan alkalmazott "közboldogság", "közjó" vagy "Allgemeine Wohlfahrt" jelszava ez, mely egyetemes érvényű s az egész felvilágosodásra jellemző alapelv, noha Martini és Sonnenfels tanai elsősorban az abszolút monarchia koncepciójának megfelelően értelmezték. Az ő felfogásuktól azonban Bessenyei fokozatosan eltér. "Az ország boldogságának egyik legfőbb eszköze a tudomány." E második lépéssel sem a nyelvhez vagy az irodalomhoz jutunk, hanem a felvilágosodás racionalizmusának megfelelő tudás-elvhez, a megismeréséhez, mely megvilágosítja a hozzá nem értő, tudatlan vagy babonától elhomályosult elméket s elindítja őket boldogulásuk útján.
"Ez – ti. a tudomány – mentől közönségesebb a lakosok között, az ország is annál boldogabb." E harmadik lépéssel Bessenyei többet mond, mint a Voltaire-től vagy az osztrák államtantól is javallt tudományterjesztés szűkebbre szabott programja: nem zárja le a tudományterjesztés határait a nép előtt, hanem szélesre nyitja kapuit és nem köti funkcióját az államforma vagy az uralkodó, az egyház vagy a vallás elveinek népszerűsítéséhez. Bessenyei tendenciája demokratikusabb.
E harmadik lépés szoros következménye az anyanyelven történő tudományterjesztés. "A tudománynak kulcsa a nyelv ..." folytatja Bessenyei, s ezzel még nem mond többet, mint amennyit már La Bruyère leírt a Les Caractéres-ben: "Les langues sont la clef ou l'entrée des sciences"; csakhogy Bessenyei nem úgy következtet tovább, ahogy La Bruyère után a legtöbb francia s német, hanem így, ezzel a még inkább kivilágló demokratikus tendenciával: "... még pedig a számosabb részre nézve, amelynek sok nyelvek tanulásában módja nincs, minden országnak született nyelve. Ennek tekélletességre való vitele tehát legelső dolga légyen annak a nemzetnek, amely a maga lakosai között a tudományokat terjeszteni s ezek által amazoknak boldogságokat munkálkodni kívánja."
Az anyanyelv használata megköveteli az anyanyelv "tekélletességre vitelé"-t. Mert: "Valamint a tudományok, úgy a nyelvek is apródonként jutottak a tekélletességre ... Az emberi életnek sokféle szükségei ... a tapasztalás mindenkor újabb-újabb találmányokat szültek, amelyeknek azelőtt se hirek, {39.} se nyomok nem volt. Mindezeknek az új találmányoknak, természeti s elmebéli új dolgoknak, új eszközöknek, új hivatalokat, új rendtartásokat, és ezeknek ismét új neveket kellett szükségesképen találni. Igy öregbedett a nyelv a tudománnyal együtt, és ennyire egybe vagyon kötve a kettő minden országnak számosabb részére nézve."
Ha a tudományterjesztés első követelménye az anyanyelv használata volt a cél érdekében, második követelménye a nyelvnek a dolgok változásához, tehát nem kevésbé a tudományok változásához való igazítása. Anyanyelv és változás: íme így helyeződik el a program logikus gondolatmenetében az, amit Bessenyei a Magyarságban s a Magyar nézőben már előbb, külön-külön kidolgozott.
A logikai menet a legfelsőbb céltól az eszközökig ez: a közboldogság elérésére egyik legfőbb eszköz a tudomány, a tudományt elterjeszteni mennél szélesebben csak anyanyelven lehet, ámde az anyanyelvet hozzá kell igazítani az idők, a dolgok, a tudományok változásához, a gondolat (= tudomány) és közlés (= nyelv) nem választható el egymástól a szüntelen fejlődés, átalakulás folyamatában. Így a nyelv s irodalom tulajdonképpen eszköz: az ország boldogságának s az ezt megvalósítani hivatott tudományterjesztésnek szolgálatában áll. Ezért Bessenyei nyelvi programja több, mint irodalmi fogantatású: egy szélesebb művelődési koncepció része; de éppen ebből következik logikailag cáfolhatatlanul a nyelv és az irodalom megújításának követelménye.
A Magyarságban a program nyelvi vonatkozásait fejti ki, szenvedélyes, felriasztó hangon. "Valljuk meg" – kezdi röpiratát elcsodálkozó megdöbbenéssel: épp akkor, amikor napnál világosabb, hogy a nemzeti nyelv uralomra jutása a nemzetek fennmaradásának feltételei közé tartozik, mi – "nagyon megszűkültünk a magyarságba". Íme hát az első törvény: "Minden nemzet a maga nyelvén lett tudóssá, de idegenen sohasem." Ezzel a nemességnek oly kedves latint is félreveti mint a nemzetté alakulás akadályát. Másodszor a gyakorlat kényszerítő erejével agitál (mint nagy röpiratíró elődje, Zrínyi is): életünk maga is a magyar nyelv használatára szorít rá. "Míg a jobbágyok magyarul szólnak, addig az uraknak sem lehet a magyarságot elfelejteni." Íme tehát a második parancs: ha már "kénytelenek vagyunk nyelvünket megtartani", "tisztítsuk ki", és "dolgozzunk előmenetelünkön".
Amikor Bessenyei "egy egész nemzet"-ről ír, túllép kora nemesi szemléletén, a nyelvileg meghatározott nemzetbe a parasztságot is beleérti. Felvilágosult nemzetfogalmában a nyelv a nemzet ismérve; Bessenyei a nyelvet nem rendeli alá az állam fogalmának. Az állam hivatalos tanaitól való elszakadása különben a Jámbor szándék ama soraiban is megnyilvánul, melyekben "az Udvarnak s a tekintetes hazának" kulturális-nevelői "rendeléseit" nem kárhoztatja ugyan, de nyomatékosan hangsúlyozza, hogy e "rendelések" a magyar nyelv "tekélletességre való vitele" nélkül nem elégségesek.
A Magyarságban már a nyelvújítás bizonyos elveit is megpendíti: "alkalmatossá" vagyis pontosan kifejezővé kell tenni nyelvünket akár idegen szavakkal is, s ugyanakkor saját munkáira hivatkozva meri állítani nyelvünk "édességét, méltóságát, mélységét".
Az irodalomról is szól a Magyarságban; a tragédia és a komédia klasszicista mintáinak követését ajánlja, és kemény szavakkal ítéli el azt az olvasó {40.} és "literátus" közönséget, amely csak a szentírásról és a Corpus Jurisról akar tudni. A Pontyival való megnevettetés példája talán éppen a Pontyi-féle közönségről jutott eszébe.
A röpirat végén a Budára helyezett egyetemtől vár nyelvfejlesztő, irodalomnemesítő munkát, s elszánja magát az üldöztetett újítók sorsára: "csak kell mégis mindenütt ollyanoknak lenni, kik magokat a közügyért ideig mocskoltassák és azokat szolgálják, kik abba hívek és ártatlanok."
A Magyar nézőben – címében az angol Spectator fordítása – az újítás szükségszerűségéről s tulajdonképpeni irodalmi programjáról ír. Tételei: a világon minden változóban van, a változást megállítani nem lehet, és minden az ellentétek harca, összecsapása útján alakul ki. Ezt szűri le az egyetemes és a magyar történelemből, a vallástörténeti változások tanulságaiból. Sürgeti az új, világi magyar irodalom megteremtését. Elveti az "áhitatos" magyarságot, mely miatt "még magyarul profánus írók nem is voltak", pedig "mi világi írók a szerint nem mehetünk". A múlt nyomasztó elveitől és irodalmának szinte az egészétől (de Tinódi, Koháry, Zrínyi és Gyöngyösi kivételével) el kell szakadnunk, induljunk meg "a nagy világ után", kövessük az angol és francia írókat, fordítsunk minél többet műveikből – csak így, a felvilágosult nyugat irodalmi műveltségének átültetésével tudjuk megteremteni az új, világi tartalmú magyar irodalmat.
Bessenyei irodalmi programjában tehát nem merül fel az eredetiség elve, széles körű fordítás-irodalmi program ez, melynek három alapkövetelménye az anyanyelvűség, a világiság és az alárendelt tudományosság mellett az ismeretterjesztés feladatát is vállaló szépirodalom. Irodalmi példái, az "utile et dulce" tanának elfogadása, az irodalomnak szánt tanító funkció világosan mutatják, hogy ez az irodalmi program a klasszicizmus stílusirányzatát ismerte el a költői ábrázolás szabályrendszereként. A Jámbor szándékban ezt így fogalmazta meg: "És minthogy a versírásnak célja az, hogy a maga kedveltetésével az előadott igazságokat érthetőkké, s mindenekelőtt kellemetesekké tegye; azon is kell a poétának mindenkor igyekezni, hogy a bévett szókon kívül másokkal ne éljen ...". A demokratikus tanító célzat egybevág a klasszicizmus világosságra, objektivitásra törekvő stíluskövetelményével; Bessenyei klasszicizmusa azonban éppenséggel nem szűk kört, nem csupán művelt társaságbelieket kívánt magának közönségként. Ezért is tapasztalunk bizonyos ingadozást, hullámzást klasszicista normáinak megvalósításában.
A Jámbor szándék a felállítandó "Tudós Magyar Társaság" vagyis Akadémia hasznairól, munkáiról, rendtartásáról is szól. Szembeötlő s egyezik Bessenyei eddig vallott elveivel, hogy a legfőbb hasznot abban látja, hogy "a tudomány az ország minden rendű lakóira kiterjed ... A legegyügyübb rendű és sorsú emberek is a maguk elmebeli tehetségeket az emberi társaság javára fordíthatnák. Ó! mely sok talentomok hevernek most a porban, amelyek ha született nyelveken formáltathattak volna, a hazának boldogságát nagyobb mértékben nevelhetnék. Azt mondják a politikusok, hogy az ország boldogsága a népnek sokaságától függ. De mit használ az a sok, ha vagy mind szegény, vagy nagyobb rész tudatlan? A szegénység és a tudatlanság egy húron pendül." Tudomány és mesterségbeli könyveknek, lexikonoknak s grammatikáknak készítéséről s kiadásáról kell tehát gondos-{41.}kodnia az Akadémiának, segítenie a természettudomány s a "kézi mesterségek" históriájának széles körű, a külföldi eredményeket is hasznosító oktatását.
Bessenyei akadémiai tervezete francia minta nyomán készült, de a hazai viszonyokhoz alkalmazott program erős eredetiségével. Bessenyei a főrendektől várta – mint legvagyonosabbaktól – az intézmény megvalósítását. Valláskülönbség nélkül válogatná össze tagjait, és, tekintettel a magyar nyelvjárások különbségeire, "az országnak minden nevezetesebb részeiből."
| Vígjátékai | TARTALOM | A holmi |