Ifjúsága

Pesten született, 1827. május 27-én. Gyermekkora, melyet a vaáli erdőben tölt el mint a hatalmas erdőség legfőbb urának látszó erdész fia, életének legboldogabb szakasza. Szilaj, vidám fiú, puskával csavarog erdőn-mezőn. A piaristák pesti gimnáziumában is jól megy sora: kitűnő növendék, verseivel pályadíjat nyer. Vajda Péternél lakik, a reformkor egyik legtisztább lelkű magyar írójánál, akiben, mint gyújtópontban, egyesültek a reformkor eszméi, s aki bizonyára irányt mutatott érzésének és gondolkodásának, felébresztette gyűlöletét a feudalizmus ellen, megerősítette demokratikus önérzetét, szeretetét a haza és természet iránt, s alkalmat nyújtott neki {598.} a népszerű nagy romantikus költők megismeréséhez. Vajda János kivételes tehetségnek, zseninek tartotta magát, s mivel egész lelkesedése hazája felé fordult, ennek szolgálatában akart feltűnni. Korán megmozdul benne egyéniségének egyik fő rugója: a dicsőségvágy. Ez nemcsak a siker vágyát jelenti, hanem vágyat a közösség szolgálatára és viszontszeretetére is, elhatározást részt venni a harcokban, amelyek Magyarországot függetlenné, alkotmányát demokratikussá és népét szabaddá fogják tenni. S mivel ekkor – 1845-ben – már Petőfi az ideálja, az ő módján világot akar látni, meg akarja ismerni az országot és népét. Megszökik hát az iskolából és vándorszínésznek áll. Jókedvében, mint valami egzotikus érdekességet, csak neveti a vándorszínészettel járó koplalást, de másfél év múlva otthagyja a pályát, minta-uradalmi gazdatisztként csodálja a modern gazdálkodást, majd feltámad írói hivatásérzete, Pestre költözik, ahol azonnal bizalmas viszonyba kerül az ifjú irodalom tagjaival. E forradalomtól vemhes idő levegőjében alakul ki világnézete. Kossuthért és Petőfiért rajong, 1848. március 15-én a tüntetők élén halad, szerepet játszik az ifjúsági mozgalomban, s augusztus elején az első felhívásra honvédnak áll. Nézetei Petőfiéhez hasonlók, felfogásukat azonban nem lehet teljesen azonosítani. Vajda elhitte, hogy a polgári forradalom alapelvei (a politikai és jogi egyenlőség) elegendők az igazságos társadalom felépítéséhez. De tisztán látta a feudalizmus bűneit, követelte a nemesi uralom megszüntetését is; antiklerikális volt, szabadságharcunkat az európai szabadságharc mozzanatának fogta fel s gyűlölte a megalkuvókat. Verseiben a "respublikáért" lelkesít, s mikor megszólal benne az erkölcsi felháborodás a hazafiatlan és parazita főurak ellen, vagy vulkáni haraggal támadja az olasz szabadságmozgalmak ellenségeit, már-már a saját hangján szól.

A forradalom és szabadságharc hatását azonban nemcsak 1848-49-es verseiben figyelhetjük meg. Lelkébe mélyen bevésődött 48 emléke: azé az esztendőé, amely ledöntötte a születési kiváltságok válaszfalait, s amelyben mindenki előtt megnyíltak a szolgálat és megbecsültetés végtelen lehetőségei. Élete fogytáig megmarad 1848–49 neveltjének, tovább őrzi a szabadságharc eszméit.