Szerkesztői tevékenysége

Írói és szervezői tehetségének kifejtésére az 1788–92-ben megjelent Magyar Museum szerkesztése idején nyílt soha többé vissza nem térő alkalma. A kassai folyóirat megindítását 1787 novemberében Batsányi, Kazinczy és Baróti Szabó közösen határozták el. Hogy kié az alapítás tulajdonképpeni érdeme, ma már nehéz eldönteni. Batsányi azt írja, hogy még Orczy Lőrinc biztatta a vállalkozásra; Kazinczy kezdetben félreérthetetlenül főszerkesztőként viselkedett, ő írta meg a Magyar Museum beköszöntő cikkének első változatát. Batsányi elejétől fogva a szavazat-többség elvét igyekezett érvényesíteni a szerkesztés munkájában, s a folyóiratot és a munkatársi gárdát úgy tekintette, mint a megalapítandó magyar akadémia előfutárát. Mivel Baróti Szabót sikerült teljesen a maga oldalára állítania, Kazinczy egyre jobban háttérbe szorult, és 1789 tavaszán véglegesen szakított a folyóirattal. A programot körvonalazó Bévezetését Batsányi alaposan átdolgozta, és később teljesen a maga szerzeményének tartotta. A fő szövegváltoztatások abból állnak, hogy Batsányinál – Ányos múltszemléletének hatására – különös hangsúlyt kaptak a nemzeti katasztrófák (Várna és Mohács), a magyar művelődés helyének kijelölésére széles világirodalmi áttekintés került bele, és Bessenyei szellemében a megoldandó feladatok között helyet kapott a nyelvművelő akadémia megalapításának terve.

Batsányi a folyóirat első számaiban megjelent cikkeiben még korábbi fejlődésének eredményeit értékesítette. De a régi anyagot is a Bévezetésben kifejtett program szolgálatába állította, s az első kötet szerkesztése közben egyre határozottabban alakult ki önálló irodalmi ízlése. Költői formanyelvére akkor talált rá, amikor a jozefinizmus és a nemesi ellenállás iskoláját kijárva, politikai mondanivalója kialakult. A két fejlődésvonal az 1790 körüli években szerencsésen találkozott össze, s a közélet eseményeire belső meggyőződéssel, egész egyéniséggel, ihletetten reagáló Batsányi az időszak egyik legjelentősebb költőjévé vált.

{151.} A Magyar Museum első számában a vitázó részletek elhagyásával új alakban tette közzé A fordíttásról írott tanulmányát. Nézetei feltűnést keltettek a tudós társasági tekintéllyel fellépő folyóiratban. A régi, deákos hagyomány ápolói részéről Rájnis József válaszolt a fiatal írónak 1789-ben. Az ellenfél Baróti Szabó Milton-fordítását is megtámadta, minthogy az angol író Elvesztett paradicsoma semmiképpen nem fért össze Vergiliuson iskolázott ízlésével. Batsányi nagy erővel védte meg fordítói nézeteit, eredményesen kelt pártjára Miltonnak és Baróti Szabónak, aki ez idő tájt egész költői termését átdolgozta fiatal barátja kívánsága szerint. A Magyar Museum harmadik számának Toldalékaként megjelent vitacikk Batsányi nevét egyszeriben ismertté tette.

Két másik tanulmánya az Orczy-házban kapott indításokra nyúlik vissza. Az Ányos Pálról írott dolgozat műfaji tekintetben azokhoz a felhívásokhoz kapcsolódik, melyekben egy-egy szerző hírül adta irodalmi tervét, és segítséget kért a megvalósításhoz. Batsányi Ányos műveit akarta kiadni. Híradását azonban a hírlapi közlés szintjéről a nálunk akkor még ismeretlen irodalmi tanulmányhoz közelítette. Állást foglalt a négyes, illetve páros rím kérdésben: mindkettőt jónak találta, ha valóban költő írja azokat, és nem versfaragó tolla alól kerülnek ki. A költőt és a verselőt később is mindig élesen megkülönböztette. "Nincs alább való teremtmény ítéletem szerént a tudós világban egy versfaragónál, kinek sem íze, sem tüze" – írta 1791-ben.

Még jobban megközelítette az irodalmi tanulmány műfaját a Bessenyei Györgyről és annak munkáiról írott cikke. Bessenyei néhány kéziratban maradt munkáját ismerteti, melyeket a pesti pálosoknál olvasott. Célja azonban sokkal több a puszta ismertetésnél: Bessenyei életének és egész munkásságának bemutatására törekszik. Figyelmet érdemel e műben a magyarnyelvűség programjának hangoztatása, a kritika fontosságának kiemelése és a cenzúra intézménye elleni támadás. Batsányi elismerte az engedékenyebb jozefinista sajtópolitika jótékony hatását a magyar irodalomban.

Az 1790-et megelőző évekből származnak Batsányi első Osszián-fordításai. Az akkoriban Európa-szerte népszerű irodalmi hamisítvány, egy fiktív kelta bárd népe pusztulását sirató énekei jól illettek az általános hangulathoz. "Az vala főbb s legelső tárgyam, hogy ennek az isteni költőnek szívreható énekei által magyarainkat megihletvén, hazájokra, s önnön magokra emlékeztessem. Bárdussa kívántam lenni magyar nemzetemnek, s a régi kelták történeteiben tükröt tartani polgártársaim elejibe; édes anyám nyelvén akartam siratni erkölcseinknek elhanyatlását, dicsőségünknek kimúlását! mert oly környülállásokban vagyunk, hogy, hacsak teljességgel el nem rontotta már szíveinket az idegen maszlag, szükségképpen meg kell illetődnünk egy – hazája veszedelmét oly érzékenyen kesergő öreg vitéznek szomorú panaszára." Batsányi hexameteres formában is kísérletet tett az ossziáni énekek átültetésére; hamarosan belátta azonban, valószínűleg Herder hatására, hogy a klasszikus forma nem illik hozzájuk.

A dicsőséges múltat és a szomorú jelent, II. József utolsó éveinek válsághangulatát Virág Benedekhez intézett Serkentő válasz című versében fogalmazta meg a leghatározottabban. Virág az ősi magyar dicsőség feltámadását énekelte meg a török háború egyik magyar katonatisztjében (Nemes György dicsérete); Batsányi az egész nemzeti múltat felölelő történeti körképpel válaszolt, a várnai és mohácsi katasztrófát, a török hódoltságot, az egyenet-{152.}lenséget és a vallásháborúkat idézte fel a békében és a kulturális haladásban reménykedve, azután a jelenre fordította tekintetét:

Ím, nyög a hazafi most is fájdalmában,

Nem vehetvén reményt árva mivoltában;

S nem találván hazát önnön hazájában,

Csak panasz, csak jajszó zeng bús ajakában.

Hasztalan említi törvénye szentségét,

Annyi drága vérrel szerzett örökségét;

Sőt, gyanúba hozván egyenes hívségét,

Ezáltal halmozza nagyobbra inségét.

A vers hagyományos négyes rímeivel, stílusával, világos gondolatmenetével a kor legjobb költői-publicisztikai megnyilatkozásai közé tartozik, melyben elválaszthatatlanul összevegyül még a köznemesi-függetlenségi elégedetlenség a "törvény és igazság" erejébe vetett polgári hittel.