A forradalom ihlete

A válságos helyzetben a francia forradalom fénye adott tájékozódási lehetőséget. Batsányi az első volt, aki maradandó értékű irodalmi művel üdvözölte a világtörténelmi jelentőségű eseményt. A franciaországi változásokra formai mintája Barcsay Ábrahám A kávé című költeménye, melyben a testőr az angol gyarmati kizsákmányolás fölött mondott ítéletet. Egyetlen nagy nyolcsoros körmondat mind a kettő, hatsoros bevezető után egyformán két versnyi csattanó következik. Batsányi hasonlíthatatlanul világosabb, erőteljesebb és lendületesebb elődjénél: határozott hangú megszólítással kezdi, majd a következő négy sorban nagyerejű jelzők és igék érzékeltetik az elnyomottak erejét. A hatásos intonáció a "felszentelt hóhérok"-ról szól, s összegező befejezésül a francia példát idézi fel: "Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!" A vers szinte az eszköztelenségig egyszerű, a periódusos forma következtében viszont szerkezetileg rendkívül "feszített", az utolsó sorba sűríti a mondanivaló lényegét, amelyet ellenállhatatlan ritmikai erővel fejez ki. Gondolat és érzelem teljes harmóniában olvad össze az epigrammában, s megvalósulva látjuk benne azt, amit Batsányi egyik politikai verséről írt: "Lángol az elmém, mikor ilyennemű dolgokról verseket írok; s mennél rövidebb, hathatósabb és egyszersmind mennél jobb-hangzatú szókkal fejezzem ki gondolatimat és érzékenységimet, azon vagyok. Ha lehetne, oly tömörséget adnék verseimnek, hogy minden periódusom lángba hozná olvasóm képzelődését, és megolvasztaná velem-érező szívét."

II. József halála után a nemzeti lelkesedés Batsányit is magával ragadta. A Serkentő válasz stílusában verset írt Hohenlohe Károlynéhoz, az ősi erkölcsök, nyelv és öltözet dicsőítésére, üdvözölte Orczy Lászlót, a hivatalba lépő új abaúji főispánt. Valószínűleg ebből az időből származik egy Árpádról, a földet foglaló nemesség őséről írandó eposz-terve, melynek csak kezdő sorait ismerjük.

{153.} Az Orczyhoz intézett magyaros ódában a szabadság újból feltűnő napjának üdvözlése mellett már intelem hangzik: "Még nem vagy a parton" – írta – a nemzeti és haladó követelések még korántsem teljesültek. Az 1790–91. évi országgyűlés éles harcaiban Batsányi azokhoz a haladó nemesekhez csatlakozott, akik a függetlenség helyreállítására irányuló törekvést mélyreható reformtervekkel kapcsolták össze. A legtekintélyesebbek a Bécsben megjelenő magyar hírlap, a Hadi és Más Nevezetes Történetek körül csoportosultak. Batsányi ezek egyikétől, Széchényi Ferenctől kapott kölcsönt a Magyar Museum folytatására; Forgách Miklóshoz nyílt levelet intézett abból az alkalomból, hogy az országgyűlés törvénybe iktatta a magyar nyelv használatát. A kassai szerkesztő nagy figyelmet szentelt Báróczi Sándor A védelmeztetett magyar nyelv című röpiratának, és maga ismertette folyóiratában a nevezetes munkát, amely világosan elmagyarázta, hogy a magyarnyelvűség hívei nem törekednek a latinság teljes megsemmisítésére. Nem gondolt a deák költészet kiirtására Batsányi sem, hiszen később mint latin versszerző jó nevet szerzett magának. A haladó, reformpárti nemesek közé tartozott Batthyány Alajos, akinek nevére Batsányi ódát írt, amikor 1791 februárjában beszédének hatására – a katolikus klérus minden tiltakozása ellenére – az országgyűlés törvénybe iktatta a protestánsok vallásszabadságát.

Az 1790-ben hangadó köznemesség, a francia forradalom eseményeitől és a hazai parasztmozgalmaktól megrémülve, kiváltságainak biztosítása fejében, kiegyezett az uralkodóházzal. Batsányi és vele együttérző társai háttérbe szorultak a reakció gyorsan megújuló erőivel szemben. Batsányi ebben az egyre szorongatóbb helyzetben vált igazán radikális szellemű költővé, s ugyanekkor talált szilárd filozófiai alapot a hazai elmaradottsággal reálisan számoló politikai meggyőződéséhez. Egész Európa eseményeit figyelemmel kísérte, különösen a francia forradalmat, nagy részvéttel szemlélte a szabadságért és polgári haladásért harcoló lengyel nemesség küzdelmét, mélységesen elítélte a népek szabadsága, közelebbről a forradalmi Franciaország ellen fegyverkező uralkodókat:

Nincs isten? – Nincs, aki vigyázna reátok,

Dühös vakságtokban tán azt gondoljátok?

Nem dőlhet le porba, minthogy nincs bírátok,

Nemzetek átkával terhelt koronátok? –

Hah! hogyha érccé vált kegyetlen szívetek,

S nincs emberi érzés már többé bennetek:

Tekintsetek körül, vakok! s reszkessetek;

Nem állhat már soká megrendült széketek!

Már A franciaországi változásokra írott versben a Természet kérte a zsarnokok vérét; most, 1792 nyarától, Herder olvasása nyomán, Batsányinak meggyőződésévé vált, hogy az emberiség történetében a természeti erők kérlelhetetlen következetességével tör előre a haladás; egyes államok, intézmények ideig-óráig feltarthatják ugyan diadalmas útjában, végső győzelmét azonban nem tehetik kétségessé. A gondolkodó ember legszentebb kötelessége, hogy az általános fejlődéstörvények érvényesülését segítse; különben azok erőszakos {154.} forradalommal vágnak utat maguknak. Batsányi úgy gondolta, hogy a hazai elmaradott körülmények között, "mivel az észnek józan világossága előre nem ment", csak parasztforradalomra kerülhet sor. A franciákéhoz hasonló megmozdulásnak nagy akadályát látta a hazai lakosság nyelvi és vallási megosztottságában is. E gondolatok táplálták nemes erkölcsi magatartását és a magyar elmaradottság következményeinek felelősségteljes megítélésén alapuló írói-értelmiségi hivatástudatát: "Vagynak ... olyan igazságok – írta –, melyeknek felfedezése gyakorta ártalmas lenne, és amelyeknek eleven festése néha egész országokat tűzbe hozhatna." Ekkor alakult ki benne a hazáját és nemzetét vezető látnok-költő képzete, amely aztán végigkísérte egész pályáján.

Történetfilozófiáját a Beszélgetés című Wieland-fordításában népszerűsítette. Ebben azt mondja, hogy az uralkodókat, ha összeütközésbe kerülnek népeikkel, az istenek beavatkozása sem mentheti meg; az égi hatalmak éppúgy alá vannak vetve a Nemezisnek, a természeti törvénynek, mint az emberek. E meggyőződésének szolgálatába állította a Magyar Museum egész második kötetét, melyet most már Kazinczy kiválása után teljesen maga szerkesztett. A folyóirat viszonylag széles olvasótábora, több megye hivatalos pártfogása azt tanúsítják, hogy a szerkesztő elvei meghallgatásra találtak a köznemesség és az értelmiség haladó gondolkodású képviselőinél.

A reakció megerősödése idején Batsányi verseiben előtörnek az elkeseredés hangjai, amikor pedig végleg bebizonyosodott a reformmunkálatok lehetetlensége, a rövidesen várható forradalom hirdetője lett. Már 1791 januárjában Virág Benedekhez szólva így panaszkodott:

Most, bár érdemeim még nem is oly nagyok,

A kaján irigység kitett tárgya vagyok! –

Valamelyest még bízott a hazai reformok bevezetésében, amikor Levél, Szentjóbi Szabó Lászlóhoz című versét írta. (Batsányi mindig töredéknek nevezte, ha beszélt róla). A hexameteres formájú költemény a mohácsi csatasík leírásával kezdődik. A nemzeti katasztrófa felidézése intelmül szolgál azoknak, akik megbontották a nemzeti egységet és bajt bajra halmoznak. A papi reakciót kell itt elsősorban értenünk, mert ez rekeszti "a szabad észt, szűkebb korlátba", és szorítja "népünket alacsony" járomba. Segítséget azonban már csak a "végetlen igazság"-tól vár ellenük a "népe jövendőjén" aggódó költő. "E kétes idők veszedelmét előre látva" kérdezősködik a Budán ülésező országgyűlési reformbizottságok munkája felől, s a hazában szétszórt, szervezetlen, de vele együttérző társaitól várja kínzó gondjai enyhítését. Verseghy Ferenc ellen ekkor már vizsgálat folyt, és a versben említett másik barát, Koppi Károly is elvesztette néhány év múlva egyetemi tanári állását. A Levél eredetileg sok mindent tartalmazhatott még; a főszövegen kívül ma három összefüggéstelen töredék ismeretes belőle, melyekben a "világunk minden aranyjánál becsesebb fő kincset", a tiszta ész világosságát, s az egyenlőséget és testvériséget dicsőítette a költő.

Utolsó jelentős alkotása elfogatása előtt A Látó című vers. Törhetetlen hittel nyitja és zárja költeményét Batsányi:

{155.} Vídulj, gyászos elme! megújul a világ,

S előbb, mint e század végső pontjára hág.

Mindenkihez szól benne, "valaki a magyar változó ég alatt | Még a szabadságnak híve s ember maradt." (Rövid néhány esztendő alatt három kormányrendszert látott uralkodni.) I. Ferenc intézkedéseitől reményét vesztve az igazság uralmát, a "babona fertelmes oltári"-nak ledőlését ekkor már "ama dicső nemzettől", a franciáktól várja, amely

Hozzánk ím! ölelő karjait terjeszti:

"Álljon fel az erkölcs imádandó széki!

Nemzetek, országok hódoljatok néki!

Uralkodjék köztünk ész, érdem, igazság,

Törvény s egyenlőség, s te, áldott szabadság!"

A nyílt királyellenesség ("koronás gyilkosok") és az a kitétel, hogy a 18. század végére az egész világ megújul, Batsányi legforradalmibb megnyilatkozásai közé emelik A Látót.

Nem csodálkozhatunk, ha a költőt Ferenc uralkodása idején a Szentjóbi Szabó Lászlóhoz intézett levél miatt feljelentette a cenzor, és vizsgálat indult A franciaországi változásokra írott verse miatt is. Hiába volt a helytartótanács jóindulata, hiába szólaltak fel a megyék is Abaújjal az élükön a sajtószabadság érdekében, hiába fogalmazott Batsányi maga is felterjesztéseket és kérvényeket, elvesztette állását. Nem meglepő az sem, hogy Martinovics igazgatói állást ajánlott fel a magyar jakobinusok szervezetében az elcsapott kancellistának. A jakobinus-per alatt egész korábbi munkásságára visszatekintő latin önvédelmet írt, s egy jottányit sem tagadott meg abból, amit a társadalom fejlődési törvényeiről korábban vallott. A francia forradalom világtörténeti jelentőségét a kereszténységéhez hasonlította benne, szerencsétleneknek nevezte azokat a kormányokat, amelyek "a vélemények végzetszerű árját ... inkább szeretnék ... visszafelé terelni, mint megfelelő csatornákon és korlátokon belül levezetni". Hitet tett Herder szellemében a "lassú forradalom", az "igazi szabadság" mellett, és kigúnyolta azokat, akik "maguk akarnak a természet folyásának előírásokat adni". Amellett, hogy tudott a szervezkedésről, tulajdonképpen védekező iratáért ítélték el.

Kufsteinban Verseghyvel és Szentjóbi Szabóval együtt raboskodott. A per és a fogság eseményei érthető módon megrendítették a költőt, aki szenvedéseinek kifejezésére, önmaga vigasztalására és erősítésére egy egész versciklusra való költeményt írt. Toldy Ferenc ezeket később Kufsteini elégiák címmel foglalta össze. A bebörtönzött magyar jakobinusok szenvedéseinek legművészibb emlékei ezek, egyszersmind Batsányi életművében is a leglíraibb alkotások. Költői eszközei – a képalkotástól kezdve egészen a szerkezeti felépítésig – itt térnek el leginkább a hagyományos nemesi verselés mintáitól, a barokk poétika imitáció-tanának követése helyett mindenütt a legbelsőbb élmény megragadására törekszik a költő. Toldy igazságtalan volt, amikor "nem poétai természetnek" nevezte Batsányit, tény azonban, hogy a letartóztatása előtt írott verseiben – egy-két forradalmi kitörését kivéve – túl sok, főleg mintaképeitől átvett, magára erőltetett szabály fékezi lírája áradá-{156.}sát. A per és a fogság elemi megrázkódtatást kiváltó hatása felszabadította a költőt, aki néhány versében jelentősen túlnőtt kora oly sok hagyománytól és szabálytól kötött költészetén.

A kufsteini fogság élményeit megörökítő versek sorát Batsányi Tünődés című költeményével nyitotta meg. A hazai és a külföldi irodalomban egyaránt sok előzménye van e versnek, s ezeknek több motívuma és szerkezeti eleme itt is feltűnik. A költemény mégis messze kiemelkedik a hasonló témájú művek közül, élettelibb, gazdagabb, a szó igazi értelmében modernebb náluk. A divatos holdköltészet sablonjait a személyes élmény melege forrósítja át, a mintaképek szenvelgésnek ható érzelmessége helyett itt az okkal megindult és megindító érzelmek ereje árad a sorokból. Már a helyszín ábrázolásával is kiemeli versét a hasonló tárgyú művek közül:

Elcsendesedtek társaim is, setét

Szurdékaikban: nem merik átkozott

Órában épült zárhelyünknek

Felfakadó panaszos nyögéssel

Mély hallgatását félbeszakasztani.

A helyszín drámai ábrázolása, a szenvedélyek ereje, a világosan kitetsző allegorikus célzat teszi ihletett alkotássá A rab és a madár című költeményt is, amely formai tekintetben talán legjelentősebb darabja Batsányi költészetének. Első eredeti képviselője ez annak a modern lírai versnek, amelynek szerkezetét, ritmusát a kifejezést kereső érzés szabad ömlése vagy lobogása szabja meg. Sorainak lejtése, hosszúsága, mondatainak, szólamainak lüktetése, elszórt rímeinek telt vagy tompa, szándékos vagy szándéktalan összecsendülése: mind az érzés áradásának, hullámzásának kifejezését szolgálja; ez lazítja meg s telíti egészen modern expressziókkal a vers nyelvét; ennek tagolódása szerint határolódnak el a vers strófái.

A rab és a madár, miként a kufsteini versek több más darabja is, igen fontos a költő eszmei megítélésének szempontjából. Taktikai célzattal fogalmazott néhány óvatosabb nyilatkozatával, későbbi latin nyelvű Napóleon-ellenes ódájával szemben itt teljes tisztaságában mutatkozik meg Batsányi rendíthetetlen forradalmi meggyőződése, szabadságvágya, zsarnokellenessége. Megpróbáltatásait nem véletlen szerencsétlenségnek fogja fel, hanem történelmi távlatban szemléli, rádöbbenve arra, hogy az igaz és a jó

Üldöztetik szünetlenül;

Mert Tullius pallosra jut,

S Neró királyi székben ül.

(Verseghy Ferenchez)

Ugyanezt a gondolatot egy másik versében szinte szóról szóra úgy veti fel, mint később Heine. "Mért szenved, ki jó, ki bátor, mért ítélik kínhalálra? Mért győz mindig a gazember ...?" – teszi fel a német költő a kérdést, amelyet Batsányi így fogalmazott meg:

{157.} Honnan s miért van ennyi rossz?

Miért szenved igy a jámbor erkölcs?

S mért győzedelmes a gonosz?

(A szenvedő)

S ha sorsának történelmi távlatokban szemlélt tanulsága érthető módon elkeserítette is a "hazug és csapodár" világgal szemben (Tünődés), a vigasztalan magány legnehezebb óráiban sem tagadta meg forradalmi hitét. Bízott abban, hogy a megpróbáltatásoknak értelmük lesz, hozzá fognak járulni az elnyomott nemzet ébresztéséhez:

Add, hogy méltatlan halálom

Ébreszthesse népemet!

Ó hazám! ... Im felajánlom

(Ah! fogadd el) éltemet.

Minden bizonnyal saját magára is gondolt, amikor legkedvesebb barátjának, fogolytársának, Szentjóbi Szabó Lászlónak haláláról írt (Három töredék). Hitte, hogy "elűzi majd a jobb idő" ügyük sötét homályát, "kifejti s délre hozza" sok szenvedésük titkait, s a mártírok nevének fénye

Ragyogni fog, mig a magyar

Magyar s szabad polgár leend.