Eszmei-politikai áramlatok és a köztársasági mozgalom

A magyar felvilágosodás első szakaszára (1795-ig) az jellemző, hogy a társadalmi eszmék előnyomulását s egyre radikálisabb publicisztikai és irodalmi propagandáját minduntalan keresztezi és korlátozza a konzervatív patrióta nemesi ellenállás mozgalma. A nemesség ellenállása II. József évtizedének vége felé bontakozott ki, s az uralkodónak a magyar nyelv és a nemesi alkotmány eltörlésére irányuló rendeleteivel szállt szembe. Feudális eredetű hagyományokra esküdött, fölszította a minden idegen eszme elől elzárkózó rendi nacionalizmust; a változatlan magyar nyelv. a nemesi szokások, erkölcs, öltözék primitív, de népszerű kultuszát hívta életre. Az irányok ellentmondásossága, gyakran egymást tagadó nézetek párosulása (a korábban szemben álló felek – a nemesi patrióták s a polgári jozefinusok – 1790 körül rövid időre létrejött politikai egysége), a {17.} nemesi osztályjelleg kiütközése és elhatalmasodása érthetővé teszi íróink megtorpanásait, kételyeiket önmaguk iránt, vagy ellenkezőleg, doktriner radikalizálódásukat közönség és tömegek nélkül. A kereszteződő, egy-egy írói életműben is egymásra torlódó irányok, az eseményeknek szinte ötévenkénti fordulatoktól diktált nyugtalan ritmusa lehetetlenné tették egységes irodalmi stílus vagy egynemű stílusirányok kialakulását. A századfordulóig ízlés és stílus különböző, hazai és idegenből áthasonított áramlatai keverednek egymással: magyaros formahagyomány felvilágosodott tartalommal, nemzeti téma barokk szemlélettel, népies ízlés rokokóval, szentimentalizmus a deákos és németes klasszicizmussal, Locke, Pope, Montesquieu és Voltaire példamutatása Milton, Gessner, Klopstock, Young, Hervey hatásával.

Ezért ad sajátos jelleget a magyar felvilágosodásnak egyrészt az, hogy a politikai és esztétikai kiforratlanság fölé emelkedni, mint egységes tanítás csak a nemzeti nyelv kiművelésének felvilágosult programja (Bessenyei) tudott, másrészt az, hogy a líra válhatott az ellentmondásokban gazdag korszak fő műfajává (Ányos, Batsányi, Dayka, Csokonai).

A felvilágosodás szakít a vallási szemléletű, latin nyelvű, az iskolás erudíciót vagy a közvetlen hasznosságú tudományt művelő irodalmi hagyománnyal, helyébe a világiságot és az új eszmék kifejezésével gyarapodó-csiszolódó magyarnyelvűséget állítja. A szépirodalom önállósításának gondját azonban még a tudomány és a nyelvművelés tágabb fogalma alá rendeli. Lökést ad a lírának is, amennyiben felrázó, öntudatra ébresztő funkcióját erősíti, és a tudatos nyelvi kísérletezések, prozódiai próbák és viták előtt tár kaput, melyek a felvilágosodás egész költészetét összegező Csokonainál a korszerű stíluseszközök, versformák bámulatosan változatos készletét eredményezik.

Felvilágosodásunk további megkülönböztető vonása népiessége. A népies tájékozódás a polgári nemzet kialakításának kérdéseivel szövődött össze. A parasztság mint a nemzeti sajátságok őrzője jelent meg a nemesség tudatában, mely ez időtől kezdte hangoztatni a liberális-patriarkális jelszót, hogy "fel kell emelni" a népet, a parasztságot a művelődés, az irodalom magasabb körébe, megnemesítve együgyű hagyományait. Ez a gondolat jelen van Bessenyei politikai nézeteiben, mint az a tétel is, hogy az urakat a jobbágyaik tartják meg – nyelvük révén – a magyarságnak. De míg Bessenyei nagyobb távlatú programja szembeszállt a provinciális népiességgel, a nemesi ellenállás minden újítást és idegent gyűlölő patriótái, éppen ellenkezőleg, a provinciális népiességhez ragaszkodtak. A népi szokások, mondások gyűjtése és írói felhasználása, a népi alakok ábrázolása a nemesi öntudat szerint való magyarság-kép kialakítását szolgálta műveikben. Csak a köztársasági mozgalom bukása után jött létre a felvilágosodás és a népiesség demokratikus szellemű egyesítése a szépirodalomban, Csokonai és Fazekas munkáiban.

A felvilágosodás eszméinek terjesztésében, az egyház befolyásának gyengítésében szerepet játszott a szabadkőműves mozgalom, amelynek páholyokból és nagypáholyokból álló hálózata elősegítette Martinovics köztársasági szervezkedését is. A különböző kezdemények, előzmények (pl. rózsakeresztesek) után a mozgalom a 18. század elején, Londonban ölt egységes szervezeti formát. Magyar szempontból fontos az 1742-es év: ekkor alakult meg a bécsi páholy, amelynek munkájában több magyar – köztük számos testőr és testőr-{18.}író – is résztvett. A szabadkőművesség tagjainak testvériségét hirdette, felvilágosult liberális-humanista eszméket propagált, hangoztatta az egész emberiség egységét az országhatárok fölé emelkedő "lelki hazában". A világpolgári gondolattal együtt járt az egyházakkal, különösen a katolikus egyházzal szembeforduló szellemi-politikai magatartás. A szabadkőműves mozgalom tagjai között találunk arisztokratákat és nemeseket, hivatalnokokat és polgárokat, sőt vezető politikusokat (pl. Van Swieten és Sonnenfels) és felvilágosult papokat. Sajnos provokatőröket és besúgókat is. A páholyokban tapasztalt "demokratizmust" dicséri Kazinczy egyik levelében: "Én nekem a Kőmívesség oly társaság, amely egy kis karikát csinál a legjobb szívű emberekből; melyben az ember elfelejti azt a nagy egyenetlenséget, amely a külső világban van, ..." Egyébként ez a jellemzés is érzékelteti, amit a szabadkőműves dokumentumok hangoztatnak, hogy ti. a mozgalom társadalmi programja igen mérsékelt volt, elvetette a forradalmat, s tudunk arról is, hogy – például – egyes magyarországi páholyokon belül élesen elítélték a jakobinizmust, s szót emeltek Voltaire tanításai ellen. A tagság széles társadalmi skálájából sem következtethetünk egyoldalúan ennek az egyébként erősen hierarchikus felépítésű szervezetnek a demokratizmusára. Vezető államférfiak, kormányzósági tisztviselők résztvétele a mozgalomban azt is lehetővé tette, hogy a páholyok – helyenként és időnként – a radikalizálódás fékezésének színterei legyenek. Kétségtelen azonban, hogy a szabadkőművesség alapgondolata s a szépművészetek és a természettudományok iránti érdeklődés ápolása az ízlés nemesítéséré való törekvés a 18. században a haladó törekvések támogatását jelentette, a polgári progresszió egy mérsékeltebb, misztikus változatát a feudális kötöttségekkel szemben. 1795-ig, amikor is a császári rendelet betiltotta a szabadkőműves páholyok működését, Magyarországon és Erdélyben is számos páholy alakult, többek között Pesten, Miskolcon, Pozsonyban, Eperjesen, Selmecbányán, Sátoraljaújhelyen, Balassagyarmaton, Kolozsvárott, Brassóban, Szebenben, Csíkszeredán, stb. A mozgalom jelentőségét a páholy-székhelyek felsorolásánál is meggyőzőbben jelzi egy páholy-tagságra vetett tekintet. A rendelkezésünkre álló hézagos adatokból tudjuk, hogy az 1780-as években több mint 2000 tagja volt a hazai páholyoknak, s korántsem ismerjük minden páholy tagnévsorát. De ennél is többet mond egy rövid válogatás a tagnévsorokból. A szabadkőműves mozgalomhoz tartozott a 18. század második felében Aranka György, Báróczi Sándor, Berzeviczy Gergely, Cornides Dániel, Földi János, Hajnóczy József, Kármán, Kazinczy, Kovachich Márton, Kollár Ádám, Laczkovics János, Martinovics, Nagyváthy János, Orczy Lőrinc, Pálóczi Horváth Ádám, Ráday Gedeon. Minden valószínűség szerint páholytag volt Bessenyei és Batsányi is. A mozgalom élménye az irodalomban is tükröződik: az oly becses levelezések mellett Kazinczy versében, Kármán prózai értekezésében, a rózsakeresztesek miszticizmusát magáévá tevő, "aranycsináló" Báróczi Sándor írásaiban.

A köztársasági mozgalom rövid időszaka (1794) a magyar felvilágosodás irodalmának csúcspontja. Az 1790–91. évi országgyűlés elsősorban a nemesi nemzet diadala volt II. József reformjai felett, mégis többet nyújtott a konzervatív nemesi mozgalom követeléseinél: a plebejus felvilágosult hazafiak, a reformista értelmiség nagy része most rövid időre egy táborba került a nemesi patriótákkal. I. Ferenc uralkodásának (1792–1836) elején ez az együttes {19.} mozgalom fejlődésnek indult, s az ellenállás 1793 végére egységes, országos jelleget öltött. 1794 elején a köznemesség egyes csoportjaiban, az értelmiség köreiben forradalmi hangulat alakult ki. A francia forradalmi események azonban fokozatosan megosztották a Habsburg-ellenes erőket: a nemesség, hatalmát féltve a forradalom terjedésétől, az uralkodóhoz közeledett, a progresszív hazafiak pedig a forradalmi szervezkedés útjára léptek. A magyar jakobinusok, Martinovics Ignác apátnak, a materialista filozófia, az államelmélet és a természettudomány jeles művelőjének (1755–1795) és Hajnóczy Józsefnek, a demokratikus jogtudósnak (1750–1795) vezetésével a polgári átalakulást, a feudalizmus és az abszolutizmus megdöntését, a független demokratikus polgári köztársaság megteremtését akarták kivívni. Polgárság és tömegek híján a mozgalom alig indult el, már el is bukott, a vezetőket kivégezték, a forradalmi káté terjesztőit s az aktív rokonszenvezők többségét súlyos börtönnel sújtották. Az irodalom a kiéleződő politikai élet hatására felélénkült. Kármán irodalmi programja a mozgalom légkörében jött létre, Batsányi, Kazinczy és Csokonai művészete ezekben az években, 1791 és 94 között bontakozott ki nagy társadalomkritikai erővel. Dayka, Kármán korai halála, Szentjóbi Szabó pusztulása a börtönben, Batsányi, Kazinczy, Verseghy súlyos fogsága, Csokonai kitaszítottsága azonban mély cezúrát hagyott az irodalom fejlődésében, különösen a politikai mondanivaló s nyíltság tekintetében érezhető hanyatlás, illetve változás 1795 után.