A dzsentri-téma megjelenése

Vértesi a társadalmi problematika fontosságára – mind az életben, mind az irodalomban – az abszolutizmus korában kezd felfigyelni. Főképp más literátorok – írótársai hatására. Szini Károly például Reviczky Szevérrel ismerteti meg, Reviczky pedig az orosz irodalomra hívja fel figyelmét: Gogolra és Herzenre, akik műveikben "a munkanélkülieket és éhségben elhaltakat" ábrázolták. Nihilista és szocialista rokonszenvű környezetének hatására szocialista szellemű írásokat is ír. Egyik novellájának, Az apostolnak (1877) Petőfi költeményét időző hőse: szocialista agitátor. Regénye pedig, A Commune harca (megj. az Ország-Világ 1871-i évf.-ban) a párizsi kommün, 1871 emlékét idézi; hőse: az elnyomott proletárok oldalára álló közjegyző-segéd.

E zsurnalisztikus eszközökkel megírt témákhoz képest maradandóbb eredményeket ér el a 67 utáni társadalmi problémák ábrázolásában. Miután megismeri, főképp Debrecenben, a magyar vidék életkörülményeit, a dzsentri deklasszálódásának folyamatát, írói feladatául ennek ábrázolását választja. Korábbi, romantikus írói gyakorlatának mintegy hátat fordít; jó komponáló, cselekménybonyolító és elbeszélő kvalitásai mellett egyre több szerepet juttat megfigyelőképességének, pontos megjelenítő és leíró tehetségének és hűvös-tárgyilagos ítélőképességének: ezek segítségével ad számot a szaporodó társadalmi bajokról, s ébreszti fel az olvasó lelkiismeretét, anélkül, hogy a nemesi-polgári olvasóközönség ellenkezését kiváltaná. Sötéten látása mérsékelt, dezillúziója – bár egyre fokozódó – mégsem végletes; kellő arányban vegyülnek hozzá romantikus tulajdonságai: szentimentális kedélyvilága, együttérzése és részvéte hősei iránt.

E korszakban kiadott gyűjteményei közül legjellemzőbb az Öngyilkosok (1882); ebben mintegy összefoglalja a 67 óta kialakult realista stílus eredményeit. Az Öngyilkosokban a válságba jutott kiegyezéskori társadalomnak szinte {495.} valamennyi típusa felbukkan. A típusok kiválasztása még jól mutatja Vértesinek a romantika sablonjaihoz való kötődését. Ír a büszke leányról, akit szegénysége zárdába hajt (Mulandóság), a jobb családból származó őrült piktorról (A művész), a megbotlott kereskedősegédről, aki a bíróságon kegyetlen gazdájával kerül szembe (A tárgyaláson), a hamis kártyássá züllött dzsentriről (A kalandor), a fiatalemberről, akit mátkája mellől csábít el az érzékiség (Jegyesek). Alakjainak jellemzése, elbeszélői hangvétele s történeteinek pesszimisztikus kicsengése azonban már az új, a realisztikus tendencia érvényesülését mutatja. Szoros összhangban a kötet bevezetőjével, a sors és a társadalmi rend elleni tiltakozás hangjait intonálja:. "összeroskad – írja – annyi nemes szív, megtörik annyi erély és hős akarat, s elvesz a sárban annyi ártatlanság és ifjúság".

A dezillúziós szemlélet, a társadalomkritikai hang, a vidéki miliő realisztikus rajza s a bomladozó dzsentri világ főbb karaktereinek felvonultatása jellemző regényeire is: Csiricsáry Bertalan úr őméltósága (1887), A fecskefészek (1890), Eltévesztett utak (1877), A nyomorúság iskolája (1878), Fényes házasság (1878), Az ugaros-karádi közbirtokosság (1896), Kadocsa Ákos (1900), Varga Imre (1903). Legértékesebb közöttük Az ugaros-karádi közbirtokosság című; ennek dzsentri-társadalmát Tolnai Lajosra emlékeztető sötéten látással ábrázolja. A romantikus házassági történet csak kerete a lezüllött dzsentri sivár, illúziótlan életének. Tihanyi Dezső, a tönkrement hétszilvafás nemes s a kisváros mindenkivel kikezdő, unatkozó patikáriusnéja mellett a pregnáns epizódfigurák egész sorát szerepelteti. Hősei – saját szavai szerint – "léhák, lusták, haszonlesők, pazarlók, csalók, váltóhamisítók, és mindenekfölött erkölcstelenek".

A hetvenes, nyolcvanas évek realisztikus törekvéseinek kibontakoztatásában Vértesinek kezdeményező szerepe van. Mások, például a nála tehetségesebb, de szertelenebb Tolnai Lajos mellett ő ad legelőször hangot társadalmi kérdéseknek: a dzsentri züllésének, az erkölcsi normák meglazulásának. Bár pályaútja a művészi nívó tekintetében egyenetlen, szorgalmas, állandó munkakedve és korszerűség-igénye, valamint ma is élvezetes, tiszta stílusa megérdemli megbecsülésünket. Stílusának kiforottsága és tisztasága különösen tárcanovelláira jellemző. Ezeket hatvanadik életévén túl, nagy rutinnal és művészi arányérzékkel írja, mintegy mintát adva a műfaj gazdaságos kiaknázására.