A reformkor és a romantika vonzásában

1813. szeptember 3-án született, Budán, nagybirtokos, aulikus családból. Mind apai, mind anyai rokonsága a bécsi udvart szolgálta. Apai nagyatyja, idősb Eötvös Ignác, egyike annak a hét királyi biztosnak, akik alkotmányellenes újoncozásukkal és adóbehajtási intézkedéseikkel váltak népszerűtlenekké az 1822–23. évek nemzeti ellenállása idején.

Anyai ágon a Lilien bárói család sarja volt Eötvös; a Lilien-nagyszülők Westfáliából erednek; a nagyapa osztrák lovaskapitány. Felesége révén az ő birtoka Ercsi, melyet fölvirágoztatott, s melyen unokája, Eötvös József fiatalsága legszebb éveit élte.

Ercsi, a Lilien-birtok, az angol mintájú, racionalizált, tőkésített nagybirtok egyik sikerült magyar megvalósulása. Eötvös családja tehát eljutott az agrárkapitalizmusig, a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet formájáig. Mit hozott magával Eötvös az agrárkapitalista környezetből? A hasznosság, a filantrópia elvei, melyek bizonyos mértékben jellemzik az agrár-kapitalizmus gondolkodásmódját, fellelhetők Eötvös korai korszakában, megtalálhatók első verseiben, tanulmányaiban, az írlandi szegénységről, a zsidók emancipációjáról írt műveiben s A karthausiban, A falu jegyzőjében is. "Azon {608.} országok polgárainak sorsa irigyelhető, kik honnokra tekintve magokat hasznosaknak érezhetik" – írja ifjúkori naplójában Eötvös.

Eltér azonban Eötvös álláspontja az agrárkapitalizmusétól a jobbágyság kérdésében. Igaz, ő is gyarapodónak kívánja a jobbágyot, s kései novelláiban virágzó telkű szántóvetőket szerepeltet. De ő nem a nagybirtok felvirágzásától reméli a jobbágyság "elégültségét", s nem a nagybirtokosok érdekei szerint kíván a nép helyzetén változtatni.

Eötvös haladó szemléletének kifejlődéséhez döntően járulhatott hozzá nevelőjének, Pruzsinszky Józsefnek hatása, aki a Martinovics-mozgalomban való részessége miatt szenvedett börtönbüntetést. Apja állítólag azért fogadta mellé ezt a zsémbes, mogorva embert, hogy fiát a forradalmi eszméktől "elriassza". Azok a történetek, melyek kettejük kapcsolatáról szólnak s Pruzsinszky ellenzéki, forradalmi arcát mutatják meg, ha nem ellenőrizhetők is, valószínűeknek látszanak. Hisz kétségtelen, hogy Eötvös gondolkodását a felvilágosodás eszméi, melyeket Pruzsinszky is vallott, tehát az enciklopédisták, Voltaire és Rousseau tanításai megtermékenyítették. A rousseau-i érzelmesség nem csupán verseiben bukkan elő, de A karthausi lírai lapjait is áthatja. Ha a Pruzsinszkyról ránkmaradt jellemzésekre gondolunk, lehetetlen észre nem vennünk, hogy A falu jegyzőjének Tengelyi Jónásába Eötvös nem egy vonást beolvasztott nevelőjének egyéniségéből és életéből. Eötvösnek Kazinczyval szövődő kapcsolatai is bizonyítják, hogy a Martinovics-mozgalom értelmiségi körétől éppen nem idegenkedett.

Emlékbeszédében" melyet 1865-ben legjobb barátja, Szalay László felett elmondott, önéletrajzi hitellel eleveníti föl az 1825-ös országgyűlés utáni korszak: az ő tanulóéveik levegőjét. Ugyanakkor, amidőn az 1825-ös országgyűlésnek a "szó legszorosabb értelmében" konzervatív jellegét helyesen látja, félig-meddig a nyomában támadó patrióta hullámmal indokolja, hogy maga is az irodalom felé fordult: "Soha talán az irodalom emelése a hazafiság legfontosabb, sőt egyedüli feladatának ily mértékben nem tekintetett." Eötvös 1826-tól 1831-ig végzi tanulmányait a pesti egyetem bölcsészeti, majd jogi karán. Itt újabb haladó szellemű hatások érik: "S ki például emlékezik a hatásra, melyet Vezerle előadásai a francia forradalom történetéről már 1828-ban az ifjúságra tettek, az nem vonhatja kétségbe, hogy a demokrácia szellemének első fuvalmai már akkor átlengték a hazát." A másik nagy, lelkesítő tanítás, a hazaszeretet másféle forrása pedig: Horvát István, Kazinczy "pesti triászának" feje, a történelem tanára, "ki múltunkat talán csak azért festé oly dicsőnek, hogy a jelen nyomorúságát velünk inkább éreztesse, s bennünket nagy elődeink példáinak követésére serkentsen". Ő az, akiről Eötvös 1846-ban így emlékezett meg: "Nem volt tanítóink között, kitől annyian tanulták volna a hazát szeretni." És ugyancsak ő az, aki Eötvöst és Szalayt a pesti írók közé bevezeti. 1828-ban a fiatal Eötvös felkeresi az agg Virág Benedeket és tiszteleg a Pestre látogató Kazinczy Ferencnél.

Az a fiatal írócsoport, melyhez kora miatt Eötvös is tartozik, majd csak az 1832–36. évi országgyűlésen csoportosul eszményképe: Kölcsey köré. Eötvöst Kölcsey "szeretetre méltó, lelkes gyermeknek" mondja Naplójában, miután 1832. december 16-án Mérey személynök előszobájában találkozott vele.

De még korábban, Eötvös és Szalay rövid, ám önérzetes harcot vívnak az Aurora köre, illetve Bajza ellen. Eötvös első, nyomtatásban megjelent műve, {609.} A kritikus apotheosisa (1831), polemikus alkotás: éles támadás Bajza ellen. A náluk idősebb korosztállyal, az Aurora körével szemben Eötvösék az agg Kazinczy mellé sorakoznak fel, s kívüle még a buzgó, derék Szemere Pál iránt viseltetnek bizalommal.

A fiatal Eötvös már pályája kezdetén bonyolult származási és műveltségi képet tár elénk. Nagybirtokos, aulikus családból származik, agrárkapitalista környezetből, később birtokavesztett arisztokratává válik, s munkája, életmódja, baráti köre révén értelmiséginek minősül. Műveltsége a felvilágosodás eszméiben gyökerezik, Pruzsinszky révén a Martinovics-kör hagyományaiból is örököl, egyetemi évei alatt pedig beoltódik a kezdődő reformkor patriotizmusával. Irodalmi pályakezdése Kazinczy és Kölcsey jegyében indul; "Nevelkedjél kedves ifjú, s légy akit várunk ..." – ajánlja pannonhalmi útleírását Kazinczy az iskolapadból éppen hogy kilépett (1831) Eötvösnek, aki oly lelkesen védte meg őt A kritikus apotheosisában, Bajza "durvasága" ellen.

Eötvös külföldi útjáról főként anekdoták szólnak; de ennek az útnak termése A karthausi és a Szegénység Írlandban, valamint Methodista temetés címmel a Társalkodó 1838. évfolyamában megjelent útirajz-töredéke. Párizsban megismerkedik Victor Hugóval, Lamartine-nal, Guizot-val és Chateaubriand-nal.

1837-ben apja, Sáros megye főispánja, Eperjesre nevezteti ki, a kerületi táblához, ülnöknek. Eötvös unatkozik a kerületi tábla ülésein; de A falu jegyzője és az Éljen az egyenlőség egynéhány alakjával talán épp itt ismerkedik meg. Útirajzait írja, szomorújáték-ciklust tervez, és belékezd A karthausiba, melyből "egyetmást" felolvas Pulszkynak, télire azonban visszatér apjához, a tárnokhoz, Budára. Az 1838-as, márciusi árvíz mentőmunkálataiban bátran vesz részt.

1838-ban Eötvös még visszatér Eperjesre, melynek irodalmi körében a negyvenes évek néhány leendő közszereplője készül feladatára. Kapy István megyei főjegyző ugyanis írnokul fiatal költőket alkalmaz, mert a latin hivatalos nyelv helyébe lépő magyar "irályt" a régi aljegyzők nem tudják elsajátítani. Így kerülnek a megyéhez: Sárosi Gyula, Vachott Sándor és Vahot Imre. Kerényi Frigyes csatlakozik még e körhöz, s Kossuth Lajos egykori iskolájának, az eperjesi kollégiumnak tanára, Greguss Ágost is hallatja benne szavát. Sárosi Gyulát Eötvös közbenjárására nevezi ki a főispán-apa másodaljegyzővé.

1838. június 12-én meghal Eötvös apai nagyapja, a fiatal költő a család Borsod megyei birtokára, Sályra költözik, s ott él az 1839–40. évi országgyűlés időpontjáig, mely a mindinkább áhított gyakorlati tevékenység, a közélet alkalmát nyitja meg előtte – új korszakot életében.

Ebbe az új korszakba Eötvös kialakult költői programmal és egy szíve mélyéig átszenvedett, majd végül is megoldott lelki-világnézeti válság tanulságaival lép. Az előbbit Victor Hugóról szóló tanulmányaiban fejti ki, az utóbbit A karthausiban ábrázolja. Eötvös nemcsak Hugo drámáját, az Angelót fordította le, de két tanulmányt is írt a francia romantika vezéréről: az egyiket 1835-ben (A francia drámai literatúra és Victor Hugo), a másikat 1837-ben (Victor Hugo mint drámai költő). Eötvös számára azért példamutató Hugo költészete, mivel a népről, a néphez kíván szólni. A fiatal Eötvös Hugót kívánja követni, s ars poeticáját Hugo tanításának szellemében fogalmazza meg: "Nemcsak művészség a poesis ... – a poesis egy szükség, egy jaj-{610.}kiáltása az emberi nemnek, mely jobb után vágyódik, – egy hang, mely accordját még csak keresi, s dissonanssá válik, ha nem találja ... Ez az akkord a nép!" Hugo pedig azért nagy költő, mivel "minden amit énekelt ... népérzemény vala". Hugo romantikus dráma-elméletéből Eötvöst két gondolat ragadja meg. Az egyik, és a legfontosabb: Hugónak az a törekvése hogy "népszerűsítse", a néphez közelebb vigye, a szélesebb tömegek műfajává avassa a drámát s általában a költészetet. A romantikus dráma harcos ars poeticájából Eötvöshöz a "népre hatás" elve áll közelebb: "az igazság terjesztése, a népnek oktatása s jobbítása az, ami után a jobb író fárad". Ennek az elvnek jegyében fogadja el Eötvös a romantikus dráma "érdekességre törekvését" is, hisz az írónak, "hogy a népre hathasson, szükséges, hogy mulassa is".