{504.} 61. JÓSIKA MIKLÓS (1794–1865)

FEJEZETEK

1794. április 28-án született, régi erdélyi bárói családból. Kolozsvárt tanult, majd 1811-ben katonának állt. Részt vett a napóleoni háborúkban; Párizsban is járt. 1815-ben, a bécsi kongresszus idején az osztrák fővárosban tartózkodott s a katonatisztek fényűző életét folytatta, de művelődött is. Ekkor mutatta irodalmi szándékai első jeleit: három drámáját átnyújtotta Raimund osztrák színműírónak, de a minden bizonnyal kedvezőtlen vélemény után megsemmisítette kéziratait. Miután megházasodott, a Szabolcs megyei Napkoron kezdett gazdálkodni, majd visszaköltözött Erdélybe. Viszonylag későn vált íróvá. Először költeményekkel lépett fel, F. Marosközi Gábor álnév alatt, a Felsőmagyarországi Minervában. A reformküzdelmek, nevezetesen az erdélyi országgyűlés összehívását megelőző politikai csatározások a közélet terére vonták; lelkesedett Wesselényi Miklós eszméiért, s maga is hozzájárult népszerűsítésükhöz Irány és Vázolatok című politikai röpirataival (1835). Nyomtatásban megjelent első regénye, az Abafi (1836), meghozta számára a sikert; ettől kezdve szinte ontja a regényeket, s továbbra is részt vesz kora politikai harcaiban. A szabadságharc alatt Kossuth híve, a Honvédelmi Bizottmány tagja.

A világosi fegyverletétel után emigrációba vonult, s többé nem is tért vissza hazájába. A távollétében halálra ítélt író nehezen szerezte meg kenyerét lipcsei, majd brüsszeli tartózkodása alatt. Mindvégig ragaszkodott a nemzeti függetlenség eszméjéhez és részt vett az emigráció mozgalmaiban. 1865. február 27-én halt meg. Hatalmas utat járt be: a mulatozó, társaságbeli főnemes szerzői jövedelmeiből élő író lett, s az önkény ellen tiltakozó emigránsként fejezte be életét.