Az "egyezményes filozófia"

Az egyezményes filozófia kidolgozása Hetényi János (1786–1853), majd Szontagh Gusztáv nevéhez fűződik. Hetényi református lelkész, Szontagh kvietált katonatiszt volt: egyik sem hivatásos filozófus. A kezdeményező szerep Hetényié. Filozófiája kidolgozására az adta az indítékot, hogy az Akadémia 1831-ben pályázatot hirdetett egy olyan értekezésre, mely filozófiai kultúránk történetét ismertetné s e tudomány terén való hátramaradottságunk okait fejtegetné. Hetényi erre megírta A magyar philosophia {546.} történetírásának alaprajza című értekezését (1837). E művében már említést tesz filozófiai nézeteiről, majd 1841-ben módszeresen is kifejti filozófiai elveit Az ész és philosophia fölségéről című székfoglalójában.

Hetényi abból indult ki, hogy a filozófiának tökéletes egyezményben kell lennie az ésszel és élettel. A filozófia köre az életé, legfőbb célja tehát az élet szépítése. Kant, Fichte, Schelling s Hegel tanait azért veti meg, mert szemlélődnek, mert elvonnak a gyakorlati tevékenységtől, az élet szépítésétől. A filozófia célja szerinte az egyéni és társadalmi élet széppé tétele a harmónia segítségével. Ezt a harmóniát főleg a gyakorlati életben tartja megvalósíthatónak, de voltaképp az egész mindenséget, az anyagi és szellemi világot egyaránt a harmónia elve alapján magyarázza. A filozófia feladata eszerint az abszolút harmónia keresése az élet összes területén, hiszen a józan ész mindenütt egyezményt és egységet létesít. A mindenségben levő egyezmény csak az ész által lesz bennünk tudatossá. S az ész a nagy mindenségben felismert egyezményt az Énnek életviszonyaiban megvalósítani igyekszik. "Ész, élet, egyezmény" – ez Hetényi filozófiájának hármas jelszava. Az emberi lélekben egyezményvágy él, ezt kell kiművelnünk. A társadalmi életben is egyezményt kell létrehozni a szabad fejlődés és a rend között. Szabad fejlődést kell biztosítani a társadalmi erőknek s rendet kell teremteni az erők divergens tevékenysége közt.

Ennek az okfejtésnek a harmincas évek végén és a negyvenes évek elején nagy hatása volt a nemesi értelmiségre. Hetényi ugyanis filozófiai alátámasztását adta Széchenyi elgondolásainak, a nemesi reformpolitikának. Idegenkedve utasítja el a hegelianizmust: egyrészt szemlélődő, spekulatív, gyakorlattól idegen jellege, másrészt az ellentétek harcának elve miatt, mely a hazai reformpolitikával össze nem egyeztethető.

Rendszerének folytatója, Szontagh Gusztáv már a harmincas években gúnyosan hadakozott a hegeliánusok ellen. A német szemlélődő filozófia szerinte nem törődik a valóságos élet problémáival, helyette az élethez kell fordulni, a magyar világ a szemlélődést nem kedveli. Szontagh célja az volt, hogy tanaival elvonja a magyar nemesi értelmiséget a dialektikától, az ellentétek forradalmasító gondolatától. Széchenyi és Kossuth vitája idején Széchenyit támogatta Kossuthtal szemben.

Szontagh két terjedelmes könyvben fejtette ki az egyezményes filozófia elveit. Az elsőben, melynek címe Propylaeumok a magyar philosophiához (1839), a filozófiának mint tudománynak alapelveit rendszerezte: elsőnek foglalta össze magyar nyelven. Egyszersmind a filozófiai iskolák, áramlatok összehasonlító kritikáját nyújtotta. Gondolkodása utilitarisztikus: a gyakorlati észnek ad elsőséget az elmélettel szemben. A döntő világnézeti kérdésekben dualista; egyaránt a megismerés forrásának tekinti az érzéki tapasztalatot és az elvonatkoztató észt. A valót szerinte egyeztetni kell az eszményivel, az érzékelést az ésszel, a tapasztalást a szemlélődéssel. Mindenképp egyezményre törekszik a valóság különféle oldalai között, rendszerét is ennek alapján nevezi "synthetismus"-nak.

Új vonás rendszerében, hogy Szontagh határozottan magyar filozófiát akart létrehozni: nemzeti bölcseletet, sajátszerűen hazait, mely minden más nemzet filozófiájától különbözik. Ez a célkitűzés az egyike a bölcselete alapjait meghatározó három követelménynek: a filozófia legyen érthető, nemzeti, életre-{547.}való. Mindezt a filozófiai nacionalizmust azzal a lapos érvvel indokolja, hogy "hazánk földe dél és éjszak közt a középvonalon terül el, s nemzetünk szellemében az érzékiség és ész közt ritka egyensúly található".

Élénk visszhangot keltett ez a mű, félév alatt ötszáz példányban kelt el, s az első kiadás teljesen elfogyott. A siker láttán határozta el Szontagh, hogy rendszerét a társadalmi kérdésekre is kidolgozza. Propylaeumok a társasági philosophiához tekintettel hazánk viszonyaira (1843) című könyvében a forradalom elől hátráló Széchenyi hívének mutatkozik. Szontagh az egyezmény elvét alkalmazza a politikában. Három társadalmi rendszert különböztet meg: az állandóság, a forradalom és a reform rendszerét. Az utóbbit vallja magáénak: ez az "igazi közép". Vallási téren ugyancsak három rendszert lát: katolicizmust, racionalizmust és protestantizmust. Itt is a harmadikat fogadja el: ez dualista, ez egyezteti össze az előző kettőt. A forradalmat Szontagh elutasítja, csak a békés, "törvényes" úton való fejlődést helyesli. "Elve: – írja könyvében – előre s hátra pillantó, fokonkénti, a fennállónak s eszmének szükségeit egyaránt méltató haladás, békés törvényes úton."

A második Propylaeum Toldalékában az időszerű hazai kérdésekről fejti ki mondanivalóját. Szontagh szerint Ausztriával való összeköttetésünk elmaradottságunk miatt szükségszerű. A politikai jogokat kiterjeszteni kívánja, de vagyoni cenzushoz kötné, nehogy "póruralkodás" következzék be. Kossuth elveit, az "ábrándozó szabadelműséget" Szontagh veszélyeseknek tartja.

1848 küzdelmeitől Hetényi is, Szontagh is távol tartotta magát. Szontagh különben az ötvenes években még egyszer összefoglalta nézeteit. A magyar egyezményes philosophia ügye, rendszere, módszere és eredményei (1855) című füzetében történeti vázlatát adta az egyezményes filozófiának, melyet itt már a magyarság egyetlen lehetséges ideológiájának tüntetett fel. Mindenképp hazai előzményeket próbált felmutatni, noha az egyezményes tanokat (mint Hetényi is) többnyire a német neohumanisták, valamint Shaftesbury, Herder és főleg Krug gondolataiból merítette.

Az egyezményes filozófiát a leghatározottabban a Hegelt követő Erdélyi János cáfolta meg A hazai bölcsészet jelene (1857) című könyvében. Bebizonyította, hogy a filozófia lealacsonyodik, ha csak "produktív" igazságokkal foglalkozik. A bölcsészetben nem lehet nemzeti szín, hiszen olyan problematikával foglalkozik, mely egyetemes jellegű, mely minden embert érint.

Sem a magyar hegeliánusok, sem az egyezményesek nem voltak eredeti gondolkodók, csupán közvetítők, népszerűsítők. Az egyezményesek koncepciója a nemesség osztálytörekvéseinek igazolására szolgált; a hegeli filozófia, kivált a dialektika, a forradalmi ifjúság világnézetét formálta. Hegeli gondolatok (pl. a történetiség eszméje, a fejlődéselv, a hősi egyéniségek mint a világszellem érvényre juttatói) tűnnek majd fel a forradalmi demokraták, Petőfi, Vasvári és társaik írásaiban.