A kis királyok

Tárgya, főhősei az Egy magyar nábobra emlékeztetnek, de az írói szemlélet már sokkal elítélőbb a nagybirtokosokkal szemben, mint harminc évvel korábban. Ez az állásfoglalás s a szatirikus eszközök gyakori használata a Rab Ráby (1879) közelébe emeli A kis királyokat (1886), ha művészi értékben mögötte marad is.

A Tanussy-testvérek állnak a mese centrumában, akik közül Decebál magyar érzésű ugyan s kuruckodó sérelmi politikát folytat, de a rendi gondolkodástól nem tud, nem is akar megszabadulni. Felfelé rebellis, de lefelé zsarnok, s ha ellene van is a császári önkényuralomnak és az udvarhű arisztokráciának, csak a magyar feudalizmus egy korábbi szakaszát állítaná ezek helyébe. A közkeletű liberális szólamokat nem veti meg ugyan, ám a szabadságjogokat a világért sem terjesztené ki a nem nemesi tömegekre, a jobbágy-{311.}felszabadításról pedig hallani sem akar. Elmaradt gondolkodása leplezetlenül mutatkozik meg családfakutatási hóbortjában és délibábos nacionalizmusában, mely a cselekményen vörös fonálként húzódik végig. Egyre mélyebbre süllyed: dölyfös oligarchaként szerepel az országgyűléseken, vadul kikel a 48-as polgári átalakulás ellen, tudomást sem vesz a szabadságharcról, szánalmas, komikus élőhalottként tengődik a Bach-korszak alatt. Egy réteg, egy életforma száll vele sírba, melyet Jókai – bár egyes emberi értékeiről nem hallgat –, mégis mindvégig az igazi szatíraírók fölényével és kívülállásával szemlél.

A Don Quijotévé váló Decebállal szemben fia, Tanussy Manó alakjában öltenek testet Jókai eszméi: a serdülő fiú a regény folyamán demokrata hazafivá, művelt értelmiségivé fejlődik, teljesen elszakad családi környezetétől. A reformkor jellegzetes konfliktusa így még inkább családi kereten belül játszódik le, mint a Kárpáthyak regényében, ami a kiskirályok magánéletének az eddiginél gondosabb bemutatását tenné szükségessé. Ennek a feladatnak azonban csak részben tesz eleget az író; a felserdült fiú és az apa közti összecsapás nagyerejű drámai jelenet, de a korábbiakban, a gyermeknevelés leírásában, a házastársak egymáshoz való viszonyában igen sok a pusztán ötletszerű, lélektanilag nyers részlet. Manó útja abban hasonlít leginkább Jenőy Kálmánéhoz s Rábyéhoz, hogy alakító hatással vannak rá a népi, nem nemesi alakok: nevelője lesz a debreceni kollégium, mely ezúttal is Csokonainak és a Csittvári Krónikának rebellis szellemét közvetíti. Új eszményeket ad neki Mántay indzsellér, aki különcségével élő tiltakozás a nemesi civilizálatlanság ellen s titkolt lelki melegségét csak az egyszerű emberek számára tartogatja. Az ő hatására lesz a fiú a Tisza-szabályozás mérnökévé és falvakat tervez a lecsapolt területek helyén. De az álmok teljesülésének leírását már nem kísérli meg a kijózanodó író, sőt, eszményi hősének is búcsút mond a férfikor küszöbén.

A kis királyok az anekdotai realizmus kései, már fáradó szárnycsapása. Egy-két remeklést leszámítva gyakori benne az önismétlés (a debreceni kollégium humora, a követválasztás stb.) máskor meg a tréfás helyzeteknek hatáskereséssel való beleszövése az elbeszélésbe.

Részben hasonló hiányok jellemzők A mi lengyelünkre (1902), amely sok tekintetben a Szerelem bolondjai (1869) párdarabja: itt is renegáttá és kéjenccé züllik a szabadságharc egykori vitéz nemesi harcosa. Futólag már Jókai aggkori, egyéni gyökerű problémája is fölcsendül: köthet-e keresztény és zsidó házasságot egymással?