A holmi

E pályaszakasz legterjedelmesebb – csaknem négyszáz lapos – műve A holmi (1779, Bécs). A cím vegyes tartalmú kötetet jelent, hol-mi-t. Ez a könyv megmutatja Bessenyei egész életművének, gondolkozásának s nagyon megnyerő emberi egyéniségének minden oldalát, összegezi mindazt, amit eddig csak külön-külön, eltérő funkciójú könyvekben vagy füzetekben tanulmányozhattunk. Legelől ismeretelméleti – tehát filozófiai – és lélektani fejtegetések állnak esszészerű formában, aminek akkoriban többnyire a Jegyzés műfaji elnevezést adták. Másik kiemelkedő témaköre a saját hivatására, "felébredésére" vonatkozó pompás dialógusokban jelölhető meg (Bessenyei György és a lelke, három "beszéd" vagyis beszélgetés ő és lelke között, a XX. részben). Volt már egy korábbi ilyen dialógusa is (a Bessenyei György társaságában jelent meg 1777-ben), a Bessenyei a szívével, melyet lírai röpte, enyelgő kedvessége, a hivatás komolyságát is körülrepdeső játékossága Bessenyei egyik legszebb prózai darabjává tett. Most, A holmiban a hivatás vállalásának kötelessége az emberiség feltétlen haladásáról szóló súlyos dialógusban tisztázódik, egy ötlet keretében: a Lélek fokozatosan felrázza az aludni kívánó Bessenyeit, aki aztán aláveti magát a Lélek parancsának s elkezd írni: de mily sebesen diktál a Lélek, nyargalnia kell utána, betűit is csúnyán veti a nagy sietésben ...

E két ölelkező főtéma – filozófia és írói hivatás – mellett, velük többé-kevésbé összefonódva a nevelésnek (felvilágosító munkának), a társadalomelméletnek, a történettudománynak s az irodalomnak, sőt az irodalmi kritikának témái sorakoznak, gazdag képet adva az érett Bessenyei műveltségéről s írói tehetségéről.

Bessenyei közelebb került a materializmushoz, mint eddig; Holbachot is fordít most és Locke szenzualista felfogását fogadja el az ismeretelméletben. Elutasítja isten velünk született eszméjének tanát, vallja az örökké fennálló egyetemes anyag elvét, a világegyetem anyagiságát, és alaptörvénynek tekinti a szüntelen mozgást, elbomlást és újjászületést. Mégsem jut túl Párméniójának, filozófusának riadt, nyugtalankodó magatartásán.

Mély, szenvedélyes hazaszeretete olyan mondatokat ad ajkára, amilyeneket előtte csak a kuruckor nagyjaitól hallottunk s utána először majd Kölcseytől. "E szó, hazafiúság, oly kötelességet tészeti, mely alól a világon semminemű dolog, ok, idő, alkalmatosság fel nem szabadíthat ..." Nemesi szemléletű, de nem kirekesztő jellegű patriotizmust hirdet, most is, mint ahogy már a Magyarságban "egy egész nemzet"-ről írt. Bessenyei a paraszt hathatós {42.} védelmében látja "a legjobb törvény vagy uralkodás módját". Milyen erővel korholja a gonosz nemesembert s emeli ki vele szemben a parasztember értékét! De feltűnnek nemesi korlátai is: "Szükséges azonban a paraszti rendet szoros fenyíték és törvény alatt tartani, mert ha felkél ... nincsen olyan kegyetlen vad ..." A parasztmozgalmaktól való félelem ott bujkál a jobbágyvédelemről szóló sorai mögött (Dózsa példáját riadtan idézi).

Mint legigazibb felvilágosult írónk, lelke egész szenvedélyével veti bizalmát a műveltségbe, melynek elterjedése meg fogja változtatni a fennálló helyzetet, el fogja törölni a bajokat. A nevelésről, az iskoláról szóló kis tanulmányai A holmi legfényesebb lapjai közé tartoznak. Találékonyan küzd a babona, a tudatlanság ellen, a népi észjárást is fölhasználja érvelésében, hogy elűzze a falusi képzeletből a boszorkányt s a kanördögöt.

Irodalmi – de még inkább tudománynépszerűsítő – programjának legfontosabb alapelveivel itt is találkozunk, az anyanyelven írás és az Akadémia gondja e művéből sem hiányzik. Pennacsata című kis írásában a kritika jogát s az irodalmi viták hasznát hirdeti: "Atyámfiai, író barátim, támadjatok reám pennával, magyar könyvekkel! – mondjátok: nincs eszem ... mind örömmel fogadom, csak cáfoljatok több elmével, magyarsággal mint én írtam." Marcus Aureliustól, Epiktétosztól kezdve Bornemiszán, Gyöngyösül át a modern írókig, Montesquieu-ig, s Voltaire-ig ismerteti kedvenceit, közli próbafordításait, szabályszerű irodalmi (de főleg nyelvi érdekű) kritikát ír A ki fordított magyar Svédi Grófné címmel Sándor István fordításáról, melyben a nyelvi ficamok, a magyartalanságok ellen tiltakozik és bár nem fogadja el Faludinak, Molnár Jánosnak irányát (a felvilágosult erkölcs elleni tendenciájukat), nyelvük szépsége miatt "becsületes magyar íróknak" nevezi őket. Kisebb kritikái szólnak még Dugonicsról, Hallerről stb. Bessenyei tehát az újkori magyar irodalomkritika elindítója.

A jövő építésének programját Bessenyei A holmiban szélesebb távlatba állítja, mint eddigi műveiben. Már "egy országnak közönséges", vagyis mindenre kiható "felemelkedéséről álmodozik". "Az hát első kötelesség ... arrul kell elmélkedni, mi módon légyen egy nemzet bölcs és gazdag. Van-é nagy tudományokra utja? Virágzik-é benne minden kézimesterség; és talált-é oly részeket, melyeken terméseit, kelleti felett való vagyonait a szomszéd nemzeteknél eladván, kincsét kebelében szaporíthassa ..." Ez a fődolog szemében, az ország önálló gazdagodását követeli, a király és a nemzet közötti "szerződés" tiszteletben tartását.

Vannak teljesen szubjektív elmefuttatások, búsongások is A holmiban (Veneri, XIII. rész; Anglus Jungnak 19dik Éjtszakája, XLIII.). Ezeknek már-már a romantika felé mutató, hangulatos stíluselemeit majd a Tariménesben fogja továbbfejleszteni; e kései nagy művének bizonyos motívumai (főleg a tájképek, a vad természet és a civilizáció ellentéte) már itt kialakultak.

Bessenyei éppen pályája csúcsán ütközött össze protestáns felekezetével, s ekkor felrémlett előtte, hogy anyagi támasz híján vidékre kell visszahúzódnia. Inkább kétségbeesett lépésre szánta el magát: áttért a katolikus hitre (1779). A királynő kegyét akarta ezzel biztosítani, hogy módot találjon a bécsi élet folytatására, melyet birtokai jövedelméből nem fedezhetett. Dac is vezette: hitfelei viselkedésére kívánt válaszolni. Vallásos meggyőződés {43.} nem lehetett tettének oka, hiszen megvetette a papokat, s deista világképében erős volt a materialista tendencia. "Minden vallásnak egy a valósága, csak szokásokban különbözik" – hirdette, s egyikben sem hitt jobban, mint a másikban. Áttérését hamar meg is bánta, s a szégyenérzet sohasem hagyta el többé.

Az áttéréssel valóban sikerült két évvel meghosszabbítania bécsi tartózkodását. Mária Terézia kinevezte "megtért" alattvalóját az udvari könyvtár címzetes őrévé, jelentős összegű évdíjjal. És ha csak két évvel tartott is tovább Bessenyei bécsi korszaka, e két évnek köszönhetjük a Jámbor szándékot.

Az új uralkodó, II. József azonban elfordult tőle, kegydíját megvonta. Barátai elhagyták. A teréziánus éra véget ért. Utolsó kísérletként borkereskedésre adta magát; óriási adóssággal a nyakában hagyta abba. Távollétében fivérei igyekeztek elzálogosítani birtokait, vagy rátenni kezüket a jövedelmekre. Nem volt mást tennie, mint hazatérni.