Pályafordulata. Szépírói tevékenysége csúcsán

Az ötvenes évek végétől műtörténeti irodalomszemléletének mindinkább hátat fordít, dogmáiba merevül, tevékenysége azonban gazdagabb, mint annak előtte. Többé már nem Petőfiért és Aranyért csatázik; energiái javát más tennivalók kötik le: dramaturgiai és irodalomtörténetírói eredményeit készül {210.} kodifikálni. Pályafutásának eme szakasza az irodalmi kettészakadás kezdeteinek életrajzi megfelelője.

Tevékenysége Csengery Antal 1857-ben induló Budapesti Szemléje körül: Deák-pártivá alakuló magatartását, valamint dramaturgi erőfeszítéseit mutatja be. Erre A Nemzeti Színház és drámairodalmunk című programértekezése, arra pedig Jókai Dózsa Györgyéről írt bírálata a példa, 1857 utolsó harmadából.

Programcikke nem más, mint Szépirodalmi szemléjének kéziratban maradt ötödik szakasza, némiképp áthangszerelve. Rendszeres dramaturgiai tevékenységét ebben hirdeti meg. A színi állapotok ily elmélyült elemzésével korábbi írásaiban nem találkozunk. Színészet- és drámatörténetünk tüzetes áttekintését adja, azt kárhoztatva, hogy drámairodalmunk még mindig a színi hatás bűvöletében él; hogy kultusszá emeli a "természetieskedést" (a költői "reál" egyik jelentkezéseként); hogy mellőzi a lélek, a szív konfliktusainak igényes ábrázolását.

Dózsa-bírálata ennek folytatása. Így ostorozza Jókait: a színi hatás legolcsóbb eszközeivel él, – Dózsát a történelmi tények feltűnő mellőzésével ábrázolja – drámája tragikum nélküli áltragédia. Minden sorában az indulat bujkál: nemcsak az bosszantja, hogy Jókai rossz művet írt, hanem az is, hogy a Dózsa-dráma az osztályok közti feszültséget a "világrend" vigasztaló végső győzelme nélkül mutatja fel, s így a nemzeti egységpolitika taktikáját támadja.

Ugyanekkor (1857-ben) lát napvilágot Egy régi udvarház utolsó gazdája című kisregénye; sikere országra szóló. Irodalmunkban – a Beszterce ostroma őseként – ez mutatja be először az enervált nemesség haláltusáját. Hőse Radnóthy Elek, a 48 előtti liberalizmus képviselője. Radnóthy – akár a nemesek nagy többsége Világos után – idegenül csöppen az önkényuralom időszakába, melyben élhetne, de nem tud, mert a való helyére múltjából sarjadó képzelgéseit iktatja. Gyulai legfőbb művészi érdeme, hogy a jellemábrázolás így kínálkozó lehetőségeit finom mértéktartással, kiválóan aknázza ki.

A kisregény cselekmény-rendjében Radnóthy gyakorlatias esze ellenére hasznavehetetlen, pusztulásra méltó ideológussá, naiv, néhol bosszantó, csökönyösségében pedig sajnálni és megmosolyogni való öregemberré válik. Szándékai és cselekedetei lépten-nyomon ellentétbe kerülnek egymással: régimódi büszkesége fennhéjázó gőggé alakul át, férfias határozottsága jogtalan erőszakoskodássá, tudománya tudománytalansággá, hazafiassága meg oktalan, anakronisztikus lázadássá.

Tettei, mivel nem tisztán tragikusak és nem tisztán komikusak, utoljára is – mint az öreg Toldiéi – búskomoly "humorba" olvadnak, idegen kézre jutó udvarháza pedig a veszendő haza jelképe lesz. Sorsa tehát mindenképp tanulságos. Bukása egyfelől az élet logikájára, a társadalom fejlődésének törvényszerűségére figyelmeztet – Kemény szellemében, másrészt meg össznemzetiként él tovább az olvasó emlékezetében (l. az analógiára Keménytől az 1853-as Élet és irodalom hetedik szakaszát).

Gyulai e kisregényével a klasszikus magyar széppróza élvonalában áll, írói termésének más darabjai azonban ennél kevésbé jelentősek. A romantikus történet-típusoktól ezekben is idegenkedik; általában nem oly cselekmé-{211.}nyéket rajzol, amelyek több figura összetalálkozásából keletkeznek. Egy-egy személy jellemrajzát adja, mellékalakjainak funkciója minimális: motivációs lehetőségeket teremteni, mint a Radnóthy-kisregényben is, a főhős "pszichológiai életrajzának" lepergetéséhez (A vén színész, 1851; A fösvény halála, 1853; Glück-Szerencse úr, 1857; Nők a tükör előtt, 1863; Egy anya, 1866 stb.).

Lélektani felkészültsége, kortársaiéhoz képest, Keményé és Aranyé után következik. Írásait, amazokéhoz hasonlón, a szigorúan zárt, karakter-központú kompozíció jellemzi. Tudatos művész, praktikus elme: a szélső-romantikus emberábrázolásnak s a kiagyalt teóriáknak egyaránt ellensége.