Polemikus levelei. Vitája Erdélyivel

Munkásságát 1857 első felében a kicsinyes viták (pl. a nőírókkal) s a bosszús kapkodás jellemzi. Polemikus leveleit, életműve legtöbb erőtől feszülő, de legszerencsétlenebb vitacikkeit ugyanekkor teszi közzé; megkésett válaszul Erdélyi János ellene írt megjegyzéseire, melyek "korszakbecsomózó" dogmatikus irodalomszemléletét, illetve Arany-központú normatív kritikáit támadták meg (l. Erdélyi: Egy századnegyed a magyar szépirodalomból, 1855; Arany János, 1856).

Leveleiben meglepő módon főképp azt elemzi, hogy a tudomány- és kritikának az irodalmi formákhoz indokolt jussa van, noha ezt Erdélyi sem vitatta. Szóvá teszi továbbá, hogy a kritikai irányzatok s a bírálók miképp osztályozhatók: önmagát pl. az "epés" kritikusok csoportjába sorozza. Erdélyihez képest ebben is mellébeszél, bár rendkívül szellemesen.

Polemikus leveleit Erdélyi, nem minden gúny nélkül, olybá veszi, mintha vitájuk középpontjában csakugyan a tartalom és forma komplexitása állna. Bejelentig hogy e témával tüzetesen foglalkozni kíván, Gyulainak pedig egyelőre ezt üzeni: "A formának van oka, van joga, de önnek ellenem ez alkalommal sem oka, sem joga" (Én, a forma és a próza I. Gyulai Pálnak, 1857).

Gyulai felismeri, hogy túllőtt a célon s védekezni próbál: "ön ... a prózáról és formáról egész elméletet szándékozik közzé tenni, mi bizonyára nagy nyereség, s miért könnyen megbocsáthatni az én polemikus viszketegségemet" stb. Megtámadott elveit azonban változatlanul helyesnek tartja, ezért bejelenti, hogy közelebbről ama vádakra fog szorítkozni, melyekkel Erdélyi a maga irányát igazabbnak hirdeti az övénél (Válasz Erdélyi Jánosnak, 1857). Ígéretéről aztán miért, miért nem, elfelejtkezik, ellenben Erdélyi nem. Ígért dolgozatát (említett címen, második rész) némi várakozás után közzéteszi, s Gyulait, amiért mellébeszélt, illetve ígéretéről elfelejtkezett, alapos fejmosásban részesíti: szerinte Gyulai a logikai kategóriákkal játékot űz, s "így valóságos nyelvtani lénnyé [jelenséggé], szórakozási ügyességgé alacsonyul le az egész formai kérdés", noha "tartalom nélkül, mely egyszersmind forma is, elvesz a próza" – ti. a mondandó.

Többé nem vitatkoznak. Az ötvenes, hatvanas évek irodalmának más főkérdéseiben: a népiesség formai üggyé szűkítésében, Petőfi és Arany oeuvre-jének szétválasztásában – Arany művészetének, mint a népies-nemzeti irány klasszicizáló csúcspontjának elismerésében egyetértenek.