Filozófiai, lélektani és pedagógiai irodalom

A harmincas-negyvenes évek meghozták a filozófiai irodalom fellendülését. A korábbi fejezetekben már említett művek mellett figyelmet érdemel néhány további filozófiai szakmunka. 1834-ben jelent meg az Akadémia Philosophiai műszótára, majd a következő évben Almási Balogh Pál filozófiatörténeti munkája: Tudományos mívelődésünk története. Ezt megelőzte Péterfi Károlyé (1790–1873), a marosvásárhelyi kollégium tanáráé, ennek azonban csak első kötete jelent meg nyomtatásban (Filozófusok és filozófia históriája, Marosvásárhely, 1833). Nagyszabású, hatkötetes filozófiai kézikönyvet írt {583.} Purgstaller József (1806–1867), A bölcsészet elemei címmel, mely 1843-ban nagyjutalomban részesült.

A kor esztétikai irodalmát Kis János fordítással gyarapította (Blair Hugo rhetoricai és aestheticai leckéi, 1838). Purgstaller filozófiai kézikönyvének ötödik kötete A szépműtan vázlatát tartalmazza. A korszak végén kezdte meg esztétikai működését Greguss Ágost (1825–1882): A szépészet alapvonalai című munkája 1849-ben jelent meg. Greguss és Purgstaller műveinek felhasználásával írta meg Arany János nagykőrösi esztétikai előadásainak vázlatát.

A lélektani tanulmányokat, kapcsolatban a kor pedagógiai törekvéseivel, az Akadémia pályázat kiírásával igyekezett fellendíteni. A megkoszorúzott pályaművek (Hetényi János, Beke Kristóf és Wargha István munkái) 1844– 46-ban jelentek meg. 1848-ban Szabadkán eredeti felfogású magyar lélektani művet (Lélektan) adott ki Szárics Jenő, miután a cenzúra tilalma miatt két évig hevertetni volt kénytelen kéziratát.

A korszak nevelésügyi irodalma szoros kapcsolatban áll a haladó politikai törekvésekkel: felméri hazánk iskoláinak elmaradott állapotát, korszerű didaktikai reformokat javasol, és az alsó társadalmi osztályok felemelése érdekében sürgeti a népnevelést. Nemcsak pedagógusok, hanem írók, közéleti férfiak is előterjesztik nevelési reformterveiket. A külföldön utazók megismerkednek a fejlettebb európai országok nevelő intézményeivel, s ezek tanulságait igyekeznek itthon megvalósítani. Szemere Bertalan például lelkesen ír úti beszámolójában a porosz iskolarendszer eredményeiről, és amikor a forradalmi kormány minisztere lesz, azt tervezi, hogy pedagógus-küldöttséget indít tanulmányútra Németországba.

A népnevelés eszméjéhez azonban sok utópisztikus, sőt retrográd elképzelés is kapcsolódik. Vannak, akik a népnevelést a forradalom ellenszerének tartják, és kimondják a jelszót, hogy a népet csak azután lehet jogokban részesíteni, ha már kellőképpen kiművelődött, s ezzel a társadalmi felszabadítást a végtelenségig halasztani akarják. E nézetekkel szemben Irinyi József emelte fel szavát, kijelentve, hogy előbb kell a népnek a politikai jogokat megadni, mert a nép legjobb nevelője éppen a politikai szabadság. Irinyi vitatkozott Szemere Bertalannal is; szabadság hiányában kétes értékűnek tartotta a porosz iskolák eredményességét, s ebben a szellemben szólalt fel a 48-as parlament közoktatásügyi vitájában.

A korszak nagyszámú pedagógiai munkája közül Kunoss Endre műve (Alapvonatok a honi nevelés köréből, 1833) hasznos gyakorlati javaslataival, Ney Ferencé (A népnevelés hatása Magyarhon népeinek erkölcsiségére, 1848) politikai fejtegetéseivel tűnik ki. Ney Ferenc (1814–1889) a hazai kisdedóvás érdekében is tevékenykedett, hasonlóan Wargha Istvánhoz (1808–1876), aki 1843-ban a Terv a kisdedóvó-intézetek terjesztése iránt a két magyar hazában című röpiratot adta ki. Warga János (1804–1875) rendszeres didaktikai munkával (Vezérkönyv az elemi nevelésre és tanításra, 1837–1838) vett részt kora pedagógiai mozgalmaiban. Könyvét "vallási különbség nélkül minden tanítók számára" szánta, vagyis az egységes állampolgári nevelés eszméjének előfutára volt, annak az eszmének, melyet a 48-as népképviseleti parlament is csak félig-meddig akart megvalósítani.

Jellemzője a korszak pedagógiai törekvésének, hogy ekkor teremtődik meg hazánkban az ifjúsági, illetve gyermek-irodalom. Kis János kezdeményei {584.} után Döbrentei Gábor adja ki az első tulajdonképpeni gyermekkönyveket (Pali és Minka olvasni tanul; 1829, A kis Gyula könyve, 1829), melyeket a házi nevelés segédeszközeiül szánt, s melyekben egyszerű tudnivalókat, alapismereteket közölt színes kis olvasmányok keretében. A kis Gyula könyvét Vörösmarty elismerő kritikával illette. Döbrenteinél is nagyobb sikert aratott Bezerédi Amália (1804–1837) műve, a Flóri könyve (1836); számos kiadást ért meg, és különösen a szép színnyomatú képek kedveltették meg. Hasonló jellegű könyveket a negyvenes években Vajda Péter és Ney Ferenc készített. Vajda Péter Nemzeti Abéczéje (1842) hazafias szellemet és meglepően merész társadalmi gondolatokat oltott kis olvasói lelkébe.

A reformkorban erősödik meg a korszerű nőnevelés mozgalma. Karacs Ferenc rézmetsző felesége, Takács Éva (1779–1845) folytatott nevezetes polémiát ennek érdekében a Tudományos Gyűjtemény hasábjain, még a húszas években. Leánya, Karacs Teréz (1808–1892) hozta létre az első demokratikus szellemű leánynevelő intézetet Miskolcon (1846), melyben származásra való tekintet nélkül fogadott be növendékeket. Teleki Blanka (1806–1862) intézete elsősorban a nemesi családok leányainak hazafias nevelését igyekezett előmozdítani, olyan kitűnő tanárok közreműködésével, mint Vasvári Pál és Hanák János. A nőnevelés érdekében az írók közül is többen fölszólaltak, mint például Fáy András.

A negyvenes évek legnagyobb demokratikus szellemű pedagógusa Tavasi Lajos (1814–1877), Pestalozzi neveléstani elveinek hazai meghonosítója volt. Ő indította meg az első magyar pedagógiai folyóiratot a Nevelési Emléklapokat, 1846-ban. Tavasi, akinek gondolkodása közel állt a márciusi ifjakéhoz, a forradalom alatt a tanügy demokratizálásán fáradozott, kezdeményezője volt a tanügyi kongresszus összehívásának, s ott "egy közös nemzeti tanrendszer" és az oktatás államosítása mellett foglalt állást. Röpiratában (Tanoda és egyház, 1848) az egyház iskolaügyi befolyása ellen küzdött.