Csató Pál (1804–1841)

A reformkori novellairodalom egyik legígéretesebb tehetsége. Elszegényedett székely nemesi családból származott, apja uradalmi tiszttartó volt. Csató Pál papnövendék lett, majd jogász, később nevelősködéssel és újságírással kereste kenyerét. Kezdetben Bajza pártfogása alatt próbált érvényesülni, s egy ideig a Tudománytár szerkesztője volt. Később a reakciós pozsonyi Hírnökhöz szegődött és éles támadásokat intézett az Athenaeum haladó írói köre, elsősorban Bajza ellen, s denunciálta Kazinczy Gáborék radikális törekvéseit.

Első írásai 1829-ben láttak napvilágot a Koszorúban. Akadémiai babérokra is pályázván, dolgozatot írt a neveléstan köréből a Tudományos Gyűjtemény számára (Az elementáris oktatásnak nevelésbeli principiumjai, 1830). Díjat nyert egy nyelvészeti tárgyú tanulmányával: A magyar nyelvbeli ragasztékok és szóképzők (1834). Mint műfordító is figyelemre méltó: lefordította Béranger néhány versét és Victor Hugo Angelóját.

Eredeti írói alkotásai vígjátékok és elbeszélések. Könnyed színjátékait franciás szellemességgel bonyolított cselekmény jellemzi. A francia vaudeville magyar változatát próbálta megteremteni a Tolvaj című dalos bohózatában (1841). Legnagyobb színpadi sikerét Fiatal házasok című vígjátékával aratta, melyet a budai színház mutatott be 1837-ben, majd a pesti színház is műsorán {512.} tartott. Színművei legfőbb erénye az, amit Csató "csinosb társalkodási nyelv"-nek nevezett. Darabjaiban bálozó szép kisasszonyok, elménckedő, parlagiasságtól ment gavallérok forgolódnak; Csató a valóság új területét hódította meg a művészi ábrázolás számára.

Első novellája az Aurorában jelent meg 1834-ben. A könnyed elbeszélő modor, a jó környezetrajz, az elegáns stílus teszi értékessé a Boldog szerető című novelláját. Többnyire a franciákat követi, anélkül, hogy epigonjukká válnék. Radnóti Miklós szerint a Boldog szerető "valóságos stílusforradalom e korban. Így kezdi: "... de Juliska hirtelen megfordult, kipattant az ajtón, haragosan becsapta azt, beszökött szobájába, magára csuká ezt, bedőlt karszékébe, ölébe szorítá két kövér, sima karját, s elkezdett keservesen sírni és panaszkodni. – Oh Istenem! oh én Istenem, oh átkozott csalfa kis fiskális! engemet így megcsalni, így rászedni! ki hitte volna, hogy engem így megcsal! elmegy, elmegy! Most mondta, hogy elmegy. S minek megy el? oh, hiszen tudom én jól, minek, mert asszonyt hoz a házhoz és énrajtam kiad ..." Szerelemmel nem jó játszani című novelláját Toldy így dicsérte meg: "... az ő kezében elveszti a nyelv minden feszességét, göröngyösségét, egyszínűségét, és sima, hajlékony, változatos és gazdag leszen." Elbeszéléseinek jellemző példája az Egy nap Szliácson (1834), melynek hőse egy divatos fürdőhelyen tartózkodik, s életébe egy titokzatos fiatal özvegy hoz könnyen kitalálható változatosságot. A három pohár (1835) ugyancsak fürdőhelyen – a "társasági" novellák Európa-szerte kedvelt színterén – játszódik: három csattanós történetből álló keretes elbeszélés. Értékesebb ezeknél A phantasta című elbeszélés, amelyben egy modern gazdasági terveket hangoztató ifjú elnyeri a társadalmi rangban felette álló leány kezét. Ebből a történetből Széchenyi elvei olvashatók ki, akinek eszméit egy időben Csató lelkesen vallotta.

Csató Pál nevét beárnyékolták rosszízű irodalmi vitái, de alkotásai értékesebbek irodalmi-közéleti szereplésénél: a megújhodó magyar széppróza tehetséges művelője volt.