Verses regényei

1873-ban fog bele Találkozások című verses regényébe. 1870 körül az újromantikus vígjáték, a népszínmű, a ballada és a rajz mellett ez a legnépszerűbb műfaj, a sok közepes alkotás mellett olyan kitűnő példányai születnek, mint Arany László Délibábok hőse és Gyulai töredékben maradt Romhányi című verses regénye.

Vajda verses regénye a jelent tárja elénk. Műfaját úgy jelöli meg: "budapesti életkép". Első sorai szinte tüntetőek:

A Váci utcán, fényes délben,

Úgy féltizenkettő után ...

– Szép olvasónő a vidéken,

Ez prózai neked talán?

{608.} Az első tizenkét strófa programbeszédszerű védelme ama prózai hírben álló fővárosi környezet költői jogosultságának, amelyről Petőfi is, bár némi bujkáló iróniával, azt írja: "Ott ily regényes dolgok nem történnek." A költemény hangja tüntetően modern: a nagyvárosi művelt szalonok társalgási hangja. Vajda polgárosodást akar a költészetben is. Ezúttal nem énekel, hanem cseveg, hangsúlyozottan csak azt teszi. Ennek erősebb kiemelésére vegyíti a versbe az akkori társalgás némely szenvelgően szalonias, gyakran francia fordulatát, mint: "Pour comble a mama belép", "Kötény, kanál, fi donc! kiált föl", még rímben is: "Sőt már ötért mindent kitud, | Belopja esdő billet doux-d".

A költemény alapeszméje az érzékiség uralma az ember nemesebb érzései fölött. A Találkozások, – mint maga Vajda mondja a róla írt álneves cikkében (Krátky: Találkozások, Egyetértés 1877. december 25.) – "tanítani akarja a férfinemet arra, hogy uralkodjék a szívén annyira, nehogy az érzéki szenvedély a csendes szerelem tüzét elölhesse benne". Férfiak szerepelnek a költeményben, akiknek az érzékiség a végzetük: akiknek egész élete a szép nőkre való vadászásban merül ki, de a vad ejti el őket, mert nincs élettartalmuk, amely megmenthetné őket; a nők hideg szépsége, rendkívüli testi bájai eszét veszik a férfiaknak. A Találkozások nem hibátlan mű. Zavar élvezetében a történetnek a valószínűtlenséget súroló kiélezettsége. De érdekes szövésű meséje, élesrajzú alakjai, hangulatainak gazdag változatossága, mely az idilli képek, a csendes szeretet és perzselő vágy, a bűn és töredelem, boldogság és fájdalom egész skáláját felöleli, képeinek tüzes ragyogása, incselkedően újszerű, világfiasan pajzán hangja, amely csupa szellem, fordulat és költői kép (főképp a női szépség hatása, valamint a serdülő Budapest új képei: a Váci utcai korzón delnők után lejtő monoklis arszlánok, a Ligetbe robogó kocsikon ülő szerelmes párok, a hangverseny, az Opera, vigadói sétahangverseny, Pest és Buda közt röpködő hajók képei megkapóak) Vajda legtöbb művészi erővel és gonddal kidolgozott, legépebb epikai alkotásává, hibái mellett is értékessé és élvezetessé teszik a költeményt.

1875-ben írta Vajda Alfréd regénye című verses regényét is. Itt ismét a modernség jogát hangsúlyozza, de modernsége itt nem a Találkozásoké: hangja nem könnyed, mondén csevegés, hanem az érzések öntudatlan mélyeit felkavaró, lázas túlfűtöttség hangja. Hőse, Alfréd, a költő, viszonzatlanul szerelmes Izidorába, s csak álmában s akkor is csak az emberiség megálmodott kipusztulása árán nyomhat csókot imádottjára. A mű alapeszméje: a szerelem és az önérzet harca és időnkénti egybeolvadása. Igazában nem a szerelem mozgatja az Alfréd regénye hőseit, hanem a felülkerekedés vágya; szerelmi sebükről kiderül, hogy voltaképpen önérzetük sérelme, s nem annyira szerelmet vagy éppen szeretetet keresnek, mint inkább önérzetük diadalát, sérelmük reparálását. A költemény három hőse ebből a szempontból rokon egymással. Kár, hogy e pszichológia a költeményben nincs minden ponton meggyőzően ábrázolva. Így például Alfréd hirtelen kihűlése, Izidora hirtelen lángralobbanása a párbaj után, majd megint új elfordulása, mihelyt Alfréd térdre esik előtte: erőszakolt fordulatok. A költemény légköre meg túl van hevítve: a legmagasabb feszültségű szenvedélyek viharos légköre ez, amely vajmi kevéssé illik a grófi arszlánhoz és a bizonytalan foglalkozású Izidorához.

A költemény első fejezete Vajdára kiváltképp jellemző. Egy álom leírása {609.} ez, mely a szerelem és az embergyűlölet kettős érzéséből fakad: egy álomé, amelyben kihal az egész emberiség, csak azért, hogy az álmot látó költő végre egyedül maradhasson a kívánt nővel. Ez álom során leplezetlenül tárul fel az érzéki vágy, a kisebbségi érzés-szülte féltékenység s az emberek gyűlölete. Kusza álom ez és képtelen, de épp ezért álomszerű, s ugyanakkor lélektanilag minden fordulatában követhető is.

Kár, hogy nem itt fejezte be a művet, ugyanis az ébrenlétet kevesebb igazsággal és erővel rajzolta. A valót nem ismerte annyira, mint az álmot, s objektív képet nem tud festeni. Az Alfréd regénye tüstént elromlik, mihelyt álmának és saját lelkének feltárása után Vajda idegen embereket próbál mozgatni. Novelláinak és elbeszélő költeményeinek közös hibája, hogy nem tud alakjaira jellemző, természetes cselekményt kialakítani. A lelkiélet tudatalatti része azonban, gyakran önmagunk előtt sem bevallott megdöbbentő indulataival, Adyig nem tárult fel ily őszintén és ily délszaki pompával irodalmunkban.