{795.} Petőfi utóélete

Petőfi utóélete talán a legizgalmasabb írói utóélet; csak az Adyé vetekszik vele. A vízválasztó költők sorsa ez; "a magyar társadalmi fejlődés alapvető kérdéseihez való viszonyulást jelentette Petőfi értékelése" (Király István), tehát többet, mint az irodalmi érdekű vélemények csatáját.

1854-ben jelent meg Gyulai Pál úttörő érdemi értekezése: Petőfi Sándor és lírai költészetünk. Ettől a tanulmánytól kapjuk Petőfi első életrajzát s költészetének első átfogó értékelését. Gyulai számos maradandó érvényű megállapítással gazdagította Petőfi-irodalmunkat; ám koncepciója a liberalizmus Prokrusztesz-ágyába kényszeríti a költőt, s leválasztja életműve értékeiről a politikai-forradalmi cselekvés izgalmában születő lírát. Nyilvánvaló, hogy az értekezés megírásának ideje eleve lehetetlenné tette, nyomtatásban, a politikai líra beható elemzését. De feszélyezetlenebb körülmények között is liberalizmus marad a liberalizmus: Gyulai sokat meglát Petőfi szabadságharcos törekvéseiből is, de elvei okán elutasító a plebejus demokratával szemben. A Gyulai Pálénál sokkal konzervatívabb véleményt fejez ki Salamon Ferenc (P. S. újabb költeményei, 1858; P. S. bemutatása a franciáknál, 1860). A liberalizmus polgárosult változatát képviseli a kolozsvári Meltzl Hugó, aki inspiráló egyéniségével, egy egész Petőfi-iskola kialakításával játszik szerepet Petőfi utóéletében. Palágyi Menyhért (Petőfi, 1909) nagy filozófiai műveltséggel rajzolta meg a városi polgárság radikalizmussal kacérkodó liberális Petőfi-képét, amely éppen a plebejus forradalmiság nem-vállalásában találkozik Gyulai értékelésével.

E tudósok Petőfi-képénél többet őriz meg az igazi Petőfiből Arany János lírai portréja. Ezen a barátságuk melegét sugárzó képen mindvégig alapvető marad a 48-as Petőfi, a nemzeti haladás élén álló költő. Ezt a Petőfit sohasem tagadta meg Arany János. E tekintetben sokkal közelebb áll az irodalmi ellenzék vezér-költőjéhez, a Petőfi radikalizmusát őrző Vajda Jánoshoz, mint saját táborának szélsőségéhez. Vajda hűséges Petőfi-portréja mellett Reviczky lírai megnyilatkozásai érdemelnek figyelmet. S figyelmet érdemel Zilahy Károly műve (P. S. életrajza, 1864), amely számos vitatható megállapítása és tárgyi tévedése mellett és ellenére is izgalmas ellen-portréja Gyulai Petőfi-képének.

Az értékelő munkával párhuzamosan folyik Petőfi életének és művének feltérképezése. Kimagaslik e téren a Meltzl-körből induló Ferenczi Zoltán munkássága. Nevéhez két összefonódó nagy vállalkozás fűződik. 1888–1896 között szerkesztette a Petőfi Múzeum nyolc kötetét, amely Petőfi életrajzára, műveire vonatkozó ismereteinknek máig nélkülözhetetlen forrása. Ez alapozta meg Petőfi életrajzát (I–III. 1896), amely félévszázadon át igazított el a költő életútjain. Harmadik vállalkozása (Endrődi Sándorral együtt) a Petőfi-könyvtár (harminc kötet; 1908–1911), amely néhány értékesebb darabja mellett (Gyulai tanulmányának újra-kiadása; Endrődi: Petőfi napjai a magyar irodalomban) egészében nem jelentős sorozat. Petőfi verseinek Greguss Ágost szerkesztésében (Gyulai közreműködésével) 1874-ben megjelentetett kiadása számos politikai jellegű vers kihagyásával megcsonkította a Petőfi-oeuvre-t. Az első kritikai kiadás Havas Adolf munkáját dicséri (I–VI. kötet; 1892– 1896). A kritikai kiadáshoz Jókai Mór írt életrajzi bevezetőt.

{796.} A századvégi Petőfi-kultuszban sok volt a tartalmatlan csillogás, a pozitivista öncélúság és deklamáló teatralitás. De ebben a felbuzdulásban született meg az első kritikai kiadás, az első nagy életrajz, s ennek is köszönhető a Petőfi iránti figyelem fokozódása. Sok tekintetben erre következő ellenhatást tükröz a Nyugat-mozgalom korántsem egységes Petőfi-képe. Elfojtva a költő alakja körül fellángoló görögtüzeket, a Nyugat nagyjai a saját költői álláspontjuk bizonyságaként fogalmazzák meg Petőfi-képeiket. Babits Mihály Petőfi és Arany című tanulmányában (1910) a modern Arany vonzó és sokban találó emberi-költői portréja mellé a "zseni álarcában" tetszelgő nyárspolgár-Petőfit állítja oda, alig leplezve a szembeállítás értékcsökkentő célzatát. Az Ady–Babits különbség előképévé lesz ebben a megfogalmazásban a Petőfi–Arany ellentétpár. Nyilván Ady nagy cikkére írott válasz Babits elemzése. A Renaissance 1910-es évfolyamában jelent meg Ady Petőfi nem alkuszik című vallomása, amelyben Ady minden addigi Petőfi-megértést túlszárnyalva emeli magasba forradalmár költő-elődjét. A Nyugat azonban nem vállalta Ady módjára Petőfit. Szélsőségesen jellemzi a Nyugat averzióját Petőfivel szemben Szász Zoltán reakciós, durva Petőfi-ellenes támadásának közlése (Petőfi-revízió, 1912).

A Tanácsköztársaság méltó helyére akarta állítani Petőfit, történelmi és irodalmi értelemben egyaránt. De a bukás után megindult Petőfi ellenforradalmi szellemű átértékelése és detronizálása. Ezeknek a törekvéseknek a jegyében zajlottak le 1923-ban a centenáris megnyilvánulások. A hamis ünneplés ellen nemcsak a munkásság emelte fel szavát. A centenárium évében született jelentős költői állásfoglalások (Babits Mihály, Juhász Gyula, József Attila versei) egyértelműen elítélik az ellenforradalmi Petőfi-ünneplést, s az igazabb Petőfit állítják szembe a hamisításokkal. Kétségtelen, hogy ekkorra már Babits is sok ponton korrigálta a maga régebbi nézeteit. Közben a szaktudomány is jelentős művekkel gazdagította a Petőfi-irodalmat. Riedl Frigyes friss szemléletű egyetemi előadásainak posztumusz kiadása (1923), s különösen Horváth János alapvető Petőfije (1922) a tudósi becsület és az irodalmi hozzáértés szigetei az ellenforradalmi kurzus-írások tengerében. Nem azt állítjuk ezzel, hogy feltétlenül egyetértünk Horváth János Petőfi-képével. Nem. Horváth egy konzervatív liberalizmus szellemében nyújt fejlődésrajzot Petőfiről, s ez a rajz lényeges pontokon különbözik a marxista Petőfi-értékeléstől. De irodalmi tárgyiassága sokban megvédte Horváth Jánost saját politikai vonzalmainak elfogultságaitól.

A két világháború között két eszmei-politikai mozgalom sodrában született jelentős Petőfi-értékelés. A "népi írók" mozgalmának kimagasló költőegyénisége, Illyés Gyula, 1936-ban jelentette meg Petőfi-könyvét, amelynek 1963-ban bővített változata látott napvilágot. Illyés a nép költőjét örökíti meg ebben a párját ritkító szépírói értekezésben, művészi életrajzban. Nem véletlen, hogy Illyés a népi mozgalom baloldalának megerősödése, a munkás-mqzgalom felé történő hídverések idején tudta megrajzolni a plebejus teljességű Petőfit.

A magyar forradalmi munkásmozgalom Petőfi-szemléletét – időben Kun Béla tanulmánya után – Révai József fogalmazta meg a legmarkánsabban (1946, 1948). Révai beszédei, tanulmányai nem adnak részletekbe menő elemzést, de átfogó szempontjai, a költő történelmi helyének kijelölése alapvetőek {797.} a Petőfi-irodalom számára. Ennek nyomán kezdett hozzá a marxista irodalomtudomány a Petőfi kép megrajzolásához (Király István, Sőtér István). Az értékelő munka mellett néhány jelentős vállalkozás is hozzájárult Petőfi életművének teljesebb megértéséhez, főként Hatvany Lajos hatalmas dokumentumgyűjteménye (Így élt Petőfi, I–V., 1955–1957), amelynek elrendezésében a szerző szinte napról napra nyomon követi a költő életútját. A Petőfi-kutatás fontos eredménye Petőfi összes művének minden eddiginél teljesebb, új kritikai kiadása (I–VII; 1951–1964; Varjas Béla, V. Nyilassy Vilma és Kiss József munkája).