| Az 1841. évi korszakhatár | TARTALOM | Irodalom |
A magyar irodalom nagy korszaka következett el az 1840-es években. Vörösmarty lírai reneszánszát éli; az új irány képviselői, Petőfi és Arany s mellettük Tompa Mihály, a magyar költészet megújhodását küzdik ki a népiesség jegyében. Eötvös regényei a magyar kritikai realizmus első klasszikus alkotásai, s megjelenik az irodalom fórumán Jókai Mór és Kemény Zsigmond. Eötvös, Nagy Ignác, Teleki László, majd Szigligeti a magyar színjáték hagyományait folytatják sikeresen; Erdélyi János személyében az elméleti-filozófiai színvonalú kritika kap méltó képviselőt, s már hallatja hangját – egyelőre mint szépíró – a fiatal Gyulai Pál. Az Athenaeum megszűnése után az irodalmi élet újtípusú, mozgékonyabb közlönyei lesznek a divatlapok. Irodalompártoló és szervező tevékenységet fejt ki a Nemzeti Kör, mely Vörösmartyék asztaltársaságából fejlődött ki. Mind fontosabb szerepet tölt be, az Akadémia mellett, a Kisfaludy-Társaság, különösen pályázataival (a népiesség kérdésének kitűzése, Arany felfedezése). Egyre nagyobb és sikeresebb munkát végeztek a pesti nyomdászok és könyvkiadó-kereskedők (Hartleben, Geibel, Heckenast). A cenzúra szigora miatt azonban néhány fontos politikai mű csak külföldön jelenhetett meg; például Halléban látott napvilágot Irinyi Úti jegyzetei, Jenában adták ki Táncsicstól a Hunnia függetlenségét, Németországban jelentette meg Bajza az Ellenőr című zsebkönyvet.
Változik az irodalom képe, nemcsak a húszas, de a harmincas évekhez képest is. Vörösmarty életműve az objektív műnemektől a személyesebb líráig, a csak-nemzeti ihletésű érzelmektől a nemzeti és társadalmi indulatok és dilemmák költészetéig tágul. A líra mellett egyre nagyobb szerepet játszik a regény, s más prózai műfajok iránt is növekszik az érdeklődés (életképek, elbeszélés, útinapló stb.).
A nemzeti szellemű középnemesség, a polgári haladás hívei mellett a negyvenes években klasszikus ranggal jut szóhoz Petőfi költészetében, Arany Toldijában a nép is. A parasztság érdekeinek és ízlésének esztétikai kiteljesítése, a népi értelmiség radikális szemléletének irodalmi kifejezője az ő költészetük. Petőfi újdonsága az, hogy a költészet forradalmától a forradalom költészetéig terjedően teremtett plebejus lírát, népi alapon nemzeti irodalmat.
Irodalmunk közelebb került az élethez; ez a közeledés nemcsak írói magatartást jelent, hanem jelenti a valóság és az irodalom közt távolságot tartó klasszicizmus és retorika fokozatos háttérbe szorulását is. Jelentőségre tesz szert a témáját a jelenből merítő társasági színjáték; az eseményekre gyorsan reagáló prózai műfajok a politikai sajtón kívül is tért hódítanak. Az írói magatartás változása, a mű és valóság közvetlenebb kapcsolata mind a lírában, mind a prózában, mind pedig a színpadon nyelvi és stiláris következményekkel jár: az élőbeszéd nagy erővel nyomul be az irodalomba. Petőfi lírája felborítja a korábbi esztétikai normákat és konvenciókat. A romantikus bonyolultság, elvontság, pátosz esztétikai rendszerét kezdi visszaszorítani a tartalmas egyszerűség. Petőfi verseinek szerkezeti kiegyensúlyozottsága, nyelvi sallangtalansága, a bonyolult érzelmi állapotok egyszerű, természetes kimondása fordulatot hoz a magyar líra történetében. Petőfi a kifejezés egyszerűségét, természetességét nem a valóság egyszerűsítése révén éri el, éppen ellenkezőleg. Ő és legjobb írótársai {553.} egy feltörő, a valóságot forradalmian alakítani készülő társadalmi mozgás sodrásában fogalmazták meg világukat és önmagukat. Természetességük végső értelme: céljaik természetességének tudata.
Eszme-harcaik társadalmi háttere a sorsával elégedetlen parasztság volt, s az a művész-jogász-zsurnaliszta réteg, mely nehéz viszonyok között küzdött megélhetéséért, továbbá az ellenzéki hangulatú tanítók, tanárok, iparűzők, kistisztviselők, városi és megyei hivatalnokok. Nem jelentéktelen társadalmi erő ez, még ha tudjuk is, hogy elhibázott számítás volna, ha mindezeket a rétegeket az aktív ellenzék táborába sorolnánk. Fényes Elek 1842. évi statisztikájában mintegy tízezerre teszi az oktatók számát, ötezerre a magánügyvédekét, kétezerötszázra az orvosok, felcserek, gyógyszerárusok, ötvenhat és félezerre a kisebb-nagyobb tisztviselők számát. A mesteremberek rétege 125 569 fő. Természetesen ez még nem egységes politikai tábor. De mindezek a rétegek többé-kevésbé kényelmetlenül érezték magukat a feudalizmusban, s a negyvenes években kezdett kiválni belőlük egy aktív, hangadó elem, amely kész volt a külföldi demokratikus hatások befogadására, az irodalom és a politika demokratizálódásának, majd forradalmi fordulatának a támogatására.
A forradalmi demokratizmus csak 1846-ban vált el a nemesi liberalizmustól, reform-demokratizmustól, de képviselői még ekkor sem léptek fel pártalakító igénnyel. Megmaradtak a progressziónak abban a szélesebb táborában, melyet összekapcsolt a Bécs-ellenesség, az antifeudalizmus. Ami elválasztotta őket, az a jobbágykérdés megoldásának, az átalakulás jellegének eltérő megítélése volt. Sem teljes azonosulásra, sem teljes szakításra nem kerülhetett sor; Kossuth és a radikális demokratikus irányzat hívei között – minden vitájuk, elvi és személyes nézeteltéréseik ellenére – mindvégig fennállott a politikai kapcsolat.
Demokratikus mozzanatok már a negyvenes évek elején, sőt az előtt is jelentkeztek a liberalizmuson belül. A magyar liberalizmus korai szakaszára jellemző bizonyos megértés a nép ügye iránt. A nemzeti függetlenségi törekvés nemzeti összefogást kívánt, s a Bécs-ellenes nemzeti egység legjobb képviselőiben, a nemzeti gondolat legfelelősebb hordozóiban megvolt a demokratikus hajlandóság. Nem fordultak szembe osztályukkal, de számoltak a jobbágytömegek érdekeivel. Ennek nyomai megvannak már Kölcseynél s a negyvenes évek Vörösmartyjának verseiben. Eötvös fiatalkori érzelmes filantrópiájától eljutott A falu jegyzője és a Magyarország 1514-ben néppel rokonszenvező álláspontjáig, s ez több, mint a centralisták elvont "jogi forradalma". Az irodalom témakörének fokozatos demokratizálódása, a kifejezés egyszerűsödése, az irányzatosság igenlése a francia dráma körül kialakult vitában: mindez már a plebejus demokratizmus jelentkezése előtt jellemzi a magyar irodalmat. A magyar liberalizmusnak ezek a demokratikus vonásai éppúgy a sajátos magyar körülményekben gyökereznek, mint a magyar demokratizmus liberális "beütései", amelyektől úgyszólván csak Petőfi volt mentes, 1845 után.
Politikai viszonyaink korlátozottsága és a haladó osztályerők fejletlensége miatt a forradalmi demokratizmus legerősebben az irodalom területén kezdett kibontakozni, itt ütközött meg a reakcióval és kezdett elválni a liberalizmustól. Nem utolsósorban ez az oka annak, hogy a negyvenes években {554.} igen nagy szerepük volt az irodalmi vitáknak. Liberalizmus és konzervativizmus, liberalizmus és fontolva haladás, Kossuth és Széchenyi, Kossuth és a centralisták harca a politikai cselekvés, a politikai publicisztika síkján zajlott le. Demokratizmus és konzervativizmus küzdelme, demokratizmus és liberalizmus szétválása elsősorban az irodalom területén ment végbe. Ezeknek a vitáknak a kiindulópontja mindig az irodalom, és ha a polémiák mindinkább közelednek is a nyílt politikai harchoz, sőt 1848-ban az irodalom területéről a politikai cselekvésbe csapnak át, az irodalomtól sohasem szakadnak el.
A negyvenes években a demokratizmus kibontakozásának három hullámát figyelhetjük meg. Az első: az évtized elején felerősödő népdalkultusz- és elmélet; a második: a Tizek Társaságának megalakulása 1846-ban; a harmadik: Petőfi és a márciusi fiatalság 1848-as aktív politikai szerepe. E mozzanatok természetesen a jelenségek egész sorát képviselik. A népdalkultusz a liberalizmuson belül indul meg, de Petőfi új, népi hangja, irodalmi forradalmat támasztó egyszerűsége, verseinek demokratikus esztétikuma a plebejus demokratizmus első önálló – egyelőre még nem politikai jellegű és érdekű – megnyilatkozása. Petőfi pályakezdésével egyidőben lép fel Erdélyi János a népiesség teóriájával, amely – noha a későbbi változataiban sem tudta felölelni Petőfi költészeti forradalmának teljességét – lényeges pontokon találkozott Petőfi művészi gyakorlatával, s az elmélet általánosító erejével segítette megvalósulni a népiesség hegemóniáját. A Tizek Társaságának megalakulásában egész sor kormozzanat sűrűsödik össze. Petőfi lírájából az 1845–46. évi válság közben és után már felcsap a forradalmi demokratizmus hangja, Petőfi köre pedig már határozottabb politikai alapon alakul ki. A kör tagjainak irodalmi működését a demokratikus tendencia jellemzi, noha ez nem jelent teljes nézetazonosságot. A demokratizmus előretörését 1846-ban nemcsak a Tizek csoportosulása jelzi. Táncsicsnak ekkorra már egész sor műve megjelent, Lipcsében lát napvilágot 1847-ben Horárik könyve (Johann Horariks Kampf mit Hierarchie und Kirche in den Jahren 1841–1845), készül már Vasvári is: 1847-ben jelennek meg első történelmi tanulmányai. A 46-os politikai polarizáció mögött ott komorlik a galíciai parasztfelkelés: sürgető és eszméitető vagy riasztó és visszakoztató hatása végighullámzik a kor politikai és irodalmi életén. A demokratizmus kibontakozásának kísérő jelenségei 1845 és 47 között az irodalmi viták, elsősorban az irányköltészet 1847-ben megélénkült vitája, melyben Eötvös regénye, A falu jegyzője és Petőfi költészete, valamint Szigligeti Csikósa a támadások céltáblája. Az irányköltészet hívei nem késnek a visszavágással: Eötvös A falu jegyzőjében és Petőfiről írott méltatásában, Petőfi költemények sorozatában és a kötete elé tervezett előszóban védi meg s fejti ki álláspontját.
Messze vagyunk már attól a kortól, amelyben a megbénított politikai és irodalmi cselekvés helyett a nyelvi vitákban fejeződtek ki a magyar előrehaladás főkérdései. A negyvenes években nagy feladat hárult a politikai cselekvésre, a politikai vitákra a közgondolkodás alakításában. Ezzel összefonódva töltötte be közvélemény-irányító hivatását az irodalom és a színház. Ezzel a folyamattal párhuzamos zenei életünk magyarosodása is. Erkel otthagyja a pesti német színházat, megírja a Báthory Máriát, mely 1840-ben kerül színre nagy sikerrel. A Nemzeti Színház Erkel vezényletével hangversenyeket is rendez; a színház hangversenymestere Petőfi barátja, {555.} Rózsavölgyi Márk. 1844-ben bemutatják a Hunyadi Lászlót. Ugyanez év július 2-án adják elő Erkel szerzeményét Kölcsey Hymnusára; Egressy Béni megnyeri a Szózat zenéjére kitűzött pályázatot. Eördögh Károly Magyar dalnok címmel indít füzetsorozatot a magyar zenei kultúra terjesztésére a német zenei hegemónia ellenében. Nagy nemzeti lelkesedést kelt Liszt hangversenykörútja. Amikor 1840 januárjában Pesten hangversenyezett, magyar ruhába öltözve játszotta el a Rákóczi-indulót, aminek olyan hatása volt – Miss Pardoe feljegyzése szerint – hogy "szinte halottakat lehetett volna a tomboló lelkesedéssel feltámasztani". Lassabban bár, de megélénkül a képzőművészeti élet is. Pest-Budán 1840-től kezdve rendszeresen szerveznek kiállításokat; Trefort és Lukács Móric ösztönzésére megalakul a Pesti Műegylet; 1844-ben tervpályázatot írnak ki az országgyűlés pesti épületének megalkotására; a Nemzeti Múzeum igazgatójának, Kubinyi Ferencnek ügybuzgalmából 1845-ben létrejön a "Nemzeti Képcsarnokot létesítő egylet" (melynek tagjai közül "a magyar arisztokraták nagy része hiányzik"), s 1846. március 19-én megnyílik Pesten, a Nemzeti Múzeum épületében, az ország első nyilvános képtára. Pontosan jellemzik a kort a költő szavai: "... a szellem működött, | Lángolt a gondos ész, a szív remélt ..."
| Az 1841. évi korszakhatár | TARTALOM | Irodalom |