Szalay Fruzina
Szalay Fruzina (1864-1926), A Hét egykori kedvelt poétája annak a neoromantikus hangulatlírának művelője, melynek rokona, Endrődi Sándor volt első hazai képviselője. A világtól elvonulva, egy kisvárosban töltötte napjait, s ez rányomta bélyegét költészetére, mely élményekben bizonyára ezért is oly szegény. Szalay Fruzinában határozatlan sóvárgás élt fény és tiszta levegő, vagy talán szerelem és ifjúság után; de sorsa köd volt és magány és álmodozás. A természet meteorológiai jelenségeire – de csak azokra – rendkívül érzékenyen és élénken reagált. Hangulatainak, a gyermekek iránti szeretetén kívül, szinte egyetlen forrása az évszakok változása, az időjárás, a fény, a köd és az árnyék; mintha a világ nem is volna egyéb, mint ezek ellentéte és váltakozása. Tüdőbeteg szervezetének is roppant fontos volt a levegő és a nap; nem csoda, hogy úgy fogta fel őket, mint az élet jelképeit. Bágyadt és szűkkörű, de finom hangulat-költészet származott ebből; elhaló, távoli zenéhez hasonló: a századvégen épp határozatlan hangulataival meg zeneiségével modern és népszerű.